Világhírű rendezővel mutatják be a Meggyeskertet a Nemzeti Színházban

Vágólapra másolva!
Silviu Purcărete Meggyeskert-rendezése a Nemzeti Színházban több szempontból is különleges esemény. A világhírű rendező gazdag pályafutása során ritkán rendezett Csehov-darabot, ezért nagy várakozás előzi meg a bemutatót a magyar és a nemzetközi színházi világban egyaránt. Ráadásul három kísérőrendezvény társul a Nemzeti Meggyeskert-bemutatójához.
Vágólapra másolva!

A bemutató egyik kísérőrendezvénye lesz a Silviu Purcărete utazási fotóiból összeállított kiállítás, amit a Nemzeti Színház első és második emeleti előcsarnokában lehet majd megtekinteni a március 2-ai megnyitó után. Ez a kiállítás 2015-ben a bukaresti Nemzeti Színház előcsarnokában debütált az FNT (romániai országos színházi fesztivál) megnyitóján. A fotókon

a világlátott rendező szubjektív utazásra hív,

ellesett pillanatokat, egy-egy gesztusba sűrített történetet, robbanó energiákat és a múlt-jelen együtt vibrálását osztja meg. Marina Constantinescu, az FNT igazgatója így ajánlja a kiállítást: „Parancsoljanak befáradni Silviu Purcărete rendező világába. Drámai, feszült, kifinomult, kívánatos, költői, szenvedélyes. Tele elképesztő történetek részleteivel. Ő meglepetten és alázattal néz körül. Silviu Purcărete elbűvölő felvételei egy nagy művész történetéről suttognak nekünk egyet s mást.”

Forrás: Nemzeti Színház

Páholyavató

A Nemzeti Színház folytatja páholynévadóját. 2014-ben Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre, 2015-ben Mészáros Ági és Lukács Margit „kaptak páholyt”. Most, a Meggyeskert bemutatója előtt Mezei Máriáról, a Tartuffe bemutatója előtt pedig Jávor Pálról neveznek el páholyokat. A névadás

a nézők szavazatai alapján történt,

a szavazók közül kerültek ki azok a szerencsések, akik a Meggyeskert, valamint a Tartuffe premierjét a két páholyból tekinthetik meg. Az avatás március 2-án, 18 óra 30-kor lesz a balkonon.

Mezei Mária Forrás: Nemzeti Színház

Előadás

A Budapesti Román Kulturális Intézet 2019. március 3-án, vasárnap, 16 órakor vendégül látja a kortárs kultúra, valamint

az akadémiai világ egyik tekintélyes személyiségét,

George Banu professzort. A teatrológus, valamint a Nemzetközi Színikritikusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke A kert és az eltűnés poétikája címmel tart előadást. Az előadás apropója a Nemzeti Színház előző napi, Meggyeskert című premierje. Az előadás fő témája a darab korábbi színrevitelei, amelyek a Livada de vișini, teatrul nostru című kötetben is szerepelnek, és amely 2006-ban a Nemzeti Színház a Cseresznyéskert címmel magyarul is megjelent a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában.

„A Cseresznyéskert-tel lezárul a XIX., és elkezdődik a XX. század, az általános megújulás százada. A szép és hasznos, az emlékezés és utópia viszonya – Csehov ezekre a nagy kérdésekre keresi a választ ebben a testamentumként is értelmezhető művében. Mi az, ami meghal, és mi születik az átmeneti időszakokban?” – írja George Banu. A rendezvényen jelen lesznek a Nemzeti Színházban színre vitt Meggyeskert alkotói: Silviu Purcărete rendező, Vasile Şirli zeneszerző és Dragoș Buhagiar díszlet- és jelmeztervező, az előadás pedig egy szabad beszélgetéssel zárul. A belépés ingyenes, a beszélgetés pedig magyar szinkrontolmács segítségével, román nyelven zajlik majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!