A férfi 2001-ben álnéven bejelentkezett a XII. kerületi szállodába.
Társaival együtt a hotel több vendégét is kirabolták.
A hotel recepciósának azonban gyanús volt a három férfi, ezért odahívta a tulajdonost, aki két alkalmazottal együtt számon kérte a tolvajokat. Ekkor a három férfi el akart menekülni, de a hotel dolgozói elállták az útjukat. Az egyik tolvaj elővett egy kést, hadonászni kezdett vele, és megvágta vele mindhárom alkalmazottat.
El akart futni, de a recepciós elé állt, ezért őt a férfi többször is mellkason és hasba szúrta, életveszélyes sérüléseket okozva.
A megszurkált recepciós életét a gyors orvosi ellátás mentette meg.
A férfit körözni kezdte a rendőrség, a bíróság pedig európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, de nem bukkantak a nyomára egészen tavaly júniusig.
Akkor a magyar, a mexikói és az amerikai rendőrök közösen fogták el.
Augusztusban hozták haza.
A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból elkövetett gyilkossági kísérlet miatt emelt vádat. Ügyében a bíróság előkészítő ülést tartott, az eljárás tárgyalással folytatódik.