A politikus beszámolt a Csíksomlyón megrendezett pápai szentmiséről, ahol százezren hallgatták a Szentatyát. Óriási élmény volt ez – tette hozzá, valamint egy nagy megtiszteltetés az egész magyarság számára is, ami erőt is adott, erre az erdélyi magyarságnak szüksége is van. A képviselő nem kívánta kommentálni a román sajtóban megjelent számokat, hogy mennyien vettek részt a szentmisén, de azt megerősítette, több mint százezren jelentek Csíksomlyón.
Bajkai István elmondta, a pápai szentmise előtt egy nappal egy ökumenikus istentiszteletre került sor Csíkszeredán, ahol
az ott lévők elfogadtak egy levelet, amiben arra kérték Ferenc pápát, hogy lépjen fel az emberi jogok, a fogvatartottak érdekében, különös tekintettel a két ártatlanul bebörtönzött székelyföldi fiatalember mellett.
A levél aláírói határozott véleménye, hogy ezek a fiatalemberek ártatlanul lettek elítélve és a pápának minden ilyen és ehhez hasonló emberi jogi ügyben fel kell lépnie.
Bajkai István elmondta, nincsenek arról megbízható információi, hogy a romániai vendéglátóinak szóvá tette-e Ferenc pápa az egyházi ingatlanok vissza nem adását, bár a visszaszolgáltatásra a román kormányt még törvény is kötelezi. A politikus megjegyezte, bízik abban, hogy ezek megtörténnek, azt is hozzáfűzte, a mindenkori pápának kötelessége a hit védelme, ehhez az egyházi javak juttatása, visszaadása is hozzátartozik.