A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) eljárást folytatott egy 28 éves mérai lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható több rendbeli emberkereskedelem bűntett elkövetésével.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2017 augusztusától 2018 májusi elfogásáig
fiatal nőket utaztatott Magyarországról Németországba és Svájcba, ahol prostituáltként futtatta őket,
az általuk keresett pénz nagy részét pedig elvette tőlük.
A KR NNI munkatársai a férfit – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével – 2018. május 2-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyei otthonában elfogták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.
Az eljárás során végzett széleskörű, nemzetközileg is kiterjesztett adatgyűjtés és tanúkihallgatások alapján
a nyomozást a KR NNI június 7-én befejezte,
az ügy iratait – az azóta is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben – vádemelési javaslattal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek megküldte.