Vadászpuskával támadt gyereke anyjára egy férfi

A Bács-Kiskun megyei nyomozók őrizetbe vették az emberölés bűntett kísérletével gyanúsítható 75 éves kecskeméti férfit.
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki tavaly májustól telefonon és személyesen is zaklatta a nála 34 évvel fiatalabb, volt élettársát. Majd július végén az egyik kecskeméti üzletház egyik üzletében le akarta lőni egy átalakított vadászpuskával.
Vágólapra másolva!

2019 nyarán lövöldözés volt egy kecskeméti plázában, ami után gyilkossági kísérlet miatt őrizetbe vettek egy akkor 75 éves férfit. A nyugdíjas és a nála 34 évvel fiatalabb nő 22 éven át élt együtt élettársi kapcsolatban, ezalatt közös gyerekük is született. A férfi nem tűrte az ellentmondást, erősen korlátozta a nőt, akit lelkileg és fizikailag is bántalmazott, emiatt romlott meg a kapcsolatuk, ami egészen tavaly április végéig tartott, amikor a nő elköltözött a férfitől.

A nyugdíjas nem tudott belenyugodni a szakításba, személyesen és telefonon is zaklatni kezdte a nőt.A költözés után, a támadásig

összesen 350-szer hívta fel, sokszor meg is fenyegette a férfi,

aki naponta bejárt a kecskeméti áruház egyik üzletébe. Itt dolgozik az élettársa, akit ekkor trágár szavakkal szidott a volt párja. A nő félelmében feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt és biztonsági őröket fogadott.

Forrás: Police.hu

Miután a nőnek új kapcsolata lett, az idős férfi elhatározta, hogy 2019. július 24-én

zárás után megöli az asszonyt.

Magához vette az engedéllyel tartott, de szabálytalanul átalakított sörétes vadászpuskáját. Mint kiderült, azért fűrészelte le a puska tusát és a csövének egy részét, hogy észrevétlenül magával vihesse. A puskát megtöltötte. Tartalék lőszer is volt nála.

Forrás: police.hu

16 óra után ért az üzletbe, ahol a volt élettársán kívül még egy biztonsági őr és egy vásárló tartózkodott. Ahogy belépett, egy papírzacskóból elővette a puskát, az asszonyra fogta és azt mondta neki, hogy

A biztonsági őr felszólította az idős férfit, hogy távozzon. A vásárló elmenekült az üzletből,

az asszony pedig a pult mögé bújt.

Forrás: police.hu

Eközben az őr megpróbálta kicsavarni a férfi kezéből a puskát. Összeverekedtek, eközben az asszony a pult mögül próbálta gázsprayvel lefújni a férfit, utána a hátára ugorva húzta hátra a fejét.

A verekedés során a puska elsült,

de a szerencsének köszönhetően a lövedékek egy polcba csapódtak és senkit nem sértettek meg. Az őr végül kicsavarta a férfi kezéből a puskát és a földre nyomta. Egészen addig ott tartotta, amíg a rendőrök meg nem érkeztek.

A támadót letartóztatták és zaklatással, valamint előre kitervelten elkövetett emberölési kísérettel vádolják.

A férfi büntetlen előéletű. Az ügyész végrehajtandó fegyházbüntetést javasolt. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni –írta közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!