Olaszországban eddig hivatalosan 162 488 embert fertőzött meg az új típusú koronavírus, amivel a harmadik a világrangsorban az Egyesült Államok és Spanyolország mögött, miközben a 21 067 halálesettel a második helyen áll. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma azonban már csökken,
a kormány pedig arra készül, hogy a több mint két hónapig tartó korlátozó intézkedéseket enyhíti május 4-től.
Az óvintézkedések fokozatos feloldásáról a kormány által felállított szakértői csapat dönt majd, a jó idő miatt azonban egyre többekben felvetődik a kérdés:
lehet-e majd idén nyáron strandra menni?
A La Repubblica című lap szerint a turizmusért felelős államtitkár-helyettes, Lorenza Bonaccorsi "ezen dolgozik", miközben a strandokat képviselő szervezetek egységes iránymutatást várnak a kormánytól.
Egy Modena melletti cég ugyanakkor olyan megoldással rukkolt elő, amellyel a strandokon is biztosítaná a kötelező távolságtartást másoktól. A Nuova Neon Group 2 jelenleg plexivédelemmel látja el a bankokat és a gyógyszertárakat, és ezt terjesztené ki a tengerpartokra is.
A strandolókat 2 méter magas és 4,5 méter széles, átlátszó műanyagkerítéssel választanák el egymástól,
a napozó boxokba pedig egy 1,5 méteres bejáraton lehetne bejutni. A cég igazgatója szerint már több megkeresést is kaptak a strandok üzemeltetőitől.
Hogy valóban ilyen plexiketrecekkel lesznek-e tele Olaszország strandjai, az egyelőre bizonytalan. A lap arról ír, hogy ha fel is oldják a mostani tilalmat,
a strandokon akkor is előírhatják majd a maszkok viselését,
legalább 10 méter távolságot szabhatnak meg a napernyők között, és betilthatják a gyerekek játszótereit, illetve a bárokat a parton.