Május 11-én, hétfőn délután Szerencsen egy mezőgazdasági úton sétált három lány. Egyszer csak motorzajt hallottak a hátuk mögül, így ketten az út egyik szélére, társuk egyedül az út másik szélére húzódott, hogy a motorosok el tudjanak menni mellettük.
Az a lány, aki egyedül húzódott le, meggondolta magát, és visszalépett az útra. A motorosok egyike éppen akkor ért oda. Sikerült kikerülnie a gyalogost, de ahogy a rendőrség oldalán írják, elvesztette az uralmát a motor felett és
elesett, de úgy, hogy közben elsodorta a gyalogost is.
A 13 éves motoros fiút és a 13 éves gyalogos lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A gyereknek természetesen nem volt motorkerékpárra érvényes jogosítványa, hiszen 13 évesen még nem is szerezhetik meg.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy mindenki tartsa be a rá vonatkozó közlekedési szabályokat, olyan járművet vezessen, amelyre érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, és viseljen megfelelő védőfelszerelést.