A pénztároslány fenekének pecsételése és más felejthetetlen jelenetek

Sörgyári capriccio

A 82 éves korában meghalt Jirí Menzel, a cseh új hullám egyik leghíresebb alkotójának – rendezőjének, forgatókönyvírójának és nem utolsó sorban: színészének – filmjei és teljes életműve az élet sokszor abszurd jeleneteiből áll össze, de a középpontban a történelmi viharok közepette is megmaradó "polgári" derű, az élet makacs igenlése áll.

Anemjóját! Sógorasszony! Ez volna aztán a szép Beobachtungsstelle!

– kiálltja Pepin bácsi (Jaromír Hanzlík), az örökké vidám és szószátyár, máskülönben kissé kétbalkezes cipészmester Maryskának (Magda Vášáryová), öccse, a kisvárosi sörfőzde gondnoka (Jirí Schmitzer) feleségének boldogan a Bohumil Hrabal azonos című regényéből készült Sörgyári capricció-ban, miután felmásztak a sörgyár kéményének tetejére. Az asszony szerint a kémény sokkal inkább kilátó, mint katonai megfigyelőállás – de abban egyetértenek, hogy a látvány odafentről csodaszép.

Sörgyári capriccio (Jaromír Hanzlík és Magda Vášáryová) Forrás: AFP

Hrabal 13 éve halott – halála éppoly szimbolikusan abszurd, mint a művei: kizuhant a prágai Bulovka Kórház ötödik emeletéről, galambetetés közben –, s most csatlakozott hozzá legértőbb tolmácsolója: Jirí Menzel. Kétségkívül egyetértenek abban, hogy minden földi nehézség, a világot sújtó egyes rossz körülmények ellenére, a kilátás odafentről gyönyörű.

Menzel túlzás nélkül hrabali rendező volt, holott nagyjátékfilmes életművének épp csak harmada (ha az omnibuszfilmeket is idesoroljuk) Hrabal-adaptáció. Ugyanakkor Menzel az élet tragikomédiáját lírai groteszkként ábrázoló, a legnagyobb nehézségeket is túlvészelő életvidámságról tanúskodó látásmódja erősen Hrabaltól fakad.

Szigorúan ellenőrzött vonatok Forrás: Origo

A prágai születésű (1938. február 23.), polgári családból származó (apja újságíró, anyja varrónő volt), a prágai Művészeti Főiskola filmművészeti szakán 1962-ben Otakar Vávra legendás osztályában (a csehszlovák új hullám olyan jeles alakjai voltak évfolyamtársai, mint Vera Chytilová, Jan Nemec, Pavel Jurácek, Evald Schorm és Jan Schmidt) diplomázott Menzel nagyjátékfilmes rendezői indulásához – az 1965-ös Gyöngyök a mélyben című szkeccsfilm ráeső szegmensében (Baltazár tanár úr halála) – választott először Hrabal-művet. Majd az első önálló rendezéshez, a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjával kitüntetett Szigorúan ellenőrzött vonatok-hoz (1966) ismét. Ahogy híres betiltott filmje, a Pacsirták cérnaszálon (1969) is Hrabal-adaptáció.

Betiltották, mert bár a Csehszlovák Kommunista Párt azt még elnézte Menzelnek, hogy a német megszállás idején játszódó, az ellenállási mozgalmat korábban szokatlan módon ábrázoló Szigorúan ellenőrzött vonatok-ban jóformán a korai magömlés áll a cselekmény középpontjában, de hogy a Pacsirták cérnaszálon úgy mutassa be a kommunista hatalom által rozsdatemetőbe száműzött, újranevelésre ítélt "burzsoá ellenségek" életét, hogy abból ne a munkásosztály népgazdasága jöjjön ki jól, azt nem tudták megbocsátani. Nem is szólva arról, hogy a '68-as prágai tavasz után Menzel is aláírta a Ludvík Vaculík író által megfogalmazott, a demokratikus folyamatokat sürgető Kétezer szó című kiáltványt – így aztán 1974-ig nem is forgathatott, a Pacsirták cérnaszálon-t pedig csak 1990-ben engedték bemutatni, akkor meg is nyerte a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét.

Párhuzamos életrajz: 1970-ben Hrabal soron következő, már nyomtatás alatt álló, prózaverseiből összerendezett kötetét (Rügyek) a cenzúra elkobozta és megsemmisítette, további műveinek egy része a rendszerváltásig szamizdat kiadásban jelent meg. Hivatalos engedély nélkül jelent meg például 1974-ben a Sörgyári capriccio is – kellett némi bátorság Menzel részéről, hogy hat évvel később kiverekedte magának, filmet rendezhessen belőle (amivel aztán elnyerte a velencei filmfesztivál különdíját). S még egy momentum a prágai tavasz idejéről: ekkor emigrál Amerikába a csehszlovák új hullám két jeles képviselője, Miloš Forman és Ivan Passer. Jan Němec pedig először elmegy, aztán hazatér, de nem engedik rendezni, az új hullám fenegyerekét, az Ünnepségekről és vendégekről rendezőjét, a prágai tavaszról dokumentumfilmet forgató alkotót 1974-ben szó szerint Németországba zavarják azzal, hogy ha visszatér, bebörtönzik.

Ebben az évben, 1974-ben engedik csak újra filmet rendezni az addig a színházban (és színészként mások filmjeiben) kiteljesedni próbáló Menzelt, nem kevés megaláztatás mellett. Nyilatkozatban kellett ugyanis elhatárolódnia korábbi filmjeitől (állítólag Oscar-díját is visszaküldették volna vele), majd leforgatni életműve egyik leggyengébb, a szocializmust éltető darabját – persze a dicshimnusz ellenére az Aki aranyat keres mégsem olyan rossz film. Következő filmje – az Aki aranyat keres-hez hasonlóan Zdeněk Svěrákkal közösen írt – Magány az erdőszélen (1976) pedig már ismét igazi Menzel-mozi, ami a soron következő, Oldrich Vlcekkel írt, a mozi őskorát önvallomásszerűen, szeretve felelevenítő Mesés férfiak kurblival-lal (1979) együtt már a Sörgyári capriccio irányába mutat: a polgári létforma és a modernség viszonya életteli humorral és lírai idillel bemutatva.

Mesés férfiak kurblival (Rudolf Hrusínský és Jirí Menzel) Forrás: AFP

Majd a Sörgyári capriccio után rögvest egy újabb Hrabal-film, a három novellát tömörítő, (a természet állandóságát tekintve is) "jelen idejű" Hóvirágünnep (1983), ami viszont a Sverák forgatókönyvéből készült Az én kis falum (1985) előhangja. Igaz, a Bán János alakította együgyű Otik legközvetlenebb előképe a sörgyári Pepin sógor. Csakhogy Az én kis falum épp arról szól, hogyan próbálják a nagyvárosi emberek megkaparintani a félnótás kocsikísérő házát vidéki nyaralónak; tágabban: miként törne be a modern urbanista életforma a vidék romlatlanságába. Nem a régi világ méhében megfogant modernitás szemtanúi vagyunk, mint a Sörgyári capricció-ban, hanem azt szemlélhetjük, hogyan válik az értékek őrzőjévé a vidék a túlpörgetett városi életforma értékvesztett szemléletével szemben – a régi időknek ezzel lett vége. S ez Menzel utolsó, a szocializmus alatt készült filmjének a címe is: Vége a régi időknek, de ezt az állítást az 1920-as években, nem sokkal a Csehszlovákia megalakulása után játszódó történettel támasztja alá, amelyben egy vagyonos jószágigazgató igyekszik arisztokratává válni.

Az én kis falum (Bán János) Forrás: AFP

Aztán a kommunizmus arisztokratái elbúcsúztak a hatalomtól – a bársonyos forradalom után, haláláig Menzel még öt filmet forgatott: a Koldusoperá-t (1991) a '89 decemberében köztársasági elnökké választott Václav Havel színdarabjából, az Iván Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai-t (1994) Vlagyimir Vojnovics regényéből, a Tíz perc - Cselló című szkeccsfilm egyik epizódját (2002), a Hrabal-adaptáció Őfelsége pincére voltam-ot (2006), és végül a Tereza Brdeckovával közösen írt Don Juanok-at (2013).

Mindent – kis- és nagyjátékfilmeket, tévés munkákat – egybevéve: összesen 29 rendezése volt. Számszakilag eltörpül a melléktevékenységnek, önszerényen a hivatással szembeni szemtelenségnek nevezett színészi munkák mellett, ha ugyanis a rövidfilmeket, az egész estés alkotásokat és a tévéfilmeket, sorozatokat, kisebb és nagyobb szerepeket összeszámoljuk, összesen 80 alkalommal állt kamera elé. Komolyabb szerepben először 1964-ben Jan Kadár és Elmar Klos A vádlott című filmjének visszahúzódó ügyvédbojtáraként (Kadár és Klos az egy évvel későbbi Üzlet a korzón-nal nyerték az első csehszlovák Oscar-díjat, a másodikat két év múlva Menzel a Szigorúan ellenőrzött vonatok-kal). A Vladislav Vancura regényéből készült 1968-as Szeszélyes nyár-ban, második önálló nagyjátékfilmjében légtornászt alakít, akit a kisváros egyik előrelátó polgára figyelmeztet, ne kísértse a sorsot, hagyja abba a mutatványosdit, mert előbb-utóbb lezuhan és nyakát szegi – s mert Arnoštek, az artista nem fogad szót, hát alaposan megrázza a kötelet tartó cölöpöt, hogy miután a tornász valóban leesik, önelégülten nyugtázza igazát.

A Maár Gyula rendezte, 1983-ban bemutatott Felhőjáték standfotója. A film főszereplője: Jirí Menzel Forrás: MAFILM/Hunnia

A kommunista hatalom megannyiszor rázta Menzel kötéltartó oszlopait, s ő zuhanás közben hol a színházat, hol mások filmjeit választotta a puhább földet éréshez – a hetvenes-nyolcvanas években magyar filmekben (Minden szerdán, Koportos, Szívzűr, Felhőjáték) és magyar színházak vendégrendezőjeként is. De 1989 után sem szakadt meg a kapcsolata a magyar filmmel (és persze, a színházzal sem): játszott a Franciska vasárnapjai-ban (1997, r.: Simó Sándor) és Szabó István két filmjében is, a Rokonok-ban (2006) és Az ajtó-ban (2012) is (Szabó István is játszik Menzel egyik filmjében)

Őfelsége pincére voltam (Oldřich Kaiser) Forrás: Budapest Film

Persze hiába a bőségesebb színészi kredit (azzal együtt, hogy a szerénység ellenére a nagyobb filmszerepek e téren is valódi tehetségről árulkodnak) – Menzel elsősorban filmrendező volt. Olyan egyéni látásmódú alkotó, aki Hrabalhoz hasonlóan az optimista polgár hétköznapi bölcsességével fogalmazza meg az élet alapvető, megingathatatlan igazságait, miután egy korsó kellemesen hűvös sör után azok felszínre törnek benne – keserű, mégis kellemes ízt hagyva maguk után: az élet, minden nehézség ellenére, tud szép is lenni.

Jiri Menzel sokat járt Magyarországon, többször rendezett magyar színházakban, a Katona József Színházban, az Új Színházban, a József Attila Színházban és a Magyar Állami Operaházban.