Silvio Berlusconi felgyógyult a koronavírusból és elhagyta a kórházat

BERLUSCONI, Silvio
Milánó, 2020. szeptember 14. Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, a Hajrá Olaszország párt elnöke sajtótájékoztatót tart a milánói San Raffaele kórház előtt 2020. szeptember 14-én, ahova tíz nappal korábban koronavírus-fertőzés gyanúja miatt megfigyelésre szállították. Berlusconi elmondta, hogy a vizsgálatok szerint rendkívül magas fertőzöttségi szinttel érkezett a kórházba, ahol többek között kétoldalú tüdőgyulladással kezelték. MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner
Vágólapra másolva!
Élete legnagyobb próbatételének nevezte a koronavírus-fertőzést Silvio Berlusconi volt kormányfő, a Hajrá Olaszország párt elnöke a milánói San Raffaele kórház előtt mondott rövid nyilatkozatában, amikor a szeptember 3-tól tartó kezelés után elhagyta a klinikát hétfőn.
Vágólapra másolva!

Silvio Berlusconi láthatóan meghatódva mondott köszönetet a kórház orvosainak, személyzetének és mindazoknak, akik jókívánságaikat küldték neki az utóbbi több mint tíz napban.

- jelentette ki Silvio Berlusconi. Elmondta, hogy a vizsgálatok szerint rendkívül magas fertőzöttségi szinttel érkezett a kórházba, ahol többek között kétoldalú tüdőgyulladással kezelték. A szeptember 29-én nyolcvannegyedik évét betöltő politikus emlékeztetett, hogy Olaszországban a nyolcvan év feletti betegek nyolcvan százaléka meghalt.

Silvio Berlusconi a milánói San Raffaele kórház előtt 2020. szeptember 14-én Forrás: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

A járványhullámok miatt az országot nem állíthatjuk le ismét, mivel ez precedens nélküli gazdasági katasztrófához vezetne - jelentette ki Berlusconi. Ezzel egy időben

arra kért mindenkit, ne becsülje alá a koronavírus-fertőzés veszélyességét.

Hangsúlyozta, mindenkinek személyes felelősségétől is függ, mennyire kockáztatja saját és mások egészségét.

Silvio Berlusconi még nehezen veszi a levegőt,

a következő heteket a Milánó közeli villájában tölti, ahol további teszteket végeznek rajta állapota ellenőrzésére. Berlusconi valószínűleg augusztusban Szardínia szigetén kapta el a fertőzést, amelytől két lánya, egyik fia, valamint élettársa is megbetegedett.

A 83 éves politikus háromszor is volt Olaszország miniszterelnöke, jelenleg európai parlamenti képviselő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!