Egy pékséget és egy kocsmát bezárattak három napra a védelmi szabályok megszegése miatt

Vágólapra másolva!
76 esetben léptek fel a rendőrök az elmúlt napon, 34 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 21 esetben feljelentésre kényszerültek, továbbá 42 karanténos ellen indítottak eljárást az elmúlt 24 órában. Mindezek mellett két üzletet bezártak három napra - hangzott el az Operatív Törzs tájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a tájékoztatón megismételte szerdai bejelentését, mely szerint csak munkaügyben vagy életveszély elkerülése céljából szabad az utcán tartózkodni éjfél és hajnali 5 óra között. Péntekre számot ígért, hogy hány emberrel szemben intézkedtek az első éjszakán. Jelezte, a Koronavírus.gov.hu portálon bővül a tájékoztatás tartalma.

Beszámolt arról, hogy egy XVII. kerületi pékséget feljelentettek azért, mert nem viselt a kiszolgáló maszkot, a pékséget 3 napra bezárták. Ugyanígy jártak el egy kocsmával szemben is.

A rendőrség továbbá 42 karanténos ellen indított eljárást az elmúlt 24 órában.

A védelmi szabályok megszegése miatt már több üzletet be kellett zárni Fotó: Csudai Sándor - Origo

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, az új fertőzöttek száma napok óta stagnál. Az eddigi összes áldozat között 6 százalékban voltak, akik nem szenvedtek alapbetegségben korábban. Úgy látja, Európa az egészségügyi ellátás határához érkezett, ezt szeretné Magyarország elkerülni. "Mindenkinek meg kell tennie, amit a járvány terjedésének megakadályozásáért megtehet" - nyomatékosította.

Külön figyelmeztette a felelős magatartásra a boltosokat és a vendéglátókat.

A szabályokon túl javaslatokkal is élnek a lakosság felé, ezeket mindenkinek "türelemmel és megértéssel kell viselnie, lemondással jár". „Meg kell szüntetni azokat a csoportosulásokat, amelyek a vírus terjedését fokoznák. Nagy a felelősségük a fiataloknak, akik talán észre sem veszik, hogy elkapták a vírust, de szeretteiknek hazaviszik” - hangsúlyozta, kérve, hogy a fiatalok "érezzék át ennek a fontosságát".

Ezt vigyük magunkkal a kórházba

Szólt még a kórházba kerülés esélyéről is, ami nagyobb eséllyel érinti az időseket.

Közölte, hogy az alábbi dolgokat vigyük a kórházba: dokumentumok (személyi okmányok, tajkártya, korábbi zárójelentések, leletek), lista a rendszeresen szedett gyógyszerekről. Aki gyógyszert visz be, közölje az ellátójával.

Álljon rendelkezésre a legközelebbi hozzátartozó telefonszáma, akár belegyezés vagy információ miatt is.

Egyszer használatos műanyag evőeszközöket is vigyünk magunkkal, a mosogatás ugyanis nem megoldható minden esetben. A személyes kapcsolattartás lehetőségeiről informatikai eszközökkel gondoskodjunk. A maszk használata az intézménybe érkezéskor már kötelező, az intézményben viszont a textilmaszk tisztítása nem megoldható – tette hozzá.

Az összes fertőzött 3,3 százaléka egészségügyi dolgozó

Müller Cecília kérdésre elmondta, fontos, hogy a biztonságos, megfelelő vakcina minden magyarnak már az első körben rendelkezésre álljon.

Akiket kiemelten védeni kell, például az egészségügyi dolgozók, ők első körben fogják megkapni. Aztán jönnek a krónikus, idős betegek, valamint az infrastruktúra üzemeltetői.

A 95 ezer regisztrált fertőzött 3,3 százaléka egészségügyi dolgozó - mondta kérdésre. Ez egy nagyon kedvező szám - mondta Müller Cecília. Az európai átlag 5-15 százalék között mozog - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!