Az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján elhangzott, hogy
március 1-ig hatályban maradnak a jelenlegi védelmi intézkedések.
Kiss Róbert rendőr alezredes szerint a november óta hatályban lévő intézkedések révén el lehet kerülni az újabb hullám kialakulását.
180-an szegték meg szerdán a maszkviselési szabályokat - mondta Kiss Róbert. A 10 ezer főnél népesebb településeken 153-an szegték meg a maszkviselési szabályokat az elmúlt 24 órában. Szerdán
egy X. kerületi sörözőt zártak be a hatóságok 30 napra
- mondta az alezredes. 337-en szegték meg a kijárási tilalmat az elmúlt 24 órában.
Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője arról beszélt, hogy a magyar járványügyi helyzet kedvezően alakul, és a védelmi intézkedések révén féken lehet tartani a járvány terjedését.
Mától az idősotthonokban és szociális intézményekben folytatódik a kampányoltás
- tette hozzá. Összesen 1845 intézményt érint a csütörtökön kezdődő oltási kampány - mondta Galgóczi.
Hétvégén is intenzíven zajlik majd az oltás. Ma több mint 13 ezer embert oltanak be
- tette hozzá. Az idősek esetében az oltás életet menthet. A következő oltási csoport a legidősebb emberek lesznek - mondta Galgóczi.
1569 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 363 450 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 12 291 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 249 003 fő, az aktív fertőzöttek száma 102 156 főre csökkent. 3669 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen.
Eddig 161 215 fő kapott oltást, közülük 26 293 fő már a második oltását is megkapta.
Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása napokon belül lezárul, mától az idősotthonokra összpontosulnak az oltások. Az a cél, hogy a következő napokban minden idősotthonba és bentlakásos szociális intézménybe eljussanak az oltócsapatok.