Gyurcsányék egymillió ember oltását akarták megakadályozni

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2021. április 7. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnök-frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A baloldal továbbra sem vonta vissza azt a parlamenti határozati javaslatát, amiben a keleti vakcinák betiltását követelik. Mindez világosan mutatja, hogy Gyurcsányék továbbra is oltásellenesek. Egyébként ha a keleti vakcinák nem érkeztek volna, akkor több mint egymillió emberrel kevesebb lenne beoltva, sokkal több beteg és halálos áldozat lenne - minden túlzás nélkül - a baloldal politizálása miatt.  
Vágólapra másolva!

Már közel hárommillió ember kapta meg az első, míg közel 1,2 millió ember a második oltását a koronavírus ellen. Mindennek alapján Magyarország jelenleg az Európai Unióban - átoltottság tekintetében - a második helyen van. Így megelőzi Németországot, Franciaországot vagy Ausztriát is, és messze az uniós átlag felett áll.

A keleti vakcinák nélkül nem ment volna

Mindez nem sikerült volna, ha az Orbán-kormány nem ismeri fel időben, hogy az uniós vakcinaszállítások nem lesznek rendben, hiszen Brüsszel hibájából nem érkezett elég vakcina, és nem rendel keletről vakcinákat.

A keleti vakcinák szállítása idén februárban kezdődött, és a szerződések értelmében májusig több ütemben összesen 7 millió adag, vagyis 3,5 millió ember beoltását lehetővé tevő keleti vakcina érkezik Magyarországra: ebből 2 millió adag orosz, 5 millió pedig kínai. Az orosz vakcina 55 százaléka érkezett meg eddig, míg a kínai 22 százaléka. Az uniós vakcinákból átlagosan a teljes mennyiség 10 százaléka érkezett.

A Sinopharm-vakcina nélkül jóval nagyobb bajban lenne Magyarország Forrás: MTI/Mohai Balázs

Gyurcsány és társai még ma is betiltanák a keleti vakcinák használatát

A keleti vakcinák elleni kampányt a baloldal még tavaly novemberben kezdte. Molnár Csaba, Gyurcsány-párti EP-képviselő az Európai Bizottságnál akarta betiltatni az orosz vakcina használatát. Később a baloldali pártok Gyurcsány Ferenc vezetésével januári határozati javaslatukban akarták megakadályozni a keleti oltóanyagok használatát. Ez volt a baloldal egyik legdurvább támadása a vakcinák ellen.

Az indoklás szövegéből jól látszott, hogy az akció a kínai és az orosz vakcina ellen irányult. A határozati javaslat változatlanul a parlament előtt van, a baloldal nem hajlandó visszavonni.

Az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt (DK, Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd) ötvenkét képviselőjéből ötven támogatta a kezdeményezést, ketten - korábban megírtuk - feltehetően csak technikai okok miatt nem írták alá. Gyurcsány vezetésével ezek a politikusok vállalták a nevükkel, hogy ha módjuk lenne, elzárnák a keleti vakcinákat a magyarok elől. Még egyszer leírjuk: ma is a parlament előtt az 50 baloldali képviselő határozata.

Gyurcsányék továbbra is a keleti vakcinák betiltását akarják Forrás: MTI/Kovács Tamás

Vonják vissza a határozati javaslatot!

„Akik hónapokon keresztül az oltás ellen kampányoltak és kamuvideókkal járatták le a magyar mentősöket és a kórházi dolgozókat, azok először kérjenek bocsánatot a magyar emberektől! Felszólítjuk a baloldalt, hogy azonnal vonják vissza azt az országgyűlési határozatot, amelyben ötven baloldali képviselő Gyurcsány Ferenccel az élen a kínai és orosz vakcinák felhasználásának felfüggesztését követelte!" - írta vasárnapi közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A baloldalt a koronavírus-járvány harmadik hullámában is csak a pozícióharc, a hatalom és az osztozkodás érdekli, ezért versenyeznek egymással trágárságban és mondanak egyre durvábbakat a kormányról - minderről Rétvári Bence beszélt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint miközben a kormány azon az állásponton van, hogy

Egymillióval kevesebb ember lenne beoltva, ha a baloldalon múlott volna Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Egymillió emberrel kevesebb lenne beoltva

Rétvári felidézte, Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, „Magyarországon sem kínai, sem orosz vakcinával nem lenne szabad oltani".

Közölte, a baloldal jogi eszközökkel is próbált fellépni az oltásokkal szemben, ezt bizonyítják azok a máig vissza nem vont parlamenti határozati javaslataik, amelyek a kínai és orosz vakcinák alkalmazását tiltanák. A baloldal emellett hiteltelen és képmutató is, mivel eközben „elmennek és maguknak szépen beadatják az oltásokat, akár soron kívül is".

A járvány kezdete óta mindent megtesz a baloldal, hogy akadályozza a védekezést

A keleti vakcinák elleni kampány nem az első eset volt, hogy a baloldal mindent elkövet, hogy akadályozza a koronavírus-járvány elleni hazai védekezést. A kormány 2020. március 11-én hirdetett ki először rendkívüli jogrendet a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása miatt, a baloldali képviselők (az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP képviselői) azonban sem a házszabálytól való eltérést, sem magát a törvényt nem támogatták már akkor sem. Érthetetlen volt a baloldal magatartása, hiszen az alaptörvény, és maga a törvényjavaslat világos korlátozásokat tartalmaz a kormány esetleges túlhatalmával szemben, így az Alkotmánybíróságnak, és magának az Országgyűlésnek is van lehetősége fellépni, amikor szükségét érzi.

A baloldal a kezdetektől támadja a koronavírus-járvány elleni védekezést, a képen Jakab Péter Forrás: MTI/Kovács Attila

Ennek ellenére nemzetközi kampányt kezdtek, azt hazudva, hogy Magyarországon felfüggesztették a parlament működését - miközben a Parlament folyamatosan ülésezett.

GYURCSÁNY FERENC FELESÉGE EGY INTERJÚBAN AZZAL BÜSZKÉLKEDETT, HOGY 25 ÚJSÁGÍRÓNAK MONDTA EL EZT A HAZUGSÁGOT.

A baloldal a Parlamentben is folyamatosan próbálta támadni és akadályozni a védekezést. Arató Gergely, Gyurcsány-párti politikus március 16-i parlamenti felszólalásában többek között azt a hazugságot terjesztette, hogy a kormány megfelelő védőfelszerelések nélkül küldi az orvosokat a koronavírus elleni harcba, valamint azt is kijelentette, hogy a kormány nem hajlandó tesztelni a potenciális fertőzötteket és kontaktszemélyeket.

AZ IGAZSÁG VISZONT AZ, HOGY A KORMÁNY MINDVÉGIG BIZTOSÍTOTTA A SZÜKSÉGES FELSZERELÉST AZ ÉLVONALBAN DOLGOZÓKNAK, RÁADÁSUL AZ IDŐSEBB EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT IS KIEMELTEN VÉDTÉK.

Szabó Tímea dobta be először az álmentős nevét

SZABÓ TÍMEA - KARÁCSONY GERGELY PÁRTTÁRSA - VOLT AZ, AKI ELŐSZÖR BESZÉLT AZ ÁLMENTŐSRŐL, Ő VITTE BE A KÖZTUDATBA NÉMETH ATHINA NEVÉT.

"Németh Athina önkéntes mentőápoló a napokban számolt be arról, hogy az általa ápolt 10 hazaküldött betegből 9 meghalt" - állította elsőként a hazugságot 2020. április 27-én. Olyan horrorisztikus álhíreket terjesztett, hogy friss és nyílt hasi sebbel küldtek haza valakit a kórházból, vagy azt, hogy rákos betegeket gyógyszer és fájdalomcsillapító nélkül engedtek el. Ezt követően tavaly júniusban jelent meg Korózs Lajos kamuvideója Németh Athina hazugságairól. Később Korózs Lajos hamisított statisztikát is közzétett.

Korózs Lajos álvideót is gyártott Forrás: MTI/Kovács Tamás

Egyből ráugrott a baloldal a vakcinák támadására

A vakcina megjelenésével a baloldal azonnal elkezdte támadni az oltási kampányt. Láthatóan a céljuk az, hogy minél kevesebben oltassák be magukat. Mivel Brüsszel későn szerzett be vakcinákat és keveset, ezért - tudva, hogy ezzel késleltetnék az átoltottságot - folyamatosan azt követelik, hogy az emberek csak olyan oltásokat kérjenek, amelyet az EU gyógyszerügynöksége jóváhagyott. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök emberkísérletnek nevezte az orosz és a kínai vakcina beszerzését, és azóta is folyamatosan próbálja elbizonytalanítani az embereket,

PEDIG A SINOPHARM- ÉS A SZPUTNYIK V VAKCINÁK IS RENDKÍVÜL HATÉKONYAK ÉS BIZTONSÁGOSAK, MÁR TÖBB MILLIÓ EMBERT OLTOTTAK BE VELÜK.

Jakab Péter, a radikális baloldalivá vált Jobbik elnöke is megpróbálta kivenni a részét a védekezés akadályozásából. A Parlament tavaszi ülésszakán nyíltan támadta az orosz és kínai vakcinákat, valamint a magyar szakembereket is, akiket közvetetten kuruzslóknak, kínai gyógyszerügynököknek nevezett. Ezt követően a kormány által meghirdetett, az ország újranyitásáról szóló nemzeti konzultációt is támadta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!