Átfogó tanulmányában az ONS közölte: reprezentatív számítási módszertana arra vall, hogy az Egyesült Királyság messze legnépesebb nemzetén, az 56 milliós Anglián belül az április 11-én zárult egy hétben
a felnőttek 68,3 százalékának szervezetében mutatták volna ki a SARS-CoV-2 koronavírus ellen fertőződés vagy oltás hatására termelődő antitestek jelenlétét vérvizsgálattal végzett szűrés esetén.
Az Egyesült Királyságban alkalmazott két fő vakcinatípus, a Pfizer/BioNTech és az Oxford/AstraZeneca.
A statisztikai hivatal szerdán ismertetett új vizsgálata arra vall, hogy az antitestek termelődésének jelentős emelkedésében a nagy-britanniai oltási kampánynak van elsődleges szerepe.
A statisztikai hivatal becslése szerint
azoknak a felnőtteknek az aránya, akiknek szervezetében jelen lehet az új típusú koronavírus ellen képződő antitest.
Az ONS felmérése szerint ugyanis az angliai népességen belül az idős korosztályokban messze a legmagasabb azoknak az aránya, akiknek szervezetében kimutatható a koronavírus elleni antitest, márpedig a december 8-án kezdődött brit oltási kampány a legutóbbi időkig az idős, leginkább veszélyeztetett korcsoportokra összpontosult.
A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb, az Egyesült Királyság egészére vonatkozó adatai szerint eddig 33 843 580-an kapták meg az első adagot a koronavírus elleni oltásból. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt brit lakosság 64,5 százaléka részesült az első oltási dózisban.
A brit kormány már két hete bejelentette, hogy az Egyesült Királyság egészében az 50 évesnél idősebb korosztályok és a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja az április 15-re kitűzött határidő előtt két nappal megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, és a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) Angliában ezen a héten már a 42 évesek előtt is megnyitotta a oltási időpontok foglalásának lehetőségét.
A PHE szakértői hangsúlyozzák: a vizsgálati eredmény jelentősége abban áll, hogy az oltások a súlyos megbetegedés és a halálozás kockázatának jelentős csökkentése mellett a koronavírus terjedését is immár bizonyítottan lassítják még az egymással szoros közelségben élők között is.