Az antitestszint nem egyenlő a védettséggel, ez a védettségnek csak egy eleme"
– mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozva. A kutatóorvos kifejtette, az antitestek vizsgálata a betegség lefolyását tudja biztosan igazolni, de a védettség igazolása sokkal bonyolultabb folyamat.
Mint arról tájékoztatott: egy, az egyetem által végzett felmérés szerint azok körében, akik már kaptak oltást (a kutatás valamennyi vakcinára kiterjedt) és akik negatív antitestteszttel rendelkeztek, mindenkinél egyértelműen igazolható volt a védettség. Amint azt Merkely Béla elmondta, az oltás igenis nagy szerepet játszik a megelőzésben. Hozzátette, nincs ok kapkodásra, elsőként azoknak érdemes regisztrálniuk, akik még nem vettek fel oltást, illetve azoknak, aki valamilyen krónikus betegség miatt sokkal inkább veszélyeztetettek a járvánnyal szemben.
Az orvos azt javasolta, hogy a háziorvoshoz fordulva válasszuk ki a megfelelő megoldást. Hozzátette: a harmadik oltással kapcsolatban nem kell félni, nem kell mellékhatásoktól tartani, a harmadik oltás nem árthat.
Éppen ezért tartja fontosnak, hogy a járvány negyedik hullámára készülve minél többen döntsenek a vakcina felvétele mellett. A professzor szerint nagyon sokat segítene, ha azok,
akik eddig még nem tették meg, kérnék az oltást, illetve azok, akik már felvették, jelentkeznének a harmadikra is.
Merkely Béla a kombinált oltás mellett voksolt, vagyis úgy véli, az nyújt megfelelő védettséget, ha nem a már felvettel megegyező típusú vakcinát kérünk.
A beszélgetés teljes terjedelmében meghallgatható a Médiaklikk oldalon.