Az elnök hangsúlyozta azonban, hogy az Evergrande Group-nak az építőipari és értékesítési tevékenység teljes helyreállításával kell törlesztenie adósságát, nem pedig az eszközök elpazarlásával, így az ingatlanokat semmiképp sem értékesítik áron alul.
Hui szerint megvan a terv arra, hogyan fogják helyreállítani az eladósodott vállalatot, és az is biztosra vehető, hogy idén a már előre értékesített lakások 50 százalékát befejezik.
Az Origo is beszámolt róla korábban, hogy a kínai ingatlanválság a becslések szerint csak tavaly több mint 1 ezer milliárd dollárt (309 ezer 485 milliárd forint) söpört ki az ágazatból, és számos ingatlanfejlesztő céget hozott nehéz pénzügyi helyzetben. Közülük a legnagyobb, az Evergrande egyenesen csődközeli helyzetbe került.
Az ingatlanfejlesztő jelenleg is több mint 300 milliárd dolláros (92 ezer 845 milliárd forint) adósság alatt van.
Úgy tűnik azonban, hogy a részvénypiac még mindig bízik a kínai üzletember szavaiban, ugyanis a bejelentés hírére rögtön megugrottak a China Evergrande Group részvényei, mintegy 7,2 százalékkal, 0,23 dollárra (71,17 forint) erősödtek, ami január 25. óta a legmagasabb érték.