A háború nyolcadik napján az orosz csapatok elsősorban délen nyomultak előre. Itt több stratégiailag fontos területet is megszereztek, köztük az ország legnagyobb atomerőműjét, valamint egy kikötővárost is elfoglaltak.
Keleten továbbra sem sikerült elfoglalni Ukrajna második legnagyobb városát, Harkovot, bár szinte már teljesen lebombázták. Kijevet továbbra is bombázzák, de nem sikerült itt sem elkezdeni a város bevételét.
Megkezdődött az orosz és az ukrán küldöttség tárgyalásának második fordulója a fehéroroszországi Belovezsszkaja Puscsa nemzeti parkban. Az ukrán delegáció helikopterrel érkezett a BelTA fehérorosz hírügynökség szerint a lengyel határ közelében, Breszt megyében található helyszínhez. A Rosszija 24 orosz hírtelevízión bemutatott felvételek szerint a küldöttségek tagjai kézfogással üdvözölték egymást.
A tárgyalások első fordulóját hétfőn tartották meg a fehéroroszországi Homel (orosz nevén: Gomel) megyében, az ukrán határ közelében. Akkor az eszmecsere öt órán át tartott.
Másfél órán keresztül beszélt egymással Vlagyimir Putyin és Emmanuel Macron (Franciaország most az Unió soros elnöke), a beszélgetést most az orosz elnök kezdeményezte. Putyin "teljesen eltökélt az invázió folytatásában", miután az a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a teljes országot - közölte a francia elnöki hivatal.
A francia elnök szerint a legrosszabb még csak most jön a háborúban.
Vlagyimir Putyin megerősítette, hogy az orosz hadsereg katonai hadművelete a Moszkva által eltervezettek szerint halad előre, és "súlyosbodni fog", amennyiben az ukránok nem fogadják el az oroszok feltételeit.
A háború február 24-i kezdete óta harmadik alkalommal beszélt egymással a francia és az orosz elnök.
A beszélgetés alkalmat teremtett a nézeteltérések tisztázására, és arra, hogy kimondjuk az igazságot Putyin elnöknek, de sajnos annak megállapítására is, hogy a végsőkig eltökélt a katonai hadművelet folytatásában"
- vélte a francia elnöki hivatal.
Az ukránok bátran küzdenek. Semmi nem végleges, de az erőviszony nagyon eltérő"
- szögezte le az elnöki hivatal, kiemelve, hogy Emmanuel Macron pesszimista a telefonbeszélgetést követően.
"Érvekkel alátámasztott magyarázatot" adott francia kollégájának, Emmanuel Macronnak Vlagyimir Putyin orosz elnök a neonácik jelentős szerepéről az ukrán állami politikában - közölte a Kreml sajtószolgálata a beszélgetésről.
Putyin elmondta, hogy sok mindennel nem értett egyet Macronnak a franciákhoz intézett üzenetével, egyebek között azzal sem, hogy hazugságnak nevezte azt, hogy Oroszország a nácizmus ellen harcol Ukrajnában.
Független vizsgálóbizottságot hoz létre az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az Oroszország Ukrajna ellen indított offenzívájában esetlegesen elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására - jelentette be csütörtökön Nagy-Britannia képviselete a szervezetnél.
Az EBESZ 57 tagországából 45 támogatta az úgynevezett moszkvai mechanizmus életbe léptetését, amely független szakértői testület létrehozását irányozza elő "háborús és emberiesség elleni bűncselekmények lehetséges esetei, körülményei és tényei feltárására, ideértve a civilek és a polgári infrastruktúra elleni szándékos és válogatás nélküli támadásokat".
Az így begyűjtött információkat később állami és nemzetközi törvényszékek rendelkezésére bocsáthatják.
A bécsi székhelyű európai biztonsági szervezetben Oroszország, Fehéroroszország és a közép-ázsiai államok nem támogatták az előterjesztést.
Egészen a múlt hétig Ukrajnában az EBESZ nemzetközi megfigyelő missziójának mintegy ötszáz szakértője felügyelte a biztonsági helyzetet, különösen az ország délkeleti, szakadárok uralta régiója mentén. Az Oroszország által indított háború és a heves harcok miatt az EBESZ végül kivonta fegyvertelen megfigyelőit.
A miniszterelnök Beregsurányba látogatott, ahol azt mondta, senki nem marad ellátatlanul.
Orbán Viktor kiemelte, hogy baj idején a legfontosabb a nyugalom, a higgadtság, a tapasztalat és a rutin.
Sajnos vagy szerencsére nekünk válságviselt minisztereink vannak, a miniszterek többsége látott már valamilyen válságot, ezért a koordináció jól működik
- mondta.
Orbán Viktor azt mondta, hogy az önkéntesek munkáját összehangolták,
ÍGY SEMMILYEN ADOMÁNY NEM MEGY KÁRBA, MINDENT CSOPORTOSÍTANAK, SZÉTOSZTANAK ÉS ELJUTTATNAK A MEGFELELŐ HELYRE.
A miniszterelnök szólt arról is: azokat a menekülteket, akiknek nincs olyan ismerősük, akinél megszállhatnának és Magyarországon maradnak, átmeneti szálláson helyezik el.
AZ ORSZÁG KÜLÖNBÖZŐ PONTJAIN MÁR KIJELÖLTEK SZÁMUKRA MEGFELELŐ HELYEKET, AHOL ÉTELT ÉS SZÁLLÁST KAPNAK AKKOR IS, HA HOSSZABB IDEIG KÉNYTELENEK MARADNI.
Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy elkezdték szervezni a menekültek munkához juttatását.
Mindenkinek próbáljuk megteremteni azt a lehetőséget, hogy saját egzisztenciát tudjon kialakítani, ha már úgy hozta az élet, hogy itt fog velünk élni és itt kell berendezkednie Magyarországon
- fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, ez egy munkaalapú ország, itt mindenkit munkához segítünk.
A miniszterelnök szólt arról is, a magyar menekültek egyszerűbb helyzetben vannak, mert beszélik a nyelvet, vannak ismerőseik, kapcsolataik, gyorsan találnak szállást, sőt, a legtöbbjük munkát is.