2020 januárjában a férfi orvosi ellátáson volt egy kórházban. Miután ezzel végzett, rátámadt az őt hazaszállító rendőrökre.
Az egyiküket egy késsel többször nyakon szúrta, de a másikat is több helyen megsebesítette,
ennek ellenére nem sikerült megszöknie.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2020 októberében emelt vádat a más ügy miatt akkor már bűnügyi felügyelet alatt álló férfi ellen
előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt.
Az ügyészség a Budapest Környéki Törvényszéken zajló tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként súlyosbította a vádat, és már aljas indokból elkövetett emberölés kísérletével is vádolja a Pest megyei férfit. Emellett javasolták, hogy életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélje a bíró úgy, hogy leghamarabb 40 év letöltése után lehessen feltételesen szabadságra bocsátani. A vádirat kiegészítésében el is magyarázzák ezt. Azt írták, a férfi elhatározta, hogy
a rendőröket az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a rendőrség munkatársai részéről őt ért sérelmek miatt bosszúból megöli és megszökik a hatóságok elől.
Az ügyészek szerint így akarta elkerülni elmeállapota aznapra tervezett megfigyelését és azt, hogy "vélt sérelmei" a korábbiakhoz képest nagyobb sajtónyilvánosságot kapjanak - írták közleményükben.