Jobb hátsó? - Mazda3 Sedan 1.6i TX

Vágólapra másolva!
A lépcsőshátú Mazda3 tesztje során arra kerestük a választ, vajon négyajtós, szedán kivitelben, vagy ötajtósan, ferde hátsóval jobb a japán sikermodell. Mellesleg az 1,6 literes benzinmotorral is először járt nálunk a 3-as.
Vágólapra másolva!

Ha egy autó sikere kizárólag a forma megítélésén múlna, a Mazda3 limuzin változata tuti befutó lenne - keresve sem találunk nála dinamikusabb vonalvezetésű és érzékibb négyajtóst a kategóriában. A magasra húzott, viszonylag rövid, lendületes kialakítású hátsó harmonikusan illeszkedik az összképbe, ám a japánok a használhatóságból áldoztak egy keveset a design oltárán. Mivel a gombnyomásra felpattanó csomagtérfedélen egy árva mélyedés sincs, melynek segítségével megemelhetnénk, kénytelenek vagyunk a lemez alá nyúlni, úgy kinyitni. Cudar időben a lezáráskor is összekoszolhatjuk a kezünket, mert a tervezők a belső részen sem alakítottak ki fogantyút. A szedán csomagtartója amúgy jó alakú és igényesen kárpitozott, ráadásul alaphelyzetben az ötajtóshoz képest 113 literrel több, összesen 413 liternyi poggyászt képes elnyelni. Hosszú tárgyak szállítása sem okozhat gondot, hiszen a 60/40 arányban osztottan dönthető hátsó üléstámlákat elfektetve majdnem sík raktérpadlót kapunk, a befogadóképesség pedig ilyenkor 675 literre bővül. Ellenben egy nagy képernyős televízió vagy a komód szállításához praktikusabb a csapotthátú Mazda3, a limuzinnak ugyanis meglehetősen szűkös a rakodónyílása.

Csendestárs

Forrás: Autó-Motor


Forrás: Autó-Motor


Magasról indul

A tartalomból:
Menetpróba: Peugeot 407 SW
Teszt: Suzuki Liana 1.6 GS 4WD
Időszerű: úthálózat-fejlesztés (M3, M6)
Sporthírek - F1, rali, CART, MotoGP


Tóth Zoltán Zsolt, fotó: Hilbert Péter

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!