"Engem ilyennel még üldöztek" - mondja a Moszkvics rendőrautó láttán büszkén Pista bácsi, aki serdülő legény korában gyakorta követett el különféle kerékpáros kihágásokat a Haller utcában (egy ideig Hámán Kató, majd megint Haller), s legfőképpen a járdán való biciklizés "tényállását" rögzíthették volna a rend őrei, ha képesek lettek volna a boszorkányos gyorsasággal tekerő, és a környék valamennyi grundját meg átjáróját ismerő fiút utolérni. A kék-fehér autó egyébként időnként megjelent Pistáék háza előtt a nagypapa miatt is, aki cipészmester volt. "Cipészmester! Nem suszter!" - kérte ki magának minden lehetséges alkalommal. Nemzeti ünnepek előtt a hatóság rendre begyűjtötte az öreget, ahogy ő mondta, "mozigépész-tanfolyamra". A háttérben a nagypapa politikai nézetei álltak, amelyek szögesen eltértek az uralkodó eszméktől, s ezt bizonyítandó szívesen énekelte műhelyében, vagy az előtt is, fennhangon, például a Horthy Miklós katonája vagyok én kezdetű nótát, rá se hederítve veje "Apuka, ne b... már ki velem típusú" rimánkodására.
Mindezt csak azért említem, hogy bizonyítsam, a "meseautók" kapcsán mindenkinek van néhány története, ami pedig azt jelzi, modern korunk folklórjában nagyon fontos szerepe van ennek a tárgynak. Itt pedig már a történeti emlékek gyűjtésének, bemutatásának tudományos témakörét érintjük, de az elmélyülés nem célunk, ezért csak rögzítjük a tényt: a rendőrségi Moszkvicsokból sem maradt egyetlen autentikus példány, a hatóság a kilométernormát lefutott autókat kivétel nélkül leselejtezte, a rendőrségi felszereléseket kivették, sőt többnyire még az eltérő fényezést is eltüntették, majd a kocsikat kiárusították valamelyik állami használtautó-telepen.
Rendőrségi Moszkvicsot venni éppenséggel nem számított jó üzletnek, mert a hajdani járőőrautók erősen lestrapálva kerültek eladósorba, gyakran hiányoztak alkatrészeik, ugyanis a kurrens elemeket a rendőrségi műhelyek pótlás céljára megtartották maguknak. Napjainkban csupán néhány egykori rendőrségi autó van a nagyközönség számára bemutatható állapotban, közülük kettő a Rendőrség-történeti Múzeum tulajdona. Az intézmény igazgatója, Sági Zoltán - nagybátyja a Csepeli Motorkerékpárgyár legendás konstruktőre volt - határozta el pár évvel ezelőtt a speciális járműtörténeti gyűjtemény összeállítását, s a munka egyik lépése volt a 407-es beszerzése.
Sajnos, itt sem eredeti rendőrségi autóval van dolgunk, hanem a szériamodell átalakításáról. Ez ügyben azonban nem érheti vád a múzeumot, mert hajdan sem gyárban készült speciális változatokat hoztak a számára, az autókat itthon, a rendőrségi műhelyekben alakították át. A közlekedésrendészeti és közbiztonsági célokra használt Moszkvicsokat átfényezték, kék alapra került a fehér RENDŐRSÉG felirat. Nem minden kocsi kapott megkülönböztető jelzést, vagyis szirénát és villogót, a 407-esek közül kezdetben csak a baleseti helyszínelésre használt autókon volt ilyen. Később egyes kocsik tetőlemezére villogót szereltek, sziréna nélkül.
Speciális belső felszerelés nemigen volt, a rádió adó-vevő csak lassan terjedt el a rendőrségi kocsikban, az URH-s szolgálat megszervezésekor. 1964-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészete 47 Moszkvics gépkocsit használt, ezek főleg 407-esek voltak, mellettük néhány 423-as, vagyis kombi teljesített még szolgálatot. A közbiztonságiak által használt kocsikról nincs adat, összességében állítható azonban, hogy az országban körülbelül 200-300 rendőrségi Moszkvics járta az utakat.