Vissza a jelenbe - Alfa Romeo 166 2.4 JTD

Nem új már, de még mindig egyszerre izgalmas, elegáns és különleges az Alfa Romeo limuzinja - a hetedik modellévét taposó 166-ost 2.4-es, Multijet JTD motorral, automata váltóval teszteltük.

A legutóbbi modellfrissítés során a 166-os is megkapta az egy számmal kisebb 156-os elejét - időközben a 147-esen is reszeltek egy kicsit - így napjainkra valamennyi Alfa ugyanolyan agresszíven néz farkasszemet a külvilággal. A sorból csak a Spider és a GTV lóg kifelé, de azok úgy szépek ahogy vannak, ráadásul ez a teszt nem is róluk szól.

Tehát a morcosabb, nagyobb lámpákról és a mélyebbre húzott krómráccsal díszített Alfa-pajzsról lehet felismerni az új 166-ost elölről, míg hátulról szinte lehetetlen felfedezni bárminemű beavatkozást. Nem szabad azonban ilyen hamar letudni a külsőt, ugyanis egy sereg finom megoldás és formai bravúr rejlik a részletekben: az emblémától két rafinált barázda szántja fel a motorháztetőt, hogy a visszapillantókba rohanva fejezzék be esztétikai küldetésüket. Ha már itt járunk, nyugodtan gyönyörködjünk egy kicsit a visszapillantók házában, emlékezve ezekre a szép pillanatokra akkor is, amikor beülve meglepetten vesszük észre, hogy milyen apró tükrökkel kellett kompenzálni a szép íveket.

Az óriási karosszéria övvonala meredeken emelkedik, így mire az autó farához érünk, már egy ruhásszekrényi csomagtartót találunk. Ez utóbbi térfogata 490 liter, ami a konkurencia átlagának megfelel, de azért zárójelben jegyezzük meg, hogy többet is ki lehet hozni kevesebből: a jóval kisebb Thalia csomagtere 510 liternyi poggyászt képes elnyelni. Hogy csak egy példát hozzunk fel. Viszont a 166-os ebben a tekintetben jobb, mint a 156-os vagy a 147-es a kategóriatársakhoz képest.

Nosztalgiahullám

A 156-osból megszokott csőműszereknek nyoma sincs, ellenben a kerek légbeömlők már ismerős darabok más Alfákból. Ráadásul az autóipar egy jelentős része szépen lekoppintotta, így szinte már az tűnik fel, ha nem ilyenekkel van dolgunk. A műszerek szépek, letisztultak, ám az összhatás mégis kissé régimódinak hat a konkurencia fényében, amire csak rátesz egy lapáttal a kilométeróra és az automata váltó kvarcórákat idéző kijelzője.

Takarékos suhanás

Tesztautónkban a már 20 szelepes, 2,4 literes Multijet dízel dolgozott óriási elánnal, ám annál visszafogottabb fogyasztással. A 175 lóerős motor mindennemű kínzás ellenére sem volt hajlandó 10 liternél több gázolajat elégetni 100 kilométerenként, ami a menetteljesítményeket tekintve parádésnak mondható. Némileg lecsillapodva 6,5 litert is ki lehet hozni országúton, ám a jól szigetelt utastérben a 100-as tempó poroszkálásnak tűnik, így a sebességkorlátozásokat jófomán csak úgy tarthatjuk be, ha állandóan a kilométerórát lessük.

A próbált 166-osban ötsebességes automata váltó végezte a dolgát szinte észrevétlenül, de annál precízebben. Ambiciózusabb pilóták egy félautomata üzemmódban is nyúzhatják az autót, ez esetben csak le, illetve fel kell pöccinteni a kart. Remek szerkezet. Nem 385, "csak" 330 Nm áll rendelkezésünkre elvileg már 2000 alatt, igazából 2500 és 4000 között tol embereset, tovább pörgetni abszolút fölösleges. Az automatika okosan nem enged fel- vagy leváltani, ha túl alacsony, vagy a kelleténél magasabb a fordulat.