Szerepjáró - Hyundai Tucson Style 4WD 2.0 CRDi

Járd a saját utad - hirdeti új szlogenjében a Hyundai. A Tucson ezzel szemben a mások által kitaposott ösvényen halad, ott viszont tökéletes helyismerettel rendelkezik: úgy tűnik, a koreaiak ráleltek azokra az egérutakra, amelyeken a fő csapást levágva máris látótávolságon belül tudhatják a japán előőrsöt.

A 4WD rendszer értelemszerűen azonos a Hyundai és a Kia esetében. Az alaphelyzetben fronthajtásos autó csökkenő tapadás esetén igény szerint kapcsolja be a kardántengelyt a hajtásba, illetve gombnyomásra permanensen rögzíthetjük a hajtóerő fele-fele arányú megosztását. A Style kivitel ezen felül alapáron kínálja a menetstabilizáló elektronikát, így a kezdők sem ássák be magukat a latyakba, ha viszont kikapcsoljuk, kedvünkre csúszkálhatunk a laza talajon. A személyautóból származó futómű persze nem alkalmas igazán kemény terepre. Nagy szintkülönbségeket képtelen követni, már egy töltés oldalán lehajtva is levegőbe emeli egyik hátsó kerekét - szerencsére a kedvező tömegeloszlás segíti az egyensúlyozást. Maradjunk inkább földutakon, ebben a műfajban ugyanis bármivel megbirkózik. Ilyenkor a jelentős hasmagasság és a merevebb rugózás ellenére eljön a masszív motorvédő lemez nagymonológjának ideje, de a felfüggesztés csak igen kemény hajsza esetén üt fel. A kétliteres motor mintha ide született volna, alapjáraton, sík úton még harmadik fokozatban is viszi az autót. A CRDi blokk ugyan dörmögősen kéreti magát, de teszi a dolgát, s fokozatosan pörög egyre feljebb. 1300-tól már csendben húz, valamivel kétezer alatt fogást vált és izomból dolgozik tovább, a nyomatékcsúcsot elhagyva pedig igazán magára talál.

Telhetetlen

Ez a haszonjárműves jelleg városban kellemes társsá teszi a nehéz autót. Lefulladástól szinte soha nem kell tartani, ugyanakkor a Tucson fürgén ugrik meg a lámpáknál. A gyorsítás ütemét csak az fogja vissza, hogy a tengelykapcsoló oldásához spiccben, padlóig kell nyomni a pedált, a váltókar pedig hosszú úton, kissé akadozva mozog. A futómű aszfalton is kellően stabil, s bár az ütéseket nem nyeli el sokkal jobban, mint a személygépkocsik, az egészen mély kifagyások kivételével nem szükséges kerülgetni a kátyúkat. A magas karosszéria persze erősen dől a kanyarban, de ez csak ártalmatlan kísérőjelenség, a Hyundai példásan nyugodt marad ívmenetben. Nyomatékrugalmassága országúton és sztrádán egyformán kielégítő a nyugodt vezetéshez. 100 km/óra sebességig csaknem tökéletes csendben haladunk, s legális autópálya-tempónál sem kell felemelni a hangunkat, ha a hátul terpeszkedőkkel szeretnénk beszélgetni - például arról, hogy nyilván a szinte még "szűz", alig bejáratott motornak tudható be a döbbenetesen magas fogyasztás. Városban könnyen túlszárnyalta a 13 litert, tartósan százzal autózva 8,7 volt az átlag - ekkora lökettérfogattól még benzinmotor esetében is elfogadhatatlanok lennének ezek az értékek.

Szellem a palackból

Ajánló - AM 2005/7.

Svékus Gergely, fotó: Hilbert Péter