Repül a bálna - Kia Opirus

A legnagyobb rosszindulattal sem mondható, hogy mélynövésű, vagy jól öltözött volnék. A Kia luxuskategóriájú autójában olyan elveszetten éreztem magam, mintha egy elegáns szálloda halljában bizonygatnám a portásnak, hogy van fedezet a Visa kártyámon, közben pedig a vendégek látható viszolygással méregetnének: mit keres ez itt?

Pont ilyen érzés volt a Kia Opirusban ülni, legalább is, ami a külvilágot illeti. A forgalom többi résztvevőjének arcán először bizonytalanság tükröződött, miközben próbáltak rájönni, hogy milyen autó az, amelyiknek Mercedesre, vagy talán Jaguárra hasonlító orra, és Lexusra hajazó fara van. A döbbenet csak ez után következett, amikor megpillantották az autó márkajelzését. Innen viszont egyszerű méricskélésbe ment át a dolog, miközben próbálták összerakni a képet, amelybe az a tény kétségkívül alaposan bekavart, hogy egy hölgyet láttak a volán mögött - sportos öltözékben és napszemüvegben.

A csodálkozás egyébként azért is érthető, mert az Opirus igen ritka látvány a főváros útjain, inkább vidéken lehet nagy nehezen néhány darabra lelni.

Miközben a hisztérikus fővárosi csúcsforgalom a szokásos formáját hozta, az Opirusban más időszámítás szerint telt az idő. A kátyúk lágy döccenéssé szelídültek, az egyszerű autózás vonulássá minősült, és kialudt a szokásos túlélési verseny generálta tűz, amely egyébként minden közlekedéssel eltöltött napon kényszerűen fellángol. Nem volt miért harcolni, hiszen az Opirus legalább akkora tekintéllyel rendelkezik, mint egy éhes bálna a makrélák rajában. Csak épp a makrélák nem tudják, hogy a bálna nem rájuk vadászik. Érdekes módon nem találkoztam keménykedő tuning Astrákkal, és nem kellett sokáig kéredzkedni, ha sávot akartam váltani.

Elkasztosodott közlekedési kultúránkban (ha lehet egyáltalán a kultúra szót használni) a legkönnyebben úgy lehet érvényesülni, ha az autósnak minél nagyobb, erősebb, és tekintélyt parancsolóbb kocsija van. Az Opirus erre tökéletesen alkalmas, addig a pontig, míg nem keveredik az ember puccosabb járgányok közé, mert ők aztán láthatóan lenézik, és távol-keleti luxus-gazdaságosnak bélyegzik az autót.

A bálna jelző egyébként többszörösen is leírja az Opirust. A csaknem öt méter hosszú, jóval 1800 kilogramm feletti tömegű autó mozgásba lendítéséhez csak egy apró mozdításra van szükség a gázpedálon. A 3497 köbcentis V6-os erőforrás ekkor szolidan felhörren, pár másodperc, és már repül is a bálna. Na persze azért van még mit tenni az üdvösségért, mert igaz, hogy az átlagos úthibákat alig érzik meg a 225/60-as gumik, a felfüggesztés már annál nehezebben képes összhangot teremteni a hatalmas tömegű kasztni és a futómű mozgása között.

Az elektronikusan kétféle előfeszítésre hangolható futómű némileg javít a helyzeten. A mindennapi használatra szánt előfeszítéssel az autó élesebb kanyarokban hajlamos hintázásba fogni, a kormányszervó pedig túlságosan könnyű, és nem ad elég visszajelzést. Sport állásban sokkal jobb a helyzet mindkét téren, eltűnik a hintázás, és a kormányt is kellemesebb elfordítani, de még így sem informálja túl a vezetőt arról, hogy mi történik a kerekek alatt.

Persze, egy ekkora autónál nem az a cél, hogy sportkocsihoz hasonló keménységű vezetési élményt szolgáltasson. Az viszont inkább elvárható, hogy hatásos fékekkel rendelkezzen, hiszen egy 202 lóerős, majd' két tonnás járművet valahogyan meg kell állítani. Vagy kopottak voltak tesztautónk fékbetétjei, vagy a Kia sajnos nem szentelt kellő figyelmet eme momentumnak, ettől úgy tűnik, hogy a fékek egy alsó kategóriás autó hatásfokával dolgoznak. Pár nap használat után hozzászokik a vezető lába a féktávokhoz, ám hirtelen lassításkor újra előtör az ismerős pánik, az autó pedig csak száguld tovább. Adrenalindús érzés, az biztos!

Hasonlóképp torokszorító élmény a tankolás. A hetvenliteres üzemanyagtartály csak nyeli és nyeli a benzint, a vezető pedig körülbelül négyszáz kilométerenként Csekonics báróként állja a tizenötezer forintot is meghaladó összegű számlát. Az Opirusszal autózni nem a megtestesült gazdaságosság. Városi forgalomban és autópályán, vagyis vegyes használatban körülbelül tizenöt literes fogyasztást generált tesztcsapatunk, pedig szó sem volt padlógázas gyorsításokról és eszeveszett száguldásról.

Elterülni a kényelmes bőrborítású fotelekben, hűsölni a kétzónás automata klíma frissítő légáramlataiban, vagy épp elkápráztatni a nagymamát. Ezekben viszont a Kia elsőrangú. Az amúgy nagyon szép bőrborítás értékéből sajnos sokat levonnak a műanyagnak látszó fabetétek a műszerfalon és a kormányon, ám ez csak azoknak zavaró, akik láttak már igényesen kidolgozott fa műszerfal betéteket.