A család barátja - Seat Toledo 1.6 Stylance

Egy darabig középtávolból kellett méregetnem a Toledót, mire rájöttem, hogy mi vonz benne. A cicaszemek és a bátor vonalú, méretes far között egy sportosan öltözött, teltkarcsú családi autó körvonalait véltem felfedezni.

Mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy vonzódom a mediterrán dolgokhoz még akkor is, ha betakarítás után Németországban, egy elosztóbázison átcsomagolják őket, és rányomják a Grüne Punkt emblémát. Tőlem akár lehetne Kiváló Áruk Fóruma háromszög is a Toledón, akkor is tetszene, így ahhoz hasonló lelkesedéssel vettem birtokba, mint amikor a lányok az első randi harmadik órájában már gondolatban túl vannak a boldogító igenen, és éppen a nászéjszakát tervezgetik.

Nekem az igen kimaradt, és a családtervezéssel sem kell bajlódnom, úgyhogy kapcsolatomat a Seat Toledóval mindjárt az egyszerűbb és élvezetesebb oldalával kezdhettem, és utólag kiderült, hogy ez talán nem is baj. Miután az importőr bázisán belaktam az autót, kuplung, egyes, kézifék, tükör és vigyorgás következett: egy kényelmes és nagy autóban trónoltam a forgalom felett. Ennek a ténynek az emlegetése már-már közhelybe hajlik, hiszen majdnem minden középkategóriás autónak megszületett a púposított, egyterűsített, felpumpált változata. A Toledo viszont nem változat, hanem maga az autó.

A dugóban, mialatt a klíma kellemesen hűtötte a termetes méretű belteret, volt időm szemrevételezni a műszerfalat, megtapiztam mindent, végighúztam az ujjam az éleken, és keresgéltem a rejtett tárolóhelyeket. Egyszerre sajnálkozással és örömmel állapítottam meg, hogy a Toledót egészen tisztességesen megépítették. A sajnálat azoknak szólt, akik alacsonyabb kategóriás autókban küszködnek a kopogós műanyagokkal; attól, mert valaki kicsi, városi autóra ruház be, szerintem még ugyanúgy igényelné a puha borítású műszerfalat, mint aki egy másfél-kétmillióval drágábban vásárolt autóba ül bele. Mint például a Toledóba.

A műszerfal tehát nyomásra és simításra kellemes textúrájú, és ez annyira bejött, hogy a sávszomszédjaim talán már azon gondolkodtak, hogy valamiféle közelebbi, intim kapcsolat fűz az autóhoz. Jelentem, nem vagyok műszerfal fetisiszta, de a távolról - talán - karbon mintázatú utánzat egészen jól sikerült, ahogy a kormányt is kellemes élmény markolászni. Sőt, tovább merészkedek, a titán színű fémburkolat is egészen meggyőző. Csak sötétben jöttem rá viszont a spanyol tervezők apró trükkjére, amelytől a középkonzol mélyvörös derengésbe burkolódzik: a visszapillantó alsó élébe ugyanis két vörös ledet rejtettek, amely nemcsak stílusos, de éjjeli vezetés közben elegendő fényt ad ahhoz, hogy a nem kivilágított kezelőszerveket elsőre meg lehessen találni.

A Seat valahogy nagyon ügyesen ötvözi a visszafogott bujaságot a sportossággal, és elnézve az autóit, ez a két dolog egyáltalán nem tűnik kibékíthetetlen ellentétnek. Nehéz dolga van annak, aki egy kompakt, egyterűsített személyautót szeretne lendületes formákkal megalkotni. Márpedig nekem úgy tűnik, hogy a Seat mindenképp fejébe vette: nem tágít attól az elképzelésétől, hogy valami lehet egyszerre sportos, szép és praktikus is. Persze, a szépségről alkotott vélemény szubjektív, így adjuk is át magunkat a sötét oldal csábításának, és jöjjön néhány negatívum.