Autó-light: Toyota Aygo 1.0

Egy - az autók között járatlan - ismerősöm a következőkben foglalta össze élményeit az Aygóval kapcsolatban: "Ha az IKEA elkezdene autókat gyártani, biztos, hogy valami hasonlót dobna piacra, azzal a különbséggel, hogy azt nekünk kéne otthon összerakni." Az egyhetes tesztút végén rá kellett jönnöm, hogy ennél jobban nem lehet elkapni az Aygo szellemiségét.

A beltér minimalista hangulatát egyébként rengeteg értékelendő ötlet próbálja feldobni: kezdetnek mindjárt ott van a vekkerforma fordulatszámmérő, ami a műszerfal oldalába csimpaszkodik, kár, hogy feláras extra. Szintén jópofa megoldás, hogy a középkonzol alja - ahonnan az autó temperálását lehet megoldani - pirosas színben dereng a sötétben. A műszerfal és a kezelőszervek a végletekig le vannak egyszerűsítve, ám ennek ellenére tökéletesen illenek az Aygo játékautós karakteréhez.

A körültekintő helykihasználásra jó példa, hogy az audiorendszer CD-tára a vezetőülés alatt kapott helyett, míg a "tekintélyes méretű" mélynyomót az anyósülés alá dugták. A felhasznált anyagok minőségén látszik, hogy a költségek minimalizálása volt a legfőbb vezérelv, kárpit csak az ülésekre jutott, ezt leszámítva kopogós műanyagokkal találkozni minden mennyiségben. A kormány magassága még az alapváltozatban is állítható, így viszonylag könnyű megtalálni a kényelmes üléspozíciót. Akkor talán induljunk is el!

A kicsi és pillekönnyű (mindössze 67 kilós) erőforrás a háromhengeres motorok ércességével mordul fel, akik már ültek ezres Swiftben - gondolom vannak egy páran Magyarországon - tudják, miről beszélek. A maximális 68 lóerőt elég nehéz előcsalogatni, ugyanis ehhez a kunszthoz majdnem leszabályzásig, egészen pontosan hatezres fordulatig kell pörgetni a motort. Sajnos az erőtartalékok kihasználásánál fájdalmas bömbölés tudatja országgal-világgal, hogy megkergült a mókás kisautó sofőrje, cserébe viszont jókat lehet cikázni a sorok között a megtáltosodott Aygóval.

A futómű hősiesen próbálja kivasalni Budapest kátyúit, a törülközőt csak a hosszanti egyenetlenségeknél dobja be, de akkor nagyon. Ez különösen kanyarban tud rémisztő lenni, amikor pattogva utazunk a szembejövő IFA-emblémája felé... A fékek tudása pont elegendő az alig 800 kilós tömeg megfékezéséhez, sajnos azonban a váltóról már nem sok jót lehet elmondani: hangulatában ez is a régi ezres Swiftet hozza, hosszú utakon jár, akad, és gyűlöli a kapkodást, kár érte.

És akkor következzék a gálavacsora vége, mikor is a bajuszos, kissé életunt pincérünk előkapja zsírfoltos műbőr brifkójából a kézzel írt cetlit. Szemünk lefut a számsor végére, hüledezés, hidegrázás, sunyin megtapintjuk az asztal alatt másik zsebünket, hátha ott is lesz még valami, majd elvörösödve felnézünk szerelmünk csodálkozó tekintetébe.

A legolcsóbb, 3 ajtós Aygo ára 2 195 000 forint, míg a további két ajtóért 75 ezres felárat kérnek. Az alapváltozatot egy Aygo+ nevű extracsomaggal lehet tovább csinosítani, ekkor színre fújt tükrök és kilincsek, sötétszürke kárpitozás, 4 hangszórós CD, oldallégzsákok, osztottan dönthető hátsó ülések, elektromos ablakok és központi zár gazdagítja tovább a felszereltséget, mindösszesen 180 ezer forintért. Az igazán igényesek légkondival és sportcsomaggal fejelhetik meg a listát, ez utóbbi 14 colos alufelniket, fordulatszámmérőt és ködfényszórót jelent további 320 ezer forintért, míg a metálos csillogás ára 70 ezer forintot kóstál. Háromajtós, minden extrával teletömött tesztautónk ára így 2,8 millió környékén állt meg, ami egy miniért nem kevés pénz.

Vérzik a szívem a divatos formájú kisautóért, de sajnos a magyar piacon még mindig az ár a legnagyobb úr: amíg 2 millió környékén például egy új Swiftet is haza lehet gurítani, addig nagyon nehéz helyzetben lesz az Aygo.

Nógrádi Attila