Új erővel - Mitsubishi Colt CZ3 és CZT

Picit elfeledkeztünk háromgyémántosékról, de mostan már mifelénk is újfent támadnak. Az elődjével nem könnyen összevethető Coltot háromajtósan, 1.3-as és 1.5-ös benzinmotorokkal vallattuk, utóbbit ráadásul turbóval bolondítva küldte harcba a Mitsubishi.

Képek az 1.3-asról > a turbósról > videó

Eddig azt hittem, hogy legalább úgy nagyjából értem a modern autókat. Eddig a Coltot úgy tartottam számon, mint a sportos kisautót keresők egyik célpontját. A tesztet követően azonban át kellett értékelnem a típusról alkotott eddigi elképzeléseimet.

Valaha a Coltot előszeretettel vásárolták fiatalok, városban autózók, és akik megfelelően megbízható, de kompromisszumok nélküli, sportosabb járművet kerestek. A Colt méltó versenytársa volt a korabeli Mazda 323-as háromajtós változatának, illetve az alternatívát keresők választhatták még például a Honda Civicet.

Először akkor kezdtem szomorkodni, amikor a kis 323-as Mazdából a kalapos, nyugdíjas úrvezetők autója lett, azután a vagány kis Civic valamikori sportos egyénisége is semmivé lett. Már csak fejcsóválva vettem tudomásul, hogy a régi Colt is az enyészeté, helyét pedig átvette egy mai városi kisautó, amely teljesen beleolvadva a masszába, teszi mindennapi dolgát.

Az autót hátulról közelítettem meg, és egyből szemet szúrt a farára szerelt két fekete műanyag folt. A tervezők ezeket a kéttenyérnyi plasztikdarabokat álmodták meg lökhárítóknak. A fekete nem minden autón igaz, hiszen akár a lökhárító színére fújtan is lehet rendelni a lökhárítókat. Azért ez ellentmondás, nem? Közvetlenül az ütközős alkatrész felett kezdtem gondolkodni azon, hogy milyen autót is látok.

A két, Alfára emlékezető hátsó lámpát még betudtam a mai utánozós trendnek, ám az autó belsejében következett az igazi találgatás. A beltérben alig lehet tetten érni a japán vonulatot. A váltót, a légbeömlőket, és az összhatást szemlélve nem tudtam eldönteni, hogy egy szusit pálcikázó francia, vagy egy baguette-et a kávéjába mártogató japán szelleme lengi-e be az autót.

Kissé agymosott ez az érzés, mert konok, keményfejű és szájat összeszorító módon makacsul ragaszkodom a valamikori Colt-érzéshez. De van, aki nem ragaszkodik, sőt, meg sem látja az egyévesnél idősebb autókat, nekik például biztosan bejön a Colt. Ők talán csak véletlen vesznek észre egy korai modellt, amikor a dugóban bambán bámulnak maguk elé, és az unalomtól ásítozva hallgatható rádióadóra vadásznak az éterben. Egyvalami szerintem genetikusan kódolt lehet a japán tervezőknél, mégpedig az, hogy a három- és ötajtós verzió között nem csak kétajtónyi, hanem egy célcsoportnyi különbség is van.

Az európai igények nagy kényszerítő erőt jelentenek a távol-keleti autógyártásra, és még ma is a német piac a leginkább meghatározó. Nem egy japán típus karakterének vetett véget a német vásárlók ízlésvilága. Úgy tűnik, hogy a fent említett Mazda 323-ashoz hasonlóan a Colt is annyira európai lett, hogy már szinte teli torokból kiált a valamikori japános feeling után.

Nekem hiányzik ez az érzés, mert az európai autó után áhítozóknak a német minőségtől kezdve, a franciás elegancián át, a spanyol és olasz temperamentumig, van miből választaniuk. Persze, például a japánokat ez nem vigasztalja, és gőzerővel próbálják félrekönyökölni a tortáért harcoló európai gyárakat. Több-kevesebb sikerrel.

Lehet a lökdösődést is jól csinálni, és azért nem minden autót vásárló bukik a párolt békacombra. Ennek szellemében próbáltam szemlélni a Colt belsejét. A világoskék, opálos színű gumi, helyenként kemény műanyag műszerfalbetétek először meghökkentettek, azután tulajdonképpen már tetszettek, legvégül azért sikerült megállapodni magammal: ha mindenhol kissé szilikonos tapintású gumiból lennének, és más színben, akkor tudnám szeretni. Ez a műszerfal elem azonban a némileg extrémebb ízlésűek tetszésére apellál, ez pedig ingoványos terep egy olyan kisautónak, amelyik pont a - nálunk - legnépszerűbb városi minik között próbál helyet találni magának.

Mindenesetre a kék műanyag betét feldobja a beltér hangulatát, és ügyesen megvezeti a tekintetet, kapcsolatot teremtve a váltó és a középkonzol között. Ott, ahol más autóban üresség van, a Coltban egységes műszerfal található. Kár, hogy az alumíniumnak álcázott gombok túlságosan műanyag hatást keltenek.

Amikor elindultam az autóval, döbbenten tapasztaltam, hogy szerencsére a motor nem üvölt, és magasabb fordulaton is csak kicsit hangosodik. Ahogy azonban teltek a kilométerek, rá kellett döbbennem, hogy menni sem nagyon akar. Hirtelen kezdtem hiányolni tizenöt éves kis Mazdám 75, némileg szilajabb lovát, amikor egy hirtelen fékezésnél közbeszólt az ABS. Na jó, ez nyomós érv.

De a pedált is tiporni kell, a vajpuha kuplung kivételével mindegyiket - sajnos. A fék egyáltalán nem japános, de még csak nem is nőies, nem amolyan körömcipellős-rálehelős. Izomból kell kezelni, vagyis lábazni, a kuplungot pedig éppen ellenkezőleg: finoman, érzésből, óvatosan csúsztatni, különben az autó ugrik egyet váltásnál. Váltó. Kissé határozatlan, kicsit olyan "keresem a tejfölös dobozba pottyant legyet" hangulatú, cseppet sem japános. Ismét egy fekete pont a multinacionális összefonódásnak.

Na de akkor mi a jó benne? Például az, hogy kicsi, pici, a sok ismerős vonás ellenére csinos, egységes összképet produkáló kis tömb, amivel könnyű parkírozni, manőverezni, lavírozni a városban, forgalomban-dugóban. Lehet anyu kedvence, és hát azért lássuk be, nem valami macsó kis kocsi, hanem pont jó így, pirosban-lányosban, nagy, a csajoknak tetsző szemekkel, minőségi alkatrészekkel, vélhetően - gondos ápolás mellett -, soha el nem romló motorral.

Azt tudjuk, hogy útjaink mire képesek egy-egy feszesebb futóművel és annak elemeivel. A Colt a soft városi kategóriát képviseli, talán hajszálnyi alulkormányozottsággal, kényelmes rugózással. Egy gyermekét cipelő anyának talán fontosabb is, hogy a hátul kakaóval és bábbemutatóval nagy nehezen álomba ringatott kisded ne ébredjen fel, ha végigvágtat vele a városon.

A hétvégi bevásárlás is pont belefér, legalább nem zakózik ki minden holmi a szatyrokból, az első kanyarban. Családi autónak azonban nem igazán jó a Colt a háromajtós változatban, ha csomagok is vannak, hátulra csak az ellenségeimet ültetném, vagy nagyon türelmes, mindent elviselő ismerőseimet. Elöl szerencsére roppant tágas a kis Colt, és aki hátul is megfelelő méretű helyre vágyik, annak az ötajtós modell a megoldás. Az elöl ülőket csak az ülések kényelme korlátozza egy cseppet, ugyanis nem adnak elég oldaltartást, és az ülőlap is éppen egy kicsit rövidebb a kelleténél.

Az új Colt nem olcsó. Sőt, inkább kifejezetten drágának nevezhető, hiszen az 1,1 literes, háromhengeres, háromajtós modell alapára bruttó 2 609 000 forint, és ezért az összegért csak dupla légzsák, valamint ABS jár. Tesztautónk 1,3-as motorral, 16 szeleppel, dupla légzsákkal, központi zárral, klímával, ABS-szel, miegymással érkezett hozzánk. Az autó alapára 2 915 000 forint.

Smidt Éva