A csábító - Jeep Wrangler 2.4 Sport

Komisz egy autó ez a Jeep. Megismerkedésünktől fogva olyanokat suttogott a fülembe, hogy "gyerünk, arra rövidebb!", vagy "ezen még át tudunk menni!". És komolyan gondolta!

Jeep Wrangler az Autósmoziban > képgaléria

Abban a pár napban, míg a Jeeppel mászkáltam, kifejezetten vigyáznom kellett, hogy kitartsak a jól bevált, civilizált közlekedési stílus mellett, és ne felejtsem egy pocsolyában jólneveltségem utolsó morzsáit is. Mert a Jeep az ilyen, csábít a rosszra, a komiszságra, hívogat egy kis könnyed, aztán nem annyira könnyed terepgyakorlatra, vagy csak egy kis sárcsapatásra. Olyan érzésem volt benne ülni, mintha még mindig gyerek volnék, és direkt belegázolnék a legnagyobb tócsákba, hogy aztán két talppal ugrálva, önfeledten mocskoljam össze magam a fülem tövéig.

Nem voltam rendetlen, és kibírtam, hogy ne lépjem át az autóval egyetlen természetvédelmi terület határát sem, vagy hogy ne a szántásban próbáljam ki, mit tud a négykerék-meghajtás.

Praktikus autó a Wrangler Jeep, és sajnos olvasóink nem láthatják, de most épp egy igen széles, ugyanakkor meglehetősen huncut mosoly ül az arcomon, mert nem pont úgy gondolom, ahogy mondjuk azt a Peugeot 1007 esetében tettem. Praktikus azoknak, akik egy percig sem vágynak kényelmes, nagy beltérre és ülésekre, nem hiányzik nekik az utolsó milliméterig precíz kormányzás, és nem azzal töltik fél életüket, hogy megszállottan keresgélik, melyik elem cicereg finoman az autóban.

A Jeepnél ötven felett el lehet felejteni a zajokat, ugyanis a motortól és a futóműtől már a háttérnek beállított zene is alig hallgató. Éppen ezért a hifi - a gyári igen gyengén is szól - végleg a feledés homályába merült számomra. A kormányzás leginkább olyan, mintha lekvárban kellene valahogy az egyenest tartani, a kényelmet pedig említeni sem érdemes a Wranglerről értekezve.

Például csak vigyorogni tudtam azon, hogy amikor beültem, megbotlottam a magas küszöbben, aztán amikor becsaptam az ajtót és megpróbáltam elhelyezkedni, a kormány csípőben szorított, a könyökömet pedig minduntalan bevertem az ajtó "könyöktámaszába". Nesze neked, ergonómia! Valószínűleg egy japán vagy egy német mérnök sírva könyörögne, hogy visszaadhassa a diplomáját, meg az ezredforduló óta kapott összes prémiumát, csak hogy ne kerüljön szóba a felhasználóbarát megközelítés a Wranglerrel kapcsolatban.

De kit érdekelnek az észérvek, amikor egy olyan autóról van szó, amely több évtizedes pályafutása alatt nem csupán történelmet írt, de kategóriát is teremtett? A Jeep annyira része lett az autóiparnak, hogy manapság dzsipnek hívnak minden terepjárót az UAZ-tól kezdve a Suzuki Samurai-ig, és általában minden terepképesebb járművet is ezzel a névvel illetnek.

Sőt, tovább merészkedek, a Jeep márkanév hiába foglalja magába a Cherokee és a Grand Cherokee modelleket is, nekem minduntalan a Wrangler jut róla eszembe. Elfogultság? Lehet, de hiába kényeztetnek, ki nem állhatom azokat a nagy böszme, extrával és kényelemmel felpumpált kátyú- és benzinzabálókat, amiket manapság terepjárónak neveznek. Túlságosan sterilek, elvész bennük minden kapcsolat a külvilággal és az úttal. Persze, megvan a maguk varázsa, és némelyikük még akár terepen is elvan, de részemről maradnék a minden kilométerért megküzdős stílusnál.