Micrakozmosz - Nissan Micra 1.2 Fitt

A Micrát szeretgetni kell, telerakni plüssállattal, vigyorogva vezetni, bezsebelni a fürkésző, elismerő pillantásokat, és tankolni - gyakran.

Vigyorogtam. Ezt váltotta ki belőlem az első benyomás, mert azt gondoltam, hogy hűha, ennyire lányos autót sem vezettem még. Két, férfinak teremtett utastársam pedig fintorogva mászott be a világoskék tesztautóba, és majdnem szégyellték magukat, amiért egy csaj mellett kell utazniuk egy csajos autóban. Pedig én igazán el tudom képzelni a Micrát egy férfi sofőrrel is, mondjuk az SR kivitelt, de valószínűbb, hogy azt is én akarnám vezetni. Inkább, mint az 1,2-est, és tulajdonképpen az árán kívül csak a motorját kifogásoltam tesztautónknak.

Már a Balatonnál jártunk, amikor rájöttem, hogy a szigorú arc és az alkatrészek elfogulatlan méregetése egy kalaptartónyi plüssmacit sem ér, pedig igazán igyekeztem. Ehhez a felismeréshez pedig egy egészen egyszerű dologra volt szükség, a fotózás előtt le kellett mosni az autót. Ilyen orvul támadott le a kedvesség, és egy vigyorgó benzinkutas kellett ahhoz, hogy ráébredjek, viccesen viselkedek. Pedig éppen csak a szélvédőn kóricáló vízcseppeket ugrottam ki letakarítani, de mire abba tudtam hagyni a gömbölyded autó törölgetését, addigra kezemben lévő papírtörlővel a karosszéria minden részét megjártam.

Innen már csak egy lépés volt, hogy felfedezzem, a műszerfal lapos tartórekeszeiben milyen jól elférne pár plüssállat, mert mást nem nagyon raknék oda. Közben markolásztam a gumi tapintású kormányt, és megállapítottam, hogy a műanyagok között talán a legkellemesebb fogású. Legalább ilyen kellemes a szemnek a szintén puha műszerfal és a borítások mintája. Dacára a finoman bordázott, világos és barna színkombinációnak, az érdes felületen nem látszik a por, és minő megkönnyebbülés, a műszerfal is jól áttekinthető, és ami fontosabb, hagyományos elrendezésű.

Már nem egy gyártó gondolja úgy, hogy egy fiatalos, kedves ábrázatú és jókedvű kocsit játékautóssá kell tenni egy középre helyezett műszeregységgel. Lehet, hogy a műszerfal közepén trónoló digitális sebességmérő könnyen leolvasható, ám az analóg műszerek még mindig, sőt egyre inkább értéket képviselnek a vészesen elműanyagosodott alsó kategóriában és a városi minik között.

A belteret ugyan nem variálták agyon a mérnökök, de talán ez nem is baj. Ahová lehetett, oda viszont valamilyen buborékszerű, ovális, de legalább ívelt formát kanyarítottak. Ilyen az ajtókon lévő oldalzseb, a középkonzol aljából kihajtható pohár- és hamutartó egység, és tulajdonképpen ilyen az egész autó a maga buborék formájával, amely az orrától a fenekéig majdnem egyetlen ívben húzódik.

A Micra kezelőszerveit nem variálták túl, minden teszi a dolgát, ám amikor először megláttam a középkonzolt, erőt vett rajtam a dermedt döbbenet, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy feminista énem kezd felszínre bukkanni, vagy csak simán képzelődök. A fűtés kapcsolóit ugyanis mintha egy gázrezsóról lopták volna a mérnökök, és miközben kétségbeesetten próbáltam másik hasonlatot találni a fényes - és amúgy jópofa - tekerőknek, azon gondolkodtam, hogy kell-e ez a hasonlóság.

Szerintem nem, és az igazság az, hogy kötve hiszem, hogy az ember lánya - még ha szeret is főzni -, akkor vezetés közben is erre akar emlékezni, pedig sajnos az állott olaj szaga képzeletben mindannyiszor orrba gyűrt, akányhányszor csak állítottam a fűtésen.