A mopedkérdés megoldása - Simson SR2

Nem sok igazi vetélytársa volt a magyarországi utakon, és aki egyszer átült egy Simsonra a Bervájáról, az többet nem kért a magyar "megoldásból". A nálunk sokszor (tévesen) Simson Suhlnak hívott SR2-est Ocskay Zoltán mutatja be.

A Simson mopedeket Magyarországon is lehetett kapni, bár nem túl nagy számban, így csak komoly protekcióval juthatott a Bervához képest luxusgépnek számító NDK-járműhöz vásárlója. A hazai segédmotor-gyártás leállítása (1962) után a külkereskedelem Tomos Kolibrikkel és Komar MR232-esekkel próbálta betölteni a Bervák után maradt űrt, igaz, az 1965-ös BNV-n már ott volt a Simson Star.

Utóbbi kapcsán a törvényalkotók kissé megnehezítették a mopedosok és a kereskedők életét, ugyanis módosították a KRESZ-t, amely immár előírta, mely három tényező együttes megléte kell ahhoz, hogy a segédmotoros kerékpár ne minősüljön motorkerékpárnak. A gyárilag maximált sebesség nem haladhatta meg az 50 km/h-t, a motor hengerűrtartalma az 50 cm3-t, a felépítés és a használati lehetőség nem térhetett el a szokványos kerékpárétól.

Ez utóbbi kitétel persze bőven adott okot vitára, de a berúgós Tomosokat sürgősen vizsgáztatni rendelték, és hosszasan tologatták az aktákat a Simson Star/Schwalbe ügyében is, legyen rendszáma vagy ne legyen. Efféle kételyek az SR-tulajdonosokat nem gyötörték, ők akár pedálozhattak is, ha elfogyott a benzin, de ez csak néhány méteren át volt elképzelhető, mert a súlyos szerkezet edzett izmokat követelt.

Akadtak azonban rettenthetetlen mopedesek is, mint a Berlinben tanuló ifjú indiai mérnökhallgató, Ram Chandra Basu, aki SR2-esével 1956 novemberében indult útnak a keletnémet fővárosból, és Lengyelországot, Csehszlovákiát, Ausztriát, Olaszországot, Svájcot, Nyugat-Németországot, Franciaországot, Angliát és Hollandiát érintő útja során 15 ezer kilométert tett meg. Állítólag 1957 októberében minden különösebb műszaki hiba nélkül érkezett vissza Berlinbe. Volt egy másik emlékezetes SR-túra is, 1960/61-ben két drezdai fiatalember SR2E mopeddel Európa-Ázsia-Afrika útvonalat járt végig, 33 országot keresve fel, több mint 50 ezer kilométeren át "szimszonozva".

Ehhez az erőfeszítéshez nem szabad ugyan hasonlítani annak a négy magyar fiúnak a túráját, akik 1964-ben két SR2E-vel és két Tomosszal Budapesttől a lengyel tengerpartig utaztak, majd Prágán és Brnón át tértek haza, de az ő kirándulásuk is sok kalandot hozott. Következő számunkban ismertetjük úti naplójukat, amely nemcsak az ifjú lélek rettenthetetlenségének bizonyítékát tárja elénk, hanem bepillantást ad a legendás hatvanas évek közlekedési viszonyaiba is.

Szarvasbogár és társai

Valamely - érhető - oknál fogva az SR2 nagyon népszerű a veteránmotor-gyűjtők körében is. Alig akad olyan tekintélyesebb kollekció, amelyben ne lenne egy-két Simson moped, mintha az SR afféle "kötelező" darab lenne. Vannak persze megszállottak, akik csak ezzel a típussal foglalkoznak. SR-cikkünk főszereplőjének gazdája, Gellért István a Veterán olvasóinak régi ismerőse, 425-ösét a 2001/6. számban mutattuk be. Eredeti, restaurálatlan 1963-as SR2E-jének nincs különösebb története: egy hirdetés nyomán bukkant rá a magyar-román határ közelében, és némi tisztítás, karbantartás után használatba vette.

Másik szereplőnk a Bonyhádon élő, zenész és villanyszerelő képzettségű, ehhez képest szabad idejét antik kályhák és csillárok felújításával töltő Csima Lajos tulajdonában van. Ő meglehetősen tapasztalt SR-motoros, 1964-ben már két ilyen moped boldog gazdája volt, s a későbbiekben is vissza-visszatért régi szerelméhez. Szerkesztőségünknek küldött levelében részletesen leírta valamennyi mopedjének történetét, a legutóbbi felújításáról például a következőket tudhatjuk meg: "A festésre váró elemeket előkészítettem, Neolux festéket vettem, bordót és feketét, ebből ki tudtam keverni a színárnyalatot, igyekezve, hogy minél jobban közelítsen az eredetihez.

A fújás nem az én érdemem, régi ismerősömet, Sárközi Mihályt kértem meg erre, a csíkozáshoz viszont egyéni technikát alkalmaztam. Öntapadós tapétával csináltam, és az összhatás nagyon jó lett. A másik egyéni eljárásom a henger feketítése. Nem tudom, mások hogyan csinálják, én kályhaplatni-port és vízben oldódó fekete színezőpasztát kevertem össze, amelyet fémtisztítás után rákentem, száradás után cipőkefével fényesítettem.

A régi ülésbőrt szétfejtettem, a részekről keménypapírból sablont készítettem, és egy varrónőnek azt mondtam, ennek alapján szabja ki, varrja össze. Így az is eredeti formáját kapta. Össze tudtam szedni egy szerszámkészletet motoros múltam maradványaiból, s még egy ragasztókészletem is van, Simson-logóval. Pumpa - mint rendesen - nincsen, ennek oka sajnos én vagyok. 1964 után valamelyik mopedem pumpája évtizedekig a padláson hevert, de - mert még nem volt ilyen szemléletem - egyszer alumíniumot gyűjtöttem a MÉH-nek, és azt is eldobtam, mostani szomorúságomra.

2005. június 25-e óta használom, ha piros lámpánál megállok vele, a másik sávban álló autókból mindig megcsodálják. Ahogy gyönyörködöm benne, a színéről a szarvasbogár jut eszembe, így elneveztem Szarvasbogárnak."

Győrből is kaptunk egy levelet és képeket. Impert Sándor autószerelő tavaly februárban vásárolta a Simson SR2E-t, amely 1974 óta állt egy kamrában. Bő két hónap elteltével már kész volt a felújítással, a motor most egy győri áruházban látható. A Simsonokkal való foglalkozást nem hagyta abba, vett egy 1956-os AWO 425-öst és egy 1957-es SR2-est is, de legalább négy Simsont szeretne, ezért most Start keres.

(Veterán Autó és Motor)