Optikai zoom-zoom - Mazda3 Sport 1.4i TE

Miért van az, hogy a Mazda-fiúk néhány éve mintha megtáltosodva alkotnának? Csak nézünk. A megtalált téma jelen esetben egy Sport (= ötajtós) melléknevű változat. A részletgazdagság adott. Több nézőpontból közelítsünk rá, reméljük, hogy hű képet kapunk, túlexponáltság nélkül.

A Mazda alsó-középkategóriás (?) modellje lassan három éve van a piacon kis hazánkban. A kérdőjel oka az, hogy ez az autó egyrészt nagy, másrészt tágas, és igencsak feszegeti a korábbi kategóriahatárokat. Csomagtere átlagos méretű, nem erről van szó, hanem a helybőség érzéséről, amit beülve kapunk, mindegy, hogy elöl, vagy hátul utazunk.

Az eltelt idő néhány vonásában némileg megváltoztatta a 3-ast, de nem tűnik úgy, hogy a tervezők mindig forradalmi lázban égnének, inkább csak ügyelnek a márkaarculatra meg a srác vonalaira. Merthogy van mire. Masszív, testes, mint egy vasököl, de nem nehézkes a forma, élek és ívek gondoskodnak erről. Markáns orr-rész domborodó motorháztetővel, jó nagy kerékjárati ívvel. Oldalt vállak. A hátfal akár csupasznak is titulálható, mert nem bonyolították túl, de épp eléggé tetszik a szemnek az összkép, vagy egy-két részlet, mint a kis buckák a zsanérok fölött. Külön hálásak lehetünk, hogy nem górtak a lemezbe egy nyitógombot, mint a négyajtósnál. Alul pedig ott figyel egy vastag kipufogóvég, és nincs benne macskapöcs, mint a 6-os MPS-nél. Pedig itt csak harmadannyi teljesítmény van, mint ott, de ne szaladjunk előre.

Szóljunk a lámpatestekről. Bámuljunk bele a fekete betét előtt tündöklő lencsékbe, nézzük ki a szemünket elöl-hátul. Vegyük észre, hogy milyen jó volna egy integrált ködlámpa is! Na mindegy. Itt nincs, és a szériafelszereltségnek nem része a 15-ös könnyűfémkerék sem, amely a tesztautón láttatja a méretes és hatásos féktárcsákat.

Belül megkapó részletek gyönyörködtetnek, az anyagok, a formák ránézésre és tapintásra is rendben vannak. Ami kopogós, az persze nyilván nem cápabőr, de nem úgy vezetünk, hogy a lehető legnagyobb testfelületünkkel ráfekszünk a műanyag részekre, hogy "na ugye, kemény". Kormány, váltókar, kézifékkar, ülés, ajtó, box és gombok oké, miért kell állandóan kopogtatni? A fehér hátlapos műszerek tripla csőből néznek ránk, szép a kormány, van fémhatású betét és zongoralakkos is. A csomagtartó teljesen kárpitozott.

Holmiknak sok hely jut, a csomagtartó öblös, hat poharat egyenként is el tudunk helyezni, a könyöklő alatti doboz dupla, az ajtózsebek szélesek, kis rekeszek leselkednek itt-ott, és a csúcs: a kesztyűtartó. Ebbe minimum ötven darab pécsi kesztyű férne. Olyan mély, hogy könyökig befért a karom. Gyári leírás szerint 11 literes...

Több és nagyobb kép a galériában!

Az állítható magasságú ülésben a nekem kényelmes pozícióban elég alacsonyra kerültem, a szomszéd sávban egy Grande Punto gazdájára már felnéztem. Ám ez a tény egyáltalán nem zavart, és akkor itt rátérek arra, hogy mi fogott meg ebben az autóban: nagyon harmonikus. Jó benne elhelyezkedni és körülnézni, a kezelőszerveket megfogni, nagyon jó vezetni, és iszonyú jó használni. Igen, az 1.4-es (papíron 1349 ccm-es) - mondjuk így - tisztes teljesítménye és nyomatéka nem lendít nagyot az 1,2 tonnán, csak pörgetve kezd némi húzásba, és nem leszünk vele az előzések királyai sem. De aki ezzel tisztában van, sőt elfogadja, hogy le kell mondania a könnyed dinamikáról, az jól fogja magát érezni a minimálmotorral is.

/auto/ujdonsag/20060301felfrissitett.html