Tiszta lelkiismerettel - Honda Civic 1.4 Comfort

Ott álltam a Honda-standon, a budapesti autószalonon, és éppen a földről szedtem össze az állkapcsomat. Emlékszem az első benyomásra. Letaglózott. Aztán rémlik még a beszélgetés a hondásokkal. Motorok? - kérdeztem. 1.8 benzin és 2.2 dízel - válaszolták. Kínos csönd. Később lesz 1.4-es is... Mindannyian elsápadtunk. Ne!  - nyögtem, NE!

Nekem tiszta a lelkiismeretem. Persze a magamfajta fickó nehezen tudna elszámolni a tulajdonosok felé az esetleges eladási számokkal, mármint, ha csak rajtam múlna egy-egy modell motorizáltsága.

A Civic kapcsán sok mindenről lehet beszélni. És csak nagyon kevés dologról nem. Például a közízlés, a közhely és általában a "köz"-zel kezdődő fogalmak egész egyszerűen lefoszlanak erről a StarTrek-mentőkompról. Még autónak is csak azért sikerült definiálni, mert négy, fekete lufi köti össze az aszfalttal. A korábban próbált 2.2 dízel borzongatóan finom volt - emlékszem, nekem talán a fékekkel volt egy icipici bajom - míg kiváló kollégáim az 1.8-as értékeiről is meggyőződhettek.

Most itt van ez a jószág, és túlzó elvárásokkal huppanok bele. Pedig a motortérben alig találom az erőnek az ő forrását, és hát a forgalmi is csak 83 lóról mesél. Végül meglelem mind az 1339 köbcentit az i-DSI felirat alatt. Ismerős lehet a Jazzből. Ott is 1.4-esnek hívják. Nevezzük ezt "upsizeing marketingnek"!

Az elindulást követően van időm elmélázni, míg az autó felveszi az országúti utazótempót. Lelki szemeim előtt sértett piacelemzők lázadó csoportja jelenik meg, akik a boldog mérnökök csoportos, győzelmi táncát a lobogó tábortűz fényének hatókörén túlról méregetik. A lázadók fondorlatos tervüket suttogva osztják meg egymás közt. A cél újra felkerülni a sógun bizalmasai közé! Az eszköz: nagyobb darabszámot produkálni, tömeggyártani.

A Civic mérnöki remekmű. Én például odáig mentem, hogy a házi Év autója-szavazáson neki jósoltam a címet! Egy kocsi karakterét egyszerre adja meg a forma és a felhasznált technológia. És most őszintén, kik azok, akik a test és a lélek, a jin és a jang, az örök kettősség harmóniáját oly' tökéletes módon kezelik? Eszmerendszereken, harci tanításokon túlmutatóan és azokban is testet öltve. Hát persze, hogy a keletiek. Inkluzíve a felkelő nap országa, naná! Ezért is volt a Civic ütős - már az első perctől kezdve. Ezért is kell még mindig hosszú hónapokat várni rá. És ezért adhatják listaáron az élelmes kereskedők, mindenféle kedvezmények nélkül! Keresleti piac! Ahogy a Vásárcsarnokban hallottam az öreg kufároktól: addig kell megszedned magad kisfiam, amíg megy a bolt, utána majd abból leadhatsz, ha jönnek az ínséges idők! És ami működik a görögdinnyével, az bizony működik az autóval is!

Kifordulok az autópálya-felhajtóra, és tovább peregnek a képek. Van időm, a harciasság távol áll a lassacskán egyre hangosabb 1.4-estől. Szóval a gonosz piacelemzők viperanyelvükkel addig sustorogtak a sógun fülébe, míg az eltanácsolta a mérnököket és így szólt: Azt akarom, hogy jusson mindenkinek az általunk megalkotott tökéletességből! Azt akarom - kinéz a kezüket dörzsölő piacelemzőkre -, hogy a mérnökök építsenek 1.4-es szívet, és helyezzék azt bele a Civic testébe! Azt akarom, hogy a világon sokan vegyék és vigyék a Japán Császár dicsőségét ezen az autón keresztül is!

Dísztárcsástul is dögös a StarTrek-mentőkomp

És mivel a japán udvarias és tisztességes nép, a mérnökök leszegett fejjel megalkották az 1.4-es i-DSI motort a Civicbe is. A császári birodalom harmóniájának vékony pókfonala pedig megrezdült...

Nos, elértem az autópálya-tempót. A motor 3600-as fordulat közelében pörög, a precíz váltó hatodikban. A zaj állandó útitársammá vált. Nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy valami nem stimmel. A végsebességét ki sem akarom próbálni. A katalógusadat 170 km/h. Lejövök a pályáról. Az országúton elhúzom a száját, gyorsulok. Örökkévalóságnak tűnik minden másodperc. Összesen 14 egész és 6 tized van belőle. Nem mértem, elhiszem. Pörgetem, hatezernél ledadog. Üvölt. Nekem sem esik jól. Nem értem. Visszaveszek.

Nyugi, nemsoká jön a 200 (sőt, 201) lovas Type-R

Csöndesedik a gép, és immár szépen gurul. Nem hagyom magam becsapni. Azt eddig is tudtam, hogy jó és pontos a kormányzás, hogy a váltó könnyedén jár, hogy a felfüggesztés feszes, néha bosszantóan ráz. Ezt még szeretem is. Szóval az autó a régi, de a motort szoknom kell. Piros a lámpa. Az alapjárat elkezd lágyan ingadozni. Érzem, hogy a klímakompresszor bekapcsol. A fordulat kétszázat ugrik. Mi vaan?? Nyugtatgatom magam, bizonyára egyedi a jelenség. A lelkem azonban egyre jobban zihál. Apámat beültetem magam mellé. Kínosan kerülöm a kocsiról a beszélgetést. Mindig így teszek, megvárom, amíg észrevesz valamit. Hangos, és nem is megy! - böki ki az öreg. Megnyugszom, ezek szerint még nem olyan súlyos a pökhendi újságíró-betegségem. Dumálunk, mesélek neki a 2.2-es dízelről, meg a forma és a tartalom összhangjáról. Megért, legalábbis a hipermarketig bólogatva hallgat. Tudja, én fizetek.