Hétségek közt - Audi Q7 menetpróba

Vágólapra másolva!
Hatalmas, csúcstechnikás, Audi. Megérkezett az első ingolstadti SUV, a Q7-es, alapára 14,2 millió forint. Országúton és "terepen" is kipróbáltuk.
Vágólapra másolva!

A szlogen annyira jó, hogy képtelenség nem ezzel kezdeni. Aszondja az Audi: "Egyszer megalkottuk a quattrót a teljesítmény kedvéért. Most megalkottuk a Q7-et a quattro kedvéért." Ebben a két rövid tőmondatban gyakorlatilag minden benne van, amit a négykarikás márka új modelljéről gondol, ő most a büszkeség, a kedvenc. Mert aszfalton és terepen is jó, igazi univerzális autó.

A Q7 hivatalos magyar premierjét szerdán tartották, az előrendelési időszak azonban november óta tart. Valami egészen elképesztő sikerrel egyébként, látatlanban 80 darabra érkezett megrendelés, úgy, hogy az ügyfelek "személyesen" áprilisban találkoznak először választottjukkal. Amelynek alapára 14,2 millió forint.

Motorból egyelőre kettő van, háromliteres, 233 lóerős dízel, illetve 4,2-es, V8-as benzines 350 pacival, na az ő felára az olajoshoz képest kapásból több mint öt és fél millió forint. Nem véletlen, hogy az eddig eladott darabok több mint 90 százaléka dízel, a benzinest eddig alig néhányan vásároltak. Érdekes dolog ez, mert garasoskodásról egyébként szó sincs, a többség dízelből is 18-20 millióra felextrázott változatokat vesz. És hát őszintén, ezen a szinten nem tök mindegy, hogy az átlagfogyasztás 10,5 vagy 13,6 liter? Akik ilyet vesznek, pont nem foglalkoznak vele, hogy mennyi a havi benzinszámla. Szerintem.

A bemutató igazi show-elemmel kezdődött. A Q7 legalább olyan drabális szállítóhelikopterrel érkezett, mint amilyen ő maga, az Audi-SUV már első pillantásra tekintélyt parancsoló. Szégyellem magam, de első elborult pillanatomban rögtön kopaszokat vizionáltam mind a 15 tesztautó volánja mögé, csak remélni tudom, hogy nem egy újabb - elnézést a szóért - gengszterautó lesz belőle. Annál sokkal többet érdemel, ha formailag nem is, technikailag bizonnyal unikum.

Nógrádi kolléga szerint az Audi úgy csinálta a Q7-est, hogy fogott egy vonalzót, leméricskélte az összes főbb konkurenst, majd megnézte, melyik a leghosszabb, legszélesebb, legmagasabb és leghosszabb tengelytávú. Méretileg ez volt a kiindulópont, de hogy feltétlen győztes lehessen a versenyben, minden "kategóriában" hozzátoldott néhány centit a Q7-hez. Így jöhetett ki a több mint ötméteres hosszúság, közel kétméteres szélesség, és majdnem 1,8 méteres magasság, na meg a leheletnyivel több mint háromméteres tengelytáv.




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!