A kilencvenes évek végén az Alfa Romeo a 156-os és a 147-es bevezetésével bámulatos megújuláson ment keresztül, amiben elévülhetetlen érdemei voltak a márka akkori formatervezőjének, az azóta már világhírű Walter de'Silvának. A sikert látva nem teketóriázott a Volkswagen konszern, és leszerződtette az olasz mestert a Seat márkához. Itt ugyanazt a feladatot adták neki, mint korábban az Alfánál, tehát egy válságban lévő, sportos márkába kellett új életet lehelnie. Bár pozitív jelek már a 2002-es Ibiza/Cordoba párosnál is mutatkoztak, a nagy áttörést de'Silva 2004-ban bemutatott autója, a tesztünkben is szereplő Altea hozta meg. A Seat új formanyelvét bevezető kompakt egyterű főleg a zseniálisan megrajzolt orr-részével tűnt ki a vetélytársak tömegéből, ez annyira jól sikerült, hogy az azóta megjelent újabb Seatok (Toledo, Leon, Altea XL) egytől egyig ugyanezt a frontrészt kapták.
A jelenlegi alsó középkategóriás Seatokat tehát már szinte csak a hátsó kiképzés alapján lehet megkülönböztetni egymástól, de ha szépségversenyt hirdetnénk köztük, alighanem az Altea vinné a prímet. Apró, de szép metszésű hátsó lámpáival esztétikusra sikerült a magas építésű karosszéria lezárása, olyannyira, hogy még három évvel a piaci bevezetés után is gyakran megnézik az utcán. Persze ebben a feláras "feketemágia" gyöngyház fényezésnek, és a "Black & White" felszereltségi csomaghoz járó 17 colos könnyűfém keréktárcsáknak is nagy szerepük van, de vitathatatlan, hogy a kompakt buszlimuzinok egyik legszebb képviselőjével van dolgunk. A formával kapcsolatban meg kell említeni, hogy a vaskos A és C oszlopok rendkívül megnehezítik a kilátást a kocsiból, ezért mindenképpen ajánlatos a tesztautónkban megtalálható ultrahangos parkolóradar beszerzése az Alteához. Viszont az is igaz, hogy ha nem lenne olyan vastag az A oszlop, aligha kaphatott volna ötcsillagos minősítést a töréstesztjére az Euro NCAP szervezettől.