Magyarországon kétféle ember vesz pickupot. Az, akinek tényleg szüksége van a minden kibíró, sokszorosan túlméretezett szerkezetekre, és az, aki az áfa-visszaigénylés lehetősége miatt fél-kétharmad áron szeretne divatos terepjáróhoz jutni. Ez előbbi csoport gyakran jár földutakon, szereti rogyásig pakolni a platót, az utóbbi azonban főleg a városi diszkók környékén, aszfalton használja felcicomázott, gallytörővel és krómozott bukókerettel ellátott áruszállítóját. Ebből is látszik, hogy nem lehetett könnyű dolga a Mazda mérnökeinek, amikor mindkét csoport elvárásainak meg akartak felelni, de jelentjük, hogy többé-kevésbé sikeresen látták el a feladatukat.
Azonnal szembetűnő, hogy a BT-50 mennyire gömbölyű lett a modellváltás során. Ezzel is a mai divatot követi a Mazda, de annyira azért nem csiszolták kerekdedre, mint például a Mitsubishi az új L200-ast. Szinte teljesen eltűntek az élek és a sarkok, a japán formatervezők leleményét dicséri, hogy még a szögletes plató környéke is ívekkel és lágy vonalakkal határolt. Szerencsére a tesztautóról hiányzott a terepjáró képességet nagyban korlátozó csicsás fellépőküszöb, helyette krómozott bukócsövet adnak, ami amellett, hogy jól néz ki, egy esetleges boruláskor a fülke épségét is szavatolja. Az új lámpák és az óriásira duzzasztott hűtőrács barátságos mackóarcot formáznak, méghozzá olyat, amiből hiányzik az agresszió legkisebb szikrája is.
Az erős dízelekre jellemző turbólyuk a Mazdánál is tapasztalható, 1500-as fordulatszám alatt senki se számítson semmi jóra, sőt, inkább csak 2000-től indul a tűzijáték. Akkor viszont bármelyik fokozatban tisztességesen elindul az ötméteres teherautó, ráadásul még halkan morgó hangját sem emeli meg túlságosan, ami valószínűleg a javított hangszigetelés érdeme.