Nyitott mindenre
Általánosan elfogadott tény, hogy nehéz olyan dologról írni, ami viszonylag kevés érzelmet vált ki - így van ez az autókkal is. Egy autó legyen szép, izgalmas, dinamikus, vagy éppen csúnya, csörgő-zörgő, nehezen elviselhető. Vannak azonban olyan gyártók, amelyek az autós újságírók ellen dolgoznak, hiszen olyan kocsikat fejlesztenek, amelyek unalmasak, megbízhatóan hozzák az átlagosat, észrevétlenül jelen vannak mindennapjainkban, de azt sem tudjuk, miért vettük őket. Vannak rá észérveink, de érzelmi alapon nehezen közelíthetjük meg.
A '80-as években a japán autókra volt leginkább igaz, hogy semmilyen érzelmi reakciót nem váltanak ki. Megbízható igavonó volt a legtöbb, bár fokozatosan egyre nagyobb figyelem terelődött a formára. Napjainkban a Honda már újít, forradalmi megoldásokat választ, míg a többi gyártó kicsit visszafogott vonalon próbál mozogni, bár kétségkívül ott is van fejlődés.
Keressük meg a magyar formatervezés nyomait!
Gondolom, senkinek sem kell bizonygatni: a koreai autógyártás a japánok által kitaposott ösvényen indult el hódító útjára. A különbség csak annyi, hogy jó néhány év késésben voltak.
Tíz éve még azt sem tudtam elképzelni, hogy koreai autó lehet jó. Bár a megbízhatósági statisztikák szerint láthattuk a fejlődést, formailag nem igazán. A megoldások, valamint az autók minősége sem volt olyan, amitől reménykedtem volna a feltámadásban, de aztán ezek a márkák szépen rám cáfoltak. Annak idején, amikor kipróbáltam az első Riót, úgy voltam vele: soha többé, csak a Kiától ments meg uram minket. De ezek a koreaiak makacsok, én meg elég kíváncsi ahhoz, hogy az újabbnál újabb modelleknél újra kísérletet tegyek. A Magentis volt az első olyan Kia, amiből már nem egyértelmű taszító érzéssel szálltam ki, azóta pedig folyamatosan látszik az az ív, amivel törnek egyre feljebb-feljebb. Jelenleg a nagy vihart kiváltó cee'd-nél tartunk.
A cee'd születése Azért a koncepcióautó sokkal dögösebb volt |