Feltűnőbb nem is lehetne: narancssárga sportkocsi a járdán. Úttesten él igazán
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Kevés szabad betű van az autós ábécében. Az A, B, C, E, G, M, R, S, V mind-mind a Mercedes osztályait jelöli, az ipszilon a Lanciáé, meg kell említenünk a Ford T-t. A végén pedig ott van a Z, amely a felsoroltak közül a leginkább hat a sportkocsik híveire. Nem szükséges márkanevet mondani: a Z csak Datsunt vagy Nissant jelenthet. Az első Z-t, a Datsun 240Z-t 1969-ben mutatták be, fő piacán, az Egyesült Államokban egy évtized alatt több mint egymillió darab talált gazdára. A tisztelet persze nem az értékesítés eredménynek, hanem a fantasztikusan jó, ugyanakkor megfizethető sportkupénak szól. A Z egy ikon lett, amelyhez csak óvatosan, kellő alázattal és szakértelemmel szabad hozzányúlni. Szerencsére a japán mérnökök mindhárom erénnyel bírnak, így a 2004-ben bemutatott Nissan 350Z méltó követője lett a Z-kultusz megalapozójának.
Agresszív a far. A harmadik ajtón át könnyű pakolni a 235 literes csomagtartóba
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A megszokott módszerhez képest fordítva láthattak munkának. Egy tévés vetélkedőben sem adnának tízezer forintnál többet annak, aki fel tud sorolni legalább öt olyan autót, amelyet az orrától kezdtek megrajzolni, a farához közelítve aztán fogyott a kedv, a lendület, az idő, gyorsan eldolgozták a vonalakat, rátettek két lámpatestet, és kipipálták a feladatot. A 350Z viszont hátulról agresszív: a domború, lapos far élesen metszett lámpái, a két kipufogóvég pontosan kifejezi az autó képességeit. Nehezen lehetne kupésabb az oldalnézet, az ajtókilincs nem alkatrész, hanem önálló műalkotás, sokat sejttetően domborodnak a sárvédőívek. A kocsi orra azonban nemhogy nem vad, hanem olyan jámbor, mintha nem is benzinkútnál kéne jóllakatni, hanem egy dús legelőn - a Tiida hozzá képest áldozatára leső ragadozó. Egy Toyota-logó éppúgy illene a motorháztetőre, ahogyan a Nissan-embléma passzol. A végeredmény mégis teljesen pozitív, a Z vonzza a tekintetet, és álló helyzetében is demonstrálja képességeit.
Szemből jóval jellegtelenebb. Úttartása mint egy sínautóé
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
2004-ben 3,5 literes, V6-os benzinmotort kapott a Z, amely a hátsó kerekekre 280 lóerőt juttatott. A 2007-es modellben az alapelv változatlan, a teljesítmény viszont immár 313 lóerő, amelyet apró hangolásokkal talán korábban is elő lehetett volna csalogatni, a most futó sorozatban viszont egy nagyrészt új motorral érték el. A blokk miatt módosult a motorháztető, de a különbségek szinte láthatatlanok - nagy bajban lennék a három évvel ezelőtti és a jelenlegi tesztautó megkülönböztetésével, ha az importőr nem lett volna olyan segítőkész, hogy a régi fekete helyett idén narancssárga tesztautót állít flottába.
Z-logó a merevítőn. Az utastér hangulata sportos, két embernek kényelmes
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Két ülés, hátsókerék-hajtás, benzinmotor és háromszáz lóerő feletti teljesítmény - a 350Z igazi sportautó, mégsem idegen rajta a rendszámtábla, nem hat annyira esetlenül a városban, mint mondjuk egy belvárosi dugóban vergődő Lamborghini. Nem egy kategóriába tartoznak, persze: az új Z Amerikában 28 ezer dollárért elérhető, ár/élmény aránya valószínűleg a legjobb. Mert - mondanom sem kell - a Z egy élmény. A forma kiváltotta izgalmat sikeresen erősíti a bőr sportülésben helyet foglaló vezetőben a beltér kialakítása. A kormány, közepén Nissan helyett Z-logóval, csak fel-le állítható - nem holmi családi kompakt ez -, vele mozdul a három fő műszer, a vízhőfok- és benzinszintjelző, a központi helyen lévő fordulatszámmérő és a 280-ig skálázott sebességmérő. Ennyi információ persze kevés egy igazi Z-pilótának, ezért a középkonzol tetején, a sofőr felé fordítva még három kisebb kijelző tájékoztat a fedélzeti számítógép mérte értékekről, az olajnyomásról és az elektromos töltésről.