Megfakult múzeum

Bár voltak későbbi próbálkozások, sőt most is működik autógyár hazánkban, az utolsó magyar autómárka a Csepel volt. Az egykori gyár telephelyén egyetlen teremben zsúfolódnak össze az emléktárgyak. 

Csepel D450Ny két kis puttonnyal szerelt cementszállító pótkocsival
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A fal mellett további alkatrészek állnak: tengelykapcsolók, osztómű, egy aranyszínű fékpedál, amely a kétmilliomodik legyártott darab, valamint két komplett szervokormány, egyik a JÁFI-val közösen kifejlesztett 069-es típus, a másik egy külföldről származó modernebb darab. Fölöttük különféle fotók: életképek a dolgos hétköznapokból, próbautakról, gyári fényképek a Parasztbusznak nevezett Csepel-Ikarus 559-esről, tartályos D450-esről, D705-ösről, néhány kép a vállalat egykori külső létesítményeiről: a Csepel Autógyár óvodájáról és az Üdülőszállóról. A fotók mellett egy festmény mutatja be az idillinek látott világot a kezdeti időkből: kendős asszonyok és svájcisapkás férfiak szerelik össze az ős-Csepelt. A szomszédos falon több tucat portréfotó látható: a gyáralapítókat ábrázolják, azokat, akik közel hat évtizede, 1949-ben, illetve 1950-ben léptek a Csepel Autógyár Nemzeti Vállalat kötelékébe. Békés György sokukat személyesen ismerte.

A bejárattól ellenkező irányba indulva a Haris testvérek által készített nagyméretű maketteken figyelhetjük meg a Csepel teherautók evolúcióját. A fix platós 350-es típus az első, ezt követi a 352-es, a 420-as és a már billenőplatóval is forgalmazott 450-es. A négyhengerestől csak hosszabb orr-részében különbözik a hathengeres motorral szerelt 450-es, amelyet nyergesvontató változatban, tartálykocsijával együtt tanulmányozhattam. Alatta a 705-ös, azaz a buldogfülkés típus makettje pihen cementszállító pótkocsival. - Először hathengeres szívódízelekkel látták el a Kázmért, ám mivel az nem mozgatta elég dinamikusan a nehéz szerelvényt, turbós motort szereltek bele - lát el információval Békés György.

A Magyarországon gyártott ZF váltómű. Eleinte három városban folyt a gyártás és összeszerelés
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A másik sarokban egy 450Ny parkol, szintén cementszállító kivitelben. Kísérőmtől megtudom, hogy eleinte egy kis puttony volt a pótkocsin, majd az itt is látható megoldás, a két kis puttony következett. A házgyárak növekvő termelése indokolttá tette a szállítókapacitás további bővítését, így két nagy, végül három nagy puttonyt szereltek a pótkocsira. A cementszállító 450Ny fölött egy ismeretlen jármű, a 452-es látható. A Kázmér előtt tervezett buldogfülkés modell prototípus maradt. Az Ikarus 260/280-as sorozat járóképes fenékvázának makettje is megtekinthető, mellette egy csuklószerkezet, illetve egy, a Távol-Keletre szállított - H-alváznak vagy H-keretnek is hívott - merev alváz kicsinyített mása.

A tárlat része egy nem Csepel márkájú autó makettje is: az 1970-es években svéd dokumentáció alapján, részben svéd alkatrészekből Volvo kisteherautókat, kisbuszokat és terepjárókat szereltek össze az autógyárban. Az együttműködésnek a közel-keleti konfliktus vetett véget. A partnervállalat elégedett volt a gyártmányokkal, és a magyar üzem dolgozói is értékes tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. A Csepel erőforrás majdnem utat nyitott egy másik nyugati kooperációnak is: a skóciai Cummins gyár megbízást adott, hogy tervezzék át az álló motort fekvővé. Ezzel az erőforrással akartak volna betörni a magyar piacra. Amint az a Motorkerékpárgyár esetében is történt, a tőkeerős külföldi céggel való együttműködés végül meghiúsult. Ismét feltehetjük az örökérvényű "Mi lett volna, ha..." kezdetű kérdést.

A magyar Volvo makettje. Az együttműködés meghiúsult
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Zárásképp Békés György az 1950-es lengyelországi teherautó-verseny serlegét mutatja meg. A Varsóból induló erőpróbán a résztvevőknek 2000 kilométeres távot kellett teljesíteniük, mért időre. A Csepel Autógyár csapata megnyerte a versenyt, nem kis dicsőséget szerezve a fiatal vállalatnak.

Ma már szinte csak ez a serleg, illetve a terem többi tárgyai emlékeztetnek a teherautógyár sikereire. A vállalatot felszámolták, gyártmányai eltűntek az utakról. Sokukból mutatóba sem maradt... A telepet üzemeltető cégnek nincs kapacitása a múzeum üzemeltetésére, így az nem látogatható. Előzetes bejelentkezés alapján azonban fogadnak szakmai csoportokat.

A szerző köszönetét fejezi ki Fejős Mihálynak, az ÁTI-Sziget Ipari Park igazgatójának, hogy lehetővé tette a cikk elkészültét.

(A cikk a Veterán Autó és Motor 2007. áprilisi számában jelent meg.)