2010-ben jön az üzemanyagcellás Mercedes

Vágólapra másolva!
Már folynak az üzemanyagcellás Mercedesek tesztjei, amelyek sikeres elvégzése után a hidrogénnel hajtott B osztályok 2010-ben jelenhetnek majd meg.
Vágólapra másolva!

Miközben számos gyártó csak tervezgeti elektromos és hidrogéncellás modellek megjelentetését, úgy tűnik, a Mercedes tényleg karnyújtásnyira került egy elektromos-hidrogénes autó piacra dobásától. A németek ezzel a Honda FCX után a második ilyen szériagyártású autóval jelenhetnek meg a piacon. A képeken éppen szélsőségesen hideg, svédországi tesztelés során lencsevégre kapott járműben a Mercedes új generációs üzemanyagcellás technológiája kapott helyet, mely méretében mindössze háromötöde elődjének, miközben teljesítménye 16 százalékkal, fogyasztása pedig akár harminc százalékkal is jobb lehet annál.

A fotókon látható B osztály teljesítménye eléri a 136 lóerőt, míg nyomatéka 320 Nm-nyi, így pont olyan erős, mint a B200 CDI. 100 kilométeren mindössze 2,9 liternyi üzemanyagot igényel, szén-dioxidot természetesen egy grammnyit sem bocsát ki.

A jelentések szerint a tesztelés során apróbb gondok akadtak a hidegindítással, de ezeket a Mercedes megoldotta, mint ahogyan a kocsi ESP-jének újrakalibrálását is. Erre azért volt szükség, mert az elektromos motorok hagyományos társaikhoz képest máshogy adják le az erejüket az útra.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!