Vágólapra másolva!
Kiss Norbi újra győzelemmel kezdte az idényt, ráadásul legnagyobb vetélytársa súlyos balesetet szenvedett. Az esőben még Hatvani Bálint és Brachna Dávid villogott.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Wéber ekkor még az élen, de aztán jött a Mansell kanyar


Az idénynyitó Seat Leon Szuperkupa is tartogatott meglepetéseket, igaz a legtöbben a tavalyi bajnok győzelmére adták volna le a voksukat. A verseny előtt azonban leesett az eső, így egyből változtak a körülmények. A verseny érdekes színfoltja volt Michelisz Norbert és Zengő Zoltán száguldása. Michelisztől az előző napi remeklés után a felügyelők elvették gyors köreit, ezért a tizennegyedik rajthelyről indulhatott, míg Zengő nem is indult az időmérőn, így a mezőny végéről rajtolhatott el.

A rajtot Wéber Gábor kapta el a legjobban, de Michelisz és Zengő is többet előzött az első kanyarokban. Sajnos a Mansell kanyarban megtörtént az, amire senki sem számított, Wéber Gábor megpördült, autója a pályán megállt. A mögötte haladók próbálták az ütközést elkerülni, mindenki elrántotta a kormányt, de a hátrébbról érkező Bárkovics Zoltán a többiektől nem láthatta az esetet. Nagy sebességgel Wéber kocsijának csapódott, a lehető legrosszabb helyen, a vezetőülésnél a bal oldalt. Mindkét autó rommá tört, Wéber elvesztette az eszméletét.

Forrás: [origo]

Ekkor újabb fejezettel bővült a versenyirányítás immár kommédiába illő alakítása: a nagy baleset ellenére a versenyzők még egy kört megtettek versenytempóban a roncsok mellett, csak utána függesztették fel a versenyt, majd negyedórás szünet után újra folytatódott. Arra sincs értelmes magyarázat, ezek után miért haladt két kört is a Safety Car mögött a mezőny a nedves burkolaton, de ez már utólag nem is lényeges.

Az újrarajtolás után a mezőny kicsit megilletődve teljesítette a maradék köröket, csupán a Zengő, Balásdi, Kontra csata okozott némi izgalmat. Az évadnyitó versenyen végül Kiss Norbert győzött, két másodperccel megelőzve Hatvani Bálintot, majd Brachna Dávidot. Negyedikként Michelisz Norbert érkezett, nyomában Czollner, Balásdy, Kontra és Zengő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!