Dakar szubjektív

Egy hét alatt 2200 kilométert vezettem, annyit aludtam, mint máskor három nap alatt, és annyi energiaitalt ittam, mint máskor egy év alatt. A magyar Dakarról, azaz a Közép-Európa Raliról mégis kellemes élményekkel tértem haza, bár még egy hetet valószínűleg nem bírtam volna.

Az amerikai csapat nem hazudtolta meg magát, ha étkezésről volt szó
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Pedig minden jól kezdődött. A verseny előtti szerdán részt vettem a Hummer csapat jutaspusztai tesztjén, ahol a versenyautóban ülve, közel versenytempóban vittek végig a rendkívül sok ugratót tartalmazó lőtéri pályán. Legalább megtudtam azt is, hol is van pontosan Jutaspuszta, ennek később még jó hasznát vettem. Ekkor még azért is aggódnom kellett, hogy a szervezőbizottság elfogadja-e az akkreditációs kérelmemet, ugyanis a jelentkezési határidő előrelátó módon több mint egy hónappal a verseny rajtja előtt volt. Szerencsére a verseny magyar sajtófelelőse, Székely-Nagy Katalin hathatós közbenjárására végül meglett az akkreditáció, a GM jóvoltából pedig egy Opel Antarát is kaptam egy hétre, hogy kövessem a versenyt.

Tisztán és bevetésre készen várták az autók a vasárnapi rajtot
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Pénteken még jót mosolyogtam azon, hogy Ujhelyi István, az azóta már lemondott államtitkár azt tanácsolja a Hiltonban tartott sajtótájékoztatón a versenyzőknek, hogy néha lassítsanak egy kicsit, szálljanak ki járműveikből egy kis időre, hogy megcsodálják a gyönyőrű magyar tájakat. Bár a verseny második fele tényleg a talán legszebb honi vidéken, a Balaton-felvidéken zajlott, azért kissé nehéz volt elképzelnem, ahogy Carlos Sainz a magyar tenger láttán behúzza a kéziféket, és a távolba meredő tekintettel elgondolkodik azon, hogy jövőre idehozza a családját nyaralni. Ezek a versenyzők vérprofik, csak azon töprengenek verseny közben, hol lehetne még pár másodpercet javítani az időeredményen úgy, hogy az autó is egyben maradjon legalább a szervizparkig.

Gál Baba Protóján a végére már igencsak látszódtak a harci sebek
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Vasárnap, a rajtot követően lementünk Dabasra, ahol az első gyorsaságit tartották. Félelmetes tempóban süvítettek el a gyári kocsik, de körülbelül a harmincadik után már a hobbiautósok jöttek, öregebb vasaikkal, megfontolt tempóban. Valószínűleg nekik volt igazuk, mert a sok autó már az első pályáról sem tudott lejönni saját erejéből, legalább három parkolt le a közelünkben, szervizkamionját várva. Olyat is láttam, hogy az egyik kamion két másikat előzött az orrom előtt, egy hajtűkanyart levágva, de megtudtam, hogy az akciója teljesen szabályos volt, mert végülis út nincs kijelölve senkinek, csak az ellenőrző pontokon kell áthaladni.

Kamionos előzés az első gyorsaságin

Aztán vissza Budapestre, villámpakolás, és irány Románia. Hullafáradtan, hajnali kettőkor értük el a motor-sport.hu-s kollégával Nagybánya határát, útközben még egy Astra vontatása is belefért, a határon még Palik Lászlóval is találkoztunk, aki a borulása után újjáépített Nissannal váltott útmatricát a csak románul kommunikáló hölgytől. Palik tisztában volt vele, hogy vezetési hibája miatt lemondhat a jó összetett eredményről, és ez arckifejezésén tökéletesen tükröződött is. A határt átlépve már csak a húsz-harminc centi mély kátyúkkal kellett törődni, - egyszer azt hittem, kiszakadt az Antara futóműve, szerencsére még a felni sem sérült meg - a térképre alig volt szükség, mert az útirányt minden sarkon egy-egy fényhidas Dacia Logan jelezte.

Ácsék Romániában borultak fel, utána fel kellett adniuk a küzdelmet
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A rendőri jelenlét egyébként nagyon erős volt a szomszédos országban, de érezni lehetett, hogy a ralisok érdekében, nem pedig a várható zsíros bírságok miatt vezényelték ki őket ilyen szép számban az utakra. Ha közúti ellenőrzés volt, a CER-es sajtómatricát látva mindenhol azonnal továbbengedtek minket, csak a helyi autósokkal törődtek. Megállapítottam azt is, hogy Romániában valószínűleg még mindig nagyobb a Dacia piaci részesedése, mint nálunk a Suzukinak, az Opelnek, a Skodának és a Chevroletnek összesen. Sokan használnak Logant, de természetesen a régi, 1300-as szériából is számtalan fut még az utakon, limuzin, kombi, vagy akár platós, négykerék-hajtású kivitelben, közös ismertetőjegyük a hátsó szélvédő felső részére helyezett Renault matrica, és a számtalan, autósboltokból szerzett bóvli kiegészítő. Akinek pénze van, többnyire modern, alsó-közepes Focusokkal és Golfokkal jár, sokszor 17-18 colos felniken, nem törődve az úthálózat minőségével. Sajnos szerencsém volt látni egy Peugeot 206 szedánt is, amely annyira ronda volt, hogy még egy Fiat Albea vagy egy Renault Thalia is arányos, ízlésesen megrajzolt autónak tűnt volna mellette.