Dakar szubjektív

Egy hét alatt 2200 kilométert vezettem, annyit aludtam, mint máskor három nap alatt, és annyi energiaitalt ittam, mint máskor egy év alatt. A magyar Dakarról, azaz a Közép-Európa Raliról mégis kellemes élményekkel tértem haza, bár még egy hetet valószínűleg nem bírtam volna.

Valószínűleg egész évben nincs akkora forgalom Nagybányán, mint a rali alatt volt, mégis a budapesti helyzethez képest mindig kulturált körülmények között lehetett autózni, és az is meglepő volt, hogy a gyalogosokat itt bizony átengedik a zebrán. Az itteni sajtóközpont a város legelegánsabb szállodájában, a háromcsillagos Hotel Marában volt berendezve, közvetlenül a szervizpark mellett. Megtudtam, hogy a szervizparkba első este még szinte mindenki bemehetett, de aztán kijött a megyei csendőrparancsnok, aki minden rendőr arcába két centiről beleüvöltötte a szabályokat. Onnantól fogva tényleg csak a karszalagosoknak volt szabad a belépés, nekünk viszont még a szalagot is felemelték a készséges rendőrök.

Nem fért el az úton, ezért átment a lövészárkon a Hummer a szervizparkban
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Amikor először mentem be a szállodába, épp a fiatal román tévések vágták a napi anyagot bömbölő diszkózenére táncolva, aktivitásuk mértékét jól magyarázta az asztalukon fekvő több tucat Red Bull-doboz, amelyet ingyen lehetett vételezni a sajtószobában felállított hűtőből. A szocreál stílusban épült, néhol omladozó vakolatú hotel aulájában egy komplett bútoráruházat is berendeztek, de ennél sokkal jobban zavart, hogy a sajtószobában az internetkapcsolat ötpercenként megszakadt, a hivatalos Dakar-hálózatra pedig képtelen volt rácsatlakozni a notebookom. Igazi népünnepély volt a városban a rali érkezése, mindenki láthatóan a legjobb ruhájában kisétált este a főtérre, hogy szemügyre vegye a száguldó cirkuszt. A legnagyobb feltűnést mindig és mindenhol a Hummer csapat keltette, különösen akkor, amikor Robby Gordon beállt a fekete szörnyeteggel a McDrive-ba egy hamburgerért.

A tatrások szélvédő nélkül is gyorsak voltak
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Nem volt könnyű a hegyi pályákon a nézői pontokat GPS híján megtalálni, de második nap a Szalay Dakar Team fotósa elvezetett minket egy jó helyre, ahol több kanyart is be lehetett látni. A sár mindenhol óriási volt, megnyugodva vettem tudomásul, hogy véletlenül a legócskább cipőmet hoztam el, ennek úgysem árt semmi.

A Szalay-Tóth-Opel trió, helikopterről filmezve, Jutaspusztán

Jó érzés volt, hogy kedd este már Debrecenben alhattunk, de volt, aki nem járt ilyen jól: a Szalay csapat például az egyik főszervezőnek segített hajnali egykor még a határ túloldalán, Szatmárnémetiben, hogy két kereket szerezzenek a teljesen harcképtelenné vált autójukra, amelyben a rajtidőket és a roadbookokat szállították volna a következő napi, dabasi gyorsaságihoz. Szerdától már némileg nyugodtabban végeztem a munkámat, a kihúzott optikai kábel jóvoltából a jutaspusztai sajtószobában jobb volt az internet, mint az otthoni irodámban, és a szervezőknek hála még meleg ételt is kaptunk az energiaitalok mellé.

Az esték a szervizpark és a sajtószoba közötti ingázással teltek el, hogy aztán az új barátainkat otthagyva, hajnali kettő-három körül elinduljuk a szállásunkra, megérdemelt alvásunkat megkezdeni. Éjszaka különösen veszélyes volt az autózás, mert - valószínűleg a rali miatt - az állatok nagyon megzavarodtak, ennyi őzet, szarvast, rókát és nyulat én még életemben nem láttam szabadon, mint azalatt a három nap alatt, amíg a 71-es úton közlekedtem. A végén már csak ötvennel mertem menni, szigorúan az út közepén, hogy akármelyik irányba el tudjam majd rántani a kormányt, ha szükség lesz rá.

Peterhansel nem várt vidámságot okozott a nézőknek mutatványával
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Veszprém környékén már a pályák megtalálása sem jelentett gondot, így tudásomhoz képest használható fotókat is sikerült készítenem. A legemlékezetesebb az volt, amikor Sainz két méterre húzott el mellettem, és ajándékba két, öklömnyi nagyságú sárkupacot helyezett a céges fényképezőmre és a frissen mosott pólómra, ezt egyébként azóta sem mostam ki, lehet, hogy már így marad. Rosszabbul is járhatott volna Szalay Balázs operatőre, akinek a fejét csak a kamerája mentette meg attól a félkilós kőtől, amelyet Robby Gordon Hummerének hátsó kereke küldött feléje. Végülis ez egy Dakar-rali volt, még ha nem is Afrikában rendezték, ezért el kell mondani, hogy halálos baleset nem történt, bár több súlyos baleset azért előfordult, de ez elkerülhetetlen egy ilyen hosszú tereprali versenyen.

Szalay autójának motorja a végére kilehelte a lelkét
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A balatonfüredi célban az okozott általános derültséget, hogy Peterhansel a hátsó felén szánkózott le az eső miatt csúszóssá vált céldobogóról. Az már inkább ijesztő volt, amikor a győztes Hans Stacey nagy boldogságában keresztben, kilinccsel előre vette be a Parc Fermébe vezető kanyart 8,5 tonnás MAN-jával, a 3000 Nm könnyedén csúsztatta meg a kerekeket a frissen ázott füredi aszfalton. Sainz valószínűleg először mosolygott idén, amikor átvette a győztesnek járó serleget, a Mitsubishi pedig szomorúan vette tudomásul, hogy a mezőnyben már gyengének számít a Pajero benzinmotorja, ezért jövőre már valószínűleg ők is minden autójukat dízel erőforrással fogják indítani.