Megnőtt a feladathoz - Renault Grand Modus 1.2 TCe Dynamique

Mielőtt a Modus végelgyengülésben elpusztult volna, a Renault csavart egyet történetén, és rendes egyterűt faragott belőle. Kalkulált hozzá normális árat, adott hozzá  egy kis turbómotort, és hipp-hopp, máris minden adottá vált ahhoz, hogy néha lássunk is egyet az utcán.

A Modus eddig tisztelt és szeretett erényeit a nagytestvér megtartotta, így a hátsó üléssor sínen tologatva állítható a kívánt pozícióba. Maximális, egyébként nagyon kellemes és tágas lábtér esetén a csomagoknak még mindig jut 305 liternyi hely, poggyászorientáltság esetén pedig 410 literesre növelhető a raktér. Ekkor a hátul ücsörgés szorongás jellegűvé válik, de az arany középútban nyugodtan meg lehet állapodni.

Nem spóroltak a tárolórekeszekkel sem, tonnaszám lehet szórni a kacatot a padlóban, ülések alatt, műszerfalon, illetve a tetőn kialakított nyílásokba, csak aztán ne maradjon el a cédulázás se, mert könnyen elveszhet valamilyen drága kincs.

Elöl már nem ilyen vidám az élet, az üléseknek inkább nincs, mint van oldaltartásuk, de legalább sokat lehet játékosan ide-oda csúszkálni bennük. A bal egyben még legalsó állásban is kicsit magas az üléspozíció, azt pedig nem is értem, hogy a kormányoszlop mélységben miért nem állítható, ezen kár volt spórolni. A legmagasabb, Dynamique felszereltségi szinthez tartozó kárpitok minősége kellemes, nem különben a műanyagoké, de a bőrkormány is megéri a kifizetett felárat.

A hangulat ezzel együtt is túl minimál, úgy hiányzik valami apró, kedves részlet, mint valóságshow-ból a pucér női felsőtest. Csak egy kis ötlet kellett volna, és máris sokkal barátságosabb lenne az utastér, úgymond mindenki örömére. Ergonómiai hiányosságok is tetten érhetőek, a magas üléspozíció miatt a pedálkezelés kényelmetlen, a váltókart pedig - én legalábbis - feltettem volna a középkonzolra, ahogy a nagyok is csinálják.

A kárpitok jó minőségűek, a lábtérre pedig egyáltalán nem lehet panasz
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A kormányon nincsenek túl jó helyen a gombok, odanézés nélkül csak ötvenszázalékos hatékonysággal találhatók el, a tempomat két első ülés közé helyezett kapcsolója pedig teljes tévedés. Túl mélyre kell nyúlni érte, sehogy se áll kézre, hát menjen csak a sarokba, kukoricára térdepelni, aki ezt így jóváhagyta. Nehogy már sötétben, az országúton lenézve kelljen megkeresnem, hol az a kapcsoló -elképesztő.

A váltó hozza a szokásos francia szintet, kicsit reszelős, kicsit merev, erős közepesnél jobb osztályzatot nem érdemel. A fékerő-adagolhatóság rémes, a Modus a legkisebb mozdulatra is akkorát bólint, mintha meg akarná csókolni az aszfaltot; ilyen nem sokszor volt, de nemhogy egy-két óra alatt, egy-két nap alatt sem tudtam megszokni. Tojásokon könnyebb lépkedni, mint ezen a pedálon.

A Renault a Grand Modusban is csatasorba állította 1,15, hivatalosan viszont 1,2 literesként emlegetett benzinmotorját, melynek élvezeti értékén turbófeltöltő hivatott javítani - nem is keveset. A motor kereken száz lóerőt teljesít, ami pöttöm méreteit figyelembe véve igazán elismerésre méltó, dinamikusan is mozgatja az 1,2 tonnás karosszériát. Alul erőtlen, de olyan 2500-3000-es fordulattól már érezni, hogy dolgozik a turbó, a lendület alapján simán összetéveszthető egy modern 1,4-es motorral is.

Az első ülések oldaltartása minimális, sportosabb fordulókban jókat lehet csúszkálni
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A legnagyobb dicséret, hogy noha a maximális teljesítmény csak 5500-as fordulatnál bújik elő, lejjebb is úgy érződik, bizony megvan az a száz lóerő. Ez a kis motor nemcsak papíron, hanem a valóságban is fickós, az örömöm mégsem lehet teljes: ennek oka pedig a fogyasztás. Egy ilyen kis turbómotornak akkor van igazán értelme, ha közelében tud maradni a gyárilag megadott 5,9 literes átlagnak, ez viszont nem sikerült. Nagyon nem. Talán a hirtelen beköszöntött tél is közrejátszott a történtekben (fázós a motor, hát van ilyen), mindenesetre az átlag még szorgalmas országutazásokkal is nyolc liter közelében maradt. Ez soknak tűnik, és sajnos rontja az egyébként pozitív összképet.

Autópálya-tempónál zajos lesz az utastér, ezt az apróságot azonban ellensúlyozni tudja a futómű. A beállítások sokkal inkább a kisautókat, semmint az egyterűeket idézik, kanyarokban nincs zavaró billegés, meglepően stabil marad a Modus. Jól eltalálták a rugózást is, a kritikán aluli budapesti úthálózaton való átevickélés sem okoz visszafordíthatatlan károsodásokat a belső szervekben. A kormányzás steril, a szervó dominál.

A jó törésteszt ára: a motort úgy hátratolták, hogy komolyabb szerelés nélkül lehetetlen hozzáférni
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Nem mondom, hogy a Grand Modus sikerre ítélt, de hogy a kistesónál csak jobb sorsa lehet, az biztos. Magyarországon már nem is lehet venni az eredeti modellből, csak a nagy szerepel a hivatalos árlistán, ráadásul vonzó áron. A Grand Modus most akciós, a Dynamique felszereltségű, 1,2-es turbóst 3,3 millió forintért haza lehet gurítani az eredeti 3,5 milliós ár helyett, a különbözetet az importőr fizeti. A metálfény 95, az ESP 100, a manuális helyett automata klíma pedig 75 ezer forintot kóstál, kis alkuval tehát az eredeti ár környékén megszerezhető egy jól felszerelt, végre valóban családinak nevezhető autó. Szép munka.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1149 cm³. Furat/löket: 69,0/76,8 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 74 kW (100 LE)/5500. Nyomaték: 145 Nm/3000. Sebességváltó: ötfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/dob.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4034/1695/1586 mm. Tengelytáv: 2575 mm. Tömeg: 1160 kg. Terhelhetőség: 490 kg. Csomagtartó térfogata: 305-410 l. Üzemanyagtartály térfogata: 51 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 11,4 mp. Végsebesség: 182 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,9 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,9 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 140 g/km.