Pajeróval Bamakóba

A legjobb teszt az éles bevetés - egy serdülőkorú Mitsubishi Pajeróval vágtunk neki a Budapest-Bamako ralinak, Európa és Afrika autópályáinak, országútjainak, ösvényeinek és dűnéinek. Bár az autót Maliban az előzetes terveknek megfelelően eladtuk, két hét és tízezer kilométer alatt lehetőség nyílt igazán megismerkedni vele.

A nyugat-szaharai kiszáradt sóstó medrében akár végsebességgel is lehetett hajtani, de könnyű volt felborulni - sajnos volt akinek sikerült, szerencsére nagyobb gond nélkül megúszták. A meder végén ismét át kellett kelni egy folyón, amely már nagyobb volt, de azon is átgázoltunk

Az autó kiválasztásakor rengeteg szempontot figyelembe kellett vennünk. Mivel versenyezni és nem szerelni szerettünk volna, csakis japán gyártmány jöhetett szóba. Továbbá dízelüzemű kellett, mert Afrika egy részén csak gázolaj kapható, valamint eladni is nehéz a benzines kocsikat. És az is fontos volt, hogy legyen benne a klíma, egyrészt saját kényelmi, másrészt szintén az eladhatósági szempontok miatt. A rostán így három modell maradt fenn: Toyota Land Cruiser, Nissan Patrol és a Mitsubishi Pajero. A márkahűségen túl (már áll egy Mitsubishi a garázsban) az döntött a Pajero mellett, hogy a rendelkezésre álló keretbe abból fért bele a legjobb állapotú.

Magyarországon csak nagyon leharcolt és/vagy drága példányok bukkantak fel, így máshol keresgéltünk, és végül Németországban, egészen pontosan az egykori Trabant gyár mellett, Zwickauban találtunk egy jónak tűnő autót. 2,8-as turbódízel motor, 1996-os évjárat, 180 000 km-rel, első tulajtól, a szervizkönyv és első benyomásaink szerint is rendszeresen karbantartották. A december eleji fagyban, két hónap állás után is pöccre indult, minden működött rajta. Gyors alku, és még gyorsabb papírmunka után már miénk is volt az autó.

Az első afrikai napon télies körülmények fogadtak minket, az autót pedig egy folyó. Átment rajta

A Pajeróval az ismerkedés már a több mint ezer kilométeres hazaút során megkezdődött, ahol remek benyomást tett ránk a hétszemélyes autó. A 125 lóerő egész jól mozgatta az üresen is két tonna feletti karosszériát, autópályán a 120-as tempó mellett 11 litert fogyasztott. Az ülés kényelmes volt órákon át is, ennél a tempónál a szélzaj is elviselhető, és mivel 92 literes a tank, az út során összesen egyszer kellett csak megállni feltölteni a tartályt. Korabeli mércével - de még maival is - tökéletes családi autó.

Bármennyire is jó állapotú volt, itthon azért ráfért egy alapos felkészítés: a generátor és az önindító felújításán, az összes olaj, folyadék, szűrő, fékbetét és ékszíj cseréjén túl a futómű kicsit is lógó alkatrészeit újjal pótolták, továbbá új, erősített lengéscsillapítókat szereltek be. A normál utcai használattól eltérő igénybevétel miatt kartervédőt és nagyobb sárfogó műanyagokat kapott a Pajero, a rengeteg fogyasztó (navigáció, laptop stb.) miatt hat darab 12 voltos illetve egy 220 voltos aljzat, CB rádió, valamint - a strapabírást szem előtt tartva - egy kazettás rádió került az utastérbe. A leglátványosabb változás a tetőtartóra szerelt felépítmény volt, melyen a homokvasak, négy húszliteres kanna, egy pótabroncs és egy snowboard kaptak helyet. A parkolóházakba való behajtást innentől el lehetett felejteni, mivel a kocsi teljes magassága 240 centiméterre nőtt. Az autó kopott téli gumijait strapabíró, és nagyobb átmérőjű terepgumik váltották, így a Pajero hasmagassága is megnőtt, és a gyárilag elég rövid áttétel is hosszabbra változott.

Megadatott a tengerparti autózás élménye is. Az odavezető mély homokon viszont nagy lendülettel kellett átmenni, hogy ne akadjon el az autó

Erre a verseny első napjain a hosszú autópályás szakaszok miatt szükség is volt, ahol az is azonnal kiderült, mennyire meg tud változni egy autó viselkedése, ha megpakolják. Üresen egész fürge volt még a Mitsubishi, rogyásig pakolva, a légellenállást jelentősen növelő tetőfelépítménnyel és a nagy terepgumikkal kifejezetten lomhává vált. A korábban könnyedén elért 120-as utazótempó inkább a végsebesség felé járt már, és a fogyasztás is megnőtt: 14-15 liter gázolaj fogyott 100 kilométerenként.

Magyarországon, Szlovéniában és Olaszországban hóban is kellett mennünk, ahol a terepgumik jelesre vizsgáztak. Az igazi próba az olasz-francia Alpokban lett volna, de olyan mennyiségű hó esett, hogy az összes hágót lezárták, így a Riviéra felé kellett kerülnünk. Dél-Spanyolországig ismét új körülmények között, 20-25 fokban, kiváló minőségű autópályán próbálhattuk ki a kocsit. Egyértelműen kiderült, hogy ide - így, teljes terheléssel - kevés a motor 125 lóereje, de 120-130-as tempóval valószínűleg az idők végezetéig elment volna az autó. Csupán tankolni kellett megállni 600 kilométerenként, ez 15 literes fogyasztást jelent. Kipróbáltuk: 110-nél 11, 120-nál 13, 130-nál 15 litert fogyasztott a kocsi.

A Malaga-Mellila kompút után - ahol biztonsági okokból el kellett hagyni az autót mindenkinek - még utoljára megtankoltuk az autót euróért - irány Marokkó. Az első Afrikában töltött nap már adott komolyabb feladatot az autónak: át kellett kelni az Atlaszon, és bizony magasabbra kellett felmásznia a Mitsubishinek, mint az Alpokban, ráadásul mindezt hóviharban. Egy helyen leszakadt egy híd, ezért át kellett gázolni egy kisebb folyón; minden gond és beázás nélkül átkeltünk rajta.