Fehér holló - Zsiguli 2101

Tíz éve még kismillió fekete belsős fehér ezerkettes rótta útjainkat, ma már alig van belőlük, még a közepes állapotúak is ritkaságnak számítanak. Persze nem ilyet, hanem egy szépségdíjas modellt mutatunk be.

A csikorgó gumival kanyarodó Zsiguli az Ötvös Csöpi-filmeket idézte
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Lapunk első Zsiguli-cikkének bevezetője így szólt: "Az egyik legidősebb és talán legszebb hazai Zsigulit Ocskay Zoltán mutatja be." A 2005. júniusi számban és a Szocialista autók című könyvben is megcsodálható óceánkék példány tulajdonosa, Rónai Márton ajánlotta figyelmembe mostani cikkünk főszereplőjét azzal a szakvéleménnyel, hogy Magyarország legszebben restaurált ezerkettese.

Tavaly októberben megnéztük a kocsit, elkészítettük a képanyagot, mégis amikor januárban hallottam, hogy valamilyen szovjet autóról kellene címlapos nyolcoldalas anyag, hirtelen eszembe sem jutott a fehér szépség. A Veteránban több rövid cikk szólt már a VAZ gyártmányairól: a fent említett 1971-es modellről, a Kisalföldön talált háromszáz kilométeres piros kombiról, illetve saját, fellelési állapotú 2103-asomról; a gyári szépségében megőrzött, még szőrös gumis, kevesebb mint 8000 kilométert futott 1600-as káprázatot pedig hosszabb írásban mutattuk be. Na de nyolc oldal és címlap?! Elvégre nem mindenkit érintett meg a Zsigulik eltűnése. Sőt, olyannyira hozzászokott látványukhoz a szem, hogy sokan észre sem veszik, mennyire kihaltak a körlámpás ezerkettesek. Még a kilencvenes években is jó ideig útjaink egyik leggyakoribb autója volt, sokáig nem is tudtunk hétköznapibb típust elképzelni.

Hátul utángyártott lengyel burák voltak. Nem kerülhették el a cserét

Hogy a Zsigulikat sokan nem tekintik veteránnak, abban nyilván nagy szerepe van annak is, hogy gyakorlatilag változatlan formában jöttek hazánkba az 1200-asok és a hozzájuk igen hasonló 1300 és 1200 S kivitelek több mint tizenhat éven keresztül. Az utolsó szimpla körlámpást 1987 decemberében, DZ-s rendszámmal adták át. A több mint másfél évtizedes termés jó része aztán eltűnt: bontókban végezték, összetörtek, donorrá lettek. A túlélők döntő hányada pedig, mint tudjuk, rendszerint melósautóként vagy tuningcsodaként szolgál, esetleg leállítva várja sorsa beteljesedését. Az eredeti elemeket, díszeket, szép fényezést viselő példányok lassan akkora megbecsülésnek örvendenek, mint újkorukban. Persze ahhoz azért még el kell telnie egy kis időnek, hogy egy körlámpás ugyanolyan szenzációt keltsen, mint a hetvenes évek elején.

Megjelenésekor a Zsiguli nemcsak azok érdeklődését keltette fel, akik minden új modellt izgatottan várnak. A frissen létesített szovjet autógyár megrengette a világot, legalábbis a KGST-be tömörült felét mindenképpen: olyan várakozás előzte meg az első VAZ-típust, mint egyetlen más kocsiét sem. Új autó, új márka, egy népszerű és díjnyertes nyugati típus adaptációja, a nagy tömegben gyártott és elérhető árú gépkocsi ígérete - kell ennél több?

1971 nyarán érkezett Magyarországra az első Zsiguli

Lehetne még hosszan ecsetelni, mi mindent jelentett a Zsiguli, de talán ennyi információ elég ahhoz, hogy a fiatalok is el tudják képzelni a népszerűségét. Később aztán, ahogy megjelentek az újabb modellek, a 2101-es egyre hátrébb lépett a sorban. A kombinak ebbe nem volt beleszólása, elsőként, 1973 elején a 2103-as mutatta meg, hogy az ezerkettes bizony nem a csúcs. A 75 lóerős, gazdagon díszített ikerlámpások szépen lassan kiszorították az alaptípust az emberek álmaiból: a non plus ultra az Ezeröcsi lett. A következő évben az 1300-as motorral, modernizált külsővel és belsővel hódító 21011-es vetett árnyékot a legkisebb modellre, aztán 1974-ben az 1500-ast is lefokozta a VAZ gyár. Bár a 2106-os küllemében itt-ott visszafogottabb volt az addigi zászlóshajónál, egyértelmű volt, hogy átvette a helyét. Az ezerkettes így a dobogóról is lecsúszott. Az erősebb és modernebb típusok mellett kissé megkopott ugyan a presztízse, ám ettől még továbbra is vágyott autó maradt. Sokan a használtan vásárolt 2101-est is féltő odaadással vigyázták, erre példa a képeken látható jármű is.

Színvilág
1973-ban a Zsigulik színválasztékát még jórészt a FIAT árnyalatai adták. A fehéren kívül drapposszürke, világos-, közép- és sötétszürke, olívazöld, angol zöld, óceánkék, középkék, mahagónibordó, élénkpiros és sötétpiros színben fújták a 2101-eseket. A beltér mogyoróbarna, bordó, fekete és piros lehetett.

Tulajdonosa, Pörsök László autófényezőként dolgozott idősebb Kesjár János mellett. A hatvanas években tanulóéveit töltötte ott, és a katonai szolgálatot követően, a hetvenes években visszatért Kesjárékhoz. Számos különleges kocsi élvezte vendégszeretetüket, ők fényezték Ferjáncz Attila több Renault Gordinijét, Kallus György Ford Capriját, Szécsi Pál Minijét, Medveczky Ilona Daimlerjét, Klampár Tibor Alfa Romeóját, Kazal László Opeljét és Szörényi Levente Vauxhallját. Jó néhány régi autó is megfordult náluk, melyek beleplántálták a koros vasak szeretetét az ifjú fényezőbe. Pörsök László 1975-től 1990-ig a Főtaxinál dolgozott, itt mindennapjai részévé váltak a VAZ-gyártmányok, és első autója is Zsiguli volt. Így aztán amikor néhány éve birtoklási vággyá nőtt benne a veteránok iránti szeretet, adta magát a 2101-es típus.

2006-ban került birtokába az egykor IY-os rendszámmal forgalomba helyezett ezerkettes. Hetvenhármas gyártmány, órájában pont hetvenháromezer-valahány kilométerrel. Akadt vele munka, de azért nagyon jónak mondható állapotban volt, korábbi tulajdonosai lelkiismeretesen viselték gondját. "Két kisöregé volt, mindketten garázsban tartották. Annyira megbecsülték, hogy még a szerszámkészlet is hiánytalanul megmaradt az emelővel együtt" - hallhatjuk az előéletet dióhéjban. Azt is megtudjuk, hogy papíron háromtulajdonosos volt a Zsiga, mert az egyik korábbi gazda halála után az özvegy nevére került.

Megszokott látvány, de ha picit megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy Fiat 124-es

Szerkezetileg tehát nagyon egyben volt, mindössze a jobb oldali emelőnél volt minimális rohadás. A jobb küszöbön kívül a két első sárvédőt kellett cserélni, ezeket is csupán azért, mert valamikor az évek során gyatra minőségű utángyártottakat tettek fel. Ezek helyére Rónai Marci segített korabeli gyári darabokat találni. A hátsó izzókat lengyel gyártmányú burák fedték, melyek természetesen nem kerülhették el a cserét, ahogy a megsárgult szélvédőfeszítő díszkeret sem. A fémbevonatok egyébként kivételesen jó állapotban élték túl az elmúlt három és fél évtizedet: eredeti a fényszórókeret, a hátsó lökhárító és valamennyi baba, az ablaktörlők, a jelvény és a díszrács is - utóbbi máig őrzi az első tulajdonos által feltett Autóklub-jelvényt. Cserére szorult az első lökhárító, de nem azért, mert a krómnak baja volt, hanem mert megnyomták valamikor. Hiányoztak a küszöbdíszlécek és a krómozott körtükör; pótlásuk igen nagy gondot jelentett, ma már valódi kincsnek számítanak.

Rekordhozam
A képeken látható autó az 1970-75 közötti periódus, azaz a Zsigulik időszakának legtermékenyebb évében készült. 1973-ban a gyár 500 ezer alatti alvázszámról indult, és év végére elhagyta a 950 ezrest. Abban az évben tehát csaknem félmillió 2101-est gyártottak, gyakorlatilag ugyanannyit, mint a megelőző években összesen. A bőség a magyarországi szállítmányon is meglátszott, illetve meglátszik: a ma előkerülő veteránesélyes Zsigák közt kiugróan sok az 1973-as évjáratú. Az év elején forgalomba helyezett ezerkettesek I-s rendszámokat kaptak, méghozzá a sorozat végét - IX, IY és IZ -, nyáron, a kombi érkezésekor UB-nél járt a sor, a decemberi Zsigulik pedig UE-s rendszámokkal kerültek forgalomba.