Megvannak a 2010-es Év autója-jelöltek

Vágólapra másolva!
Idén sem maradhat el a szokásos Év autója-díj átadása, az európai jelöltek bő listáját már nyilvánosságra is hozták. Győztest november 30-án hirdetnek.
Vágólapra másolva!

Hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra az európai Év autója-választást lebonyolító szervezet a 2010-es címre esélyesek bő listáját, amelyen gazdaságos miniautóktól kezdve luxuslimuzinokig mindenféle modell megtalálható. Idén két sportkocsit, a BMW Z4-et és a Nissan 370Z-t választhatná meg győztesnek a zsűri, de persze nem fog: az esélyesek a kompaktok és a kisautók lehetnek, az új Opel Astra például potenciális befutó lehetne, ha tavaly nem az Insignia kapta volna a címet.

Szokásosak a szabályok, Év autója csak az a modell lehet, amelyet a szavazás pillanatában már legalább öt európai országban forgalmaznak, minimum évi ötezer darabos eladás reményében. 23 ország szakújságírói döntenek a győztesről, végső eredményhirdetés november 30-án lesz.

Érdekes a Seat Exeo listán szerepeltetése, innovatívnak nehezen nevezhető, hiszen az előző generációs Audi A4-re épül, de ugyanígy meglepő, hogy a Toyota öt modellel képviselteti magát, a Lexus RX 450h-val együtt hattal. Befért a jelöltek közé a Honda Insightja is, valamint két formabontónak nevezhető modell, a Kia Soulja és a Skoda Yetije.

A 2010-es Év autója-jelöltek:

BMW Z4

Chevrolet Cruze

Citroen C3 Picasso

Ford Ka

Honda Insight

Hyundai i20

Hyundai ix55

Kia Sorento

Kia Soul

Land Rover Discovery IV

Lexus RX 450h

Mazda3

Mercedes E osztály

Mitsubishi Colt

Nissan 370Z

Nissan Cube

Opel/Vauxhall Astra

Peugeot 3008

Porsche Panamera

Renault Scenic

Seat Exeo

Skoda Yeti

Subaru Legacy

Suzuki Alto/Nissan Pixo

Toyota Avensis

Toyota iQ

Toyota Prius

Toyota Urban Cruiser

Toyota Verso

Volkswagen Polo

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!