A legendás doboz öt nemzedéke

Nagyszabású Transporter-találkozót tartanak szombaton, ennek apropójából áttekintjük a Volkswagen egyik leghíresebb típusának történetét. 

Az első generáció 25 lóerős motorja a Bogárból származott

Ben Pon kategóriateremtő járművet gondolt ki. Mivel manapság szinte minden második autóra ráaggatják a "kategóriateremtő" jelzőt, az ember akár azt is hihetné, hogy egy kínai mérnök által tervezett kocsi marketingszólamát olvassa. Az említett úr azonban holland volt, és a fejéből kipattant ötlet valóban új dimenziót nyitott a járműiparban - a Volkswagen Transporter idén hatvanadik évét tapossa.

Az I. Transporter-találkozót november 14-én, szombaton tartják a budaörsi AutoExpo M1 területén. A rendezvény 7.30-kor nyitja meg kapuit, és legkorábban 21.00 órakor fejeződik be. A megújult Transporteren kívül az elmúlt hatvan év csaknem valamennyi kivitele látható lesz: régiek, újak, gyári állapotúak, szakadtak, tuningoltak és restauráltak. A programot tombolahúzás és koncertek színesítik.

A második világháború utáni járműínség miatt szerte Európában teherhordókká alakított személygépkocsikkal végezték az árufuvarozást. A brit hadsereg irányítása alatt álló Volkswagen központjában kézenfekvő módon speciális Bogarakat és Kübelwageneket képeztek ki. Ben Pon a VW első külföldi viszonteladója volt, és wolfsburgi látogatásakor előadta elképzeléseit a Bogár alapjaira épített dobozformájú áruszállítóról. A biztatóan induló tárgyalások után a vezetés elzárkózott a javaslattól, mondván, az értékes gyártókapacitást a személyautókra kell fordítani.

Amint az a táblán is olvasható, ez az 1949-es prototípus

A Transporter ötletét Heinz Heinrich Nordhoff, a Volkswagen 1948-ban kinevezett igazgatója mentette meg. Utasítására elkészítették a Bogár-alapokra épített prototípusokat, és a kezdeti hibák kijavítása után a Bulli névre keresztelt VW-k a nagyközönség előtt is bemutatkoztak. A kedvező fogadtatás eredményeképp a menedzsment a sorozatgyártás mellett döntött, az első szériapéldányok 1950 márciusában hagyták el az üzemet.

Mivel a Bulli név foglalt volt, az áruszállítókat Transporterként, a személykiviteleket Kombiként hozták kereskedelmi forgalomba, a hivatalos jelzés Typ 2 volt. A járművet ugyanaz az 1131 köbcentiméteres, 25 lóerős motor hajtotta, mint a Typ 1-et, azaz a Bogarat, az erőátvitelen viszont módosítani kellett a nagyobb tömegből adódó szerény gyorsulási képesség miatt. A típus az évek során együtt fejlődött a népautóval: az ötvenes évek elején 1200-as motort kapott, melynek teljesítménye fokozatosan nőtt.

Kombinak nevezték el a személyszállító változatot, de a köznyelv ezt is csak Transporterként emlegeti. Ez a T1b

Már 1954-ben elkészült a százezredik Typ 2-es, és a következő évben a gyár végrehajtotta az első jelentősebb módosítást. Egy számmal kisebb kerekekre állították a Bullit, teljes szélességű szerelvényfalat rendszeresítettek, kisebbre szabták a motortérfedelet, és meghosszabbították a tetőt, így az picit benyúlt a szélvédő elé. A régebbit Typ 2 T1a-ként, az utóbbit b-ként ismerik a rajongók. Szintén 1955-ben jelent meg az amerikai piac számára átdolgozott kivitel, amely villogó irányjelzőt kapott.

A hatvanas évek elején új motorral, a szintén farmotoros Typ 3 személyautóban használt 1,5 literes szerkezettel igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, 1964-ben pedig feltűnt az extrák közt a tolóajtó. Az egyre korosodó modellt 1967-ben nyugdíjazták az NSZK-ban, Brazíliában viszont még közel három évtizedig készültek T1-esek.