Hulot úr hatására - Salmson VAL 3 GP (1923)

Milyen versenyautót tennének próbára szívesen? Régebbit, esetleg modern Formula-1-est, rali- vagy krosszgépet? Bármelyik jó választás lehet, de egy múlt század eleji túrakocsi is kihagyhatatlan élményt jelent.

Megállás után, amikor megnyugodtunk, és pulzusunk kezd visszaállni a normális értékre, elkezdhetjük végiggondolni, milyen lehetett ezzel a járművel földúton ugyanezeket a menetteljesítményeket elérni, hiszen az aszfaltozott utak több mint egy évtizeddel az autó megjelenése után terjedtek el. Az 1920-as, 1930-as években a versenyzés egészen mást jelentett, mint napjainkban.

Abban az időszakban elsősorban túraversenyeken és hosszú távú megbízhatósági futamokon kellett bizonyítani. Sokszor olyan körülmények között zajlottak a megmérettetések, amelyekről ma már el sem hinnénk, hogy végig tudták csinálni a versenyzők. Angliában a Cyclecar (könnyű versenyautó) és a Formule Libre (versenykategória) osztályban 1921-26 között kiemelkedő eredményekkel szerepeltek a Salmsonok. Rajthoz állni könnyű, a vezetővel együtt mindössze 350 kilogramm tömegű autóval lehetett.

A motor lökettérfogata a versenyszabályok alapján nem haladhatta meg az 1100 köbcentimétert. André Lombard 1921-ben egy Salmson prototípussal nyerte meg a Le Mans-i GP-t. Még ebben az évben diadalmaskodott a svájci hatnapos túraversenyen egy olyan prototípussal, amely a verseny előtt lett kész, és tesztelése kimerült abban, hogy André Lombard elautózott feleségével egy kisvárosi étterembe ebédelni. 1922-ben a gyári versenyzők, Juan Bueno és Robert Benoist számos sikert ért el, például a francia Bol d'Oron és Brooklands 200 mérföldes versenyein. A két versenyző neve mégis a Delage és a Bugatti márkával elért sikerekkel vált igazán ismertté.

Hátrább került a szerelő ülése, csak így sikerült helyet szorítani két felnőtt számára

1923. május 26-án és 27-én jeges eső és nagyon szeles idő fogadta a Le Mans-i verseny résztvevőit. Az embert és gépet próbára tevő körülmények között az abszolút értékelésben a 12. helyen, míg kategóriájában győztesként ért célba a Salmson, amihez sokszor még a 100 km/óra sebességhatárt is át kellett lépni. Azokban az években Luigi Fagioli is a Salmson csapat versenyzőjeként gyűjtögette a trófeákat, de ő sem az ott elért eredményeivel lett híres. Évekkel később, az Auto Union színeiben egy futamot követően kerékkulccsal verte meg korábbi mercedeses csapattársát, Caracciolát, ami szintén azt bizonyítja, hogy akkoriban nemcsak az autók voltak nyersebbek, de a versenyzők is véresen komolyan vetélkedtek.

Az 1926-ban létrehozott új, úgynevezett szabad kategória megpecsételte az alacsony hengerűrtartalmú autók sorsát, ettől kezdve megszűnt a tömeg- és a lökettérfogat-korlátozás, így röviddel később megjelentek a hat-, nyolc- és tizenkét hengeres, több száz lóerős versenyautók. 1929-re a Salmson teljesen kivonult a pályákról.

Nem beszállítótól ered, a motor is Salmson-gyártmány

Már a márkanév hallatán is felvetődik a kérdés: miért éppen Salmson? Lukács Zsolt franciaautó-szeretetét nehéz lenne megkérdőjelezni, hiszen négy veteránja közül kettő Citroën. Amikor elérkezettnek látta az időt, hogy háború előtti gépkocsi után nézzen, nem sokat gondolkodott, melyik ország gyártmányai között keresgéljen, de a Salmson márka még egy dolog miatt közel állt hozzá. Elhatározását a Hulot úr közlekedik című film erősítette meg, hiszen egy jelenetben Jacques Tati is Salmson volánját tekeri. Elfogadható áron és állapotban találni olyan autót, amelyből összesen 1142 darabot gyártottak, nem egyszerű feladat. Ha sikerül is, akkor sem biztos, hogy könnyen megvásárolható, főleg ha francia eladótól szeretnénk megszerezni.

A cikkben szereplő túrakocsi is nehézkesen jutott el Magyarországra. Lukács Zsolt egy sikertelen internetes árverést követően tudta felvenni a kapcsolatot a Loire mellett lakó tulajdonossal, aki egészen addig nem vette komolyan a vásárlási szándékot, amíg képeket nem kapott a már meglévő Citroën DS és Traction Avant autókról. Ezek után nem volt meglepő, hogy a vételárat készpénzben kérte.

Salmson-jellegzetesség volt a Szent András-kereszt a hűtőmaszkon

A piros színű, üzemképtelen versenygép zárt teherautóban érkezett hazánkba, majd György Balázs műhelyében elkezdődhetett a felújítás. Rövidesen kiderült, hogy a látszólag jó állapotú jármű helyreállítása nem lesz kis feladat. A motor ugyan üzemképes volt, mégis teljes generálozásra volt szükség. Ki kellett cserélni a főtengelycsapágyakat, felfúrni a hengereket, új dugattyúkat és gyűrűket kellett gyártatni. Legnehezebbnek mégis a váltó helyreállítása bizonyult. Az, hogy a második fokozat utángyártott fogaskerekeit edzés nélkül építették be a szerkezetbe, és az első kapcsolásnál ledarálódtak, csak a kezdeti nehézség volt, de az áldozatos munka meghozta gyümölcsét. Az 1923-as túraautó számos futamon bizonyította strapabírását több ezer kilométer megtételével, és a tulajdonos tervei alapján további kihívások várnak még rá.

Az egykor híres versenykocsikat készítő cég 1957-ben szüntette be végleg az automobilgyártást, de a márkanév nem tűnt el teljesen. A franciaországi Chatou-ban ma különböző vízpumpákat és szivattyúkat készítenek Salmson néven.

Légből kapott autó

Émile Salmson (1859-1917) 1890-ben, Párizsban hozta létre első üzemét, ahol vasúti és katonai célokra gőzüzemű kompresszorok és centrifugális szivattyúk gyártásába kezdett. 1896-tól Émile Salmson & Cie néven már benzinmotoros felvonókat is készítettek. Az alapítót 1900-tól komolyan vonzotta a levegő meghódítása. Billancourt-ban a Salmson 9 típusú vízhűtéses csillagmotorokat gyártották. Az első világháború alatt már sorozatban készítették a kétüléses harci felderítő repülőgépet, a Salmson 2A2-t. Később a gyár Villeurbanne-ba költözött. Repülőgépei több világrekordot is felállítottak.

Benoist, Bueno, Bovier, Petit, Lombard és Desvaux az 1922-es brooklandsi versenyen

Émile Salmson nevéhez fűződik a csillagmotor megalkotása és az Afrikát elérő első gép kifejlesztése, ezenkívül a legendás Alouette helikoptert is Salmson motor emelte a magasba 1953-ban. A háborúban fogyóeszköznek számító repülőgépek gyártása megerősítette a cég piaci helyzetét, így a bevételből hamarosan gépkocsigyártásba kezdhetett, de a névadó az autós sikereket már nem érhette meg. 1917-től Émile Petit volt a vállalat főkonstruktőre, aki a brit GN cyclecar licence alapján építette első kocsijait, és közülük hatot ki is állított az 1919-es Párizsi Autószalonon. 1922-ben SMS - Société des Moteurs Salmson néven önállósodott a gépkocsigyártó részleg. Voiturette-nek nevezett versenyautóik már André Lombard nevének kezdőbetűit viselték a kereskedelmi igazgató sporteredményei előtti tisztelgésül, innen ered az AL és VAL jelölés.

Műszaki adatok

Motor. Négyütemű, hosszirányban elhelyezett, soros négyhengeres, felülszelepelt, vízhűtéses, benzinüzemű Otto-motor. Furat 62 mm, löket 90 mm, összlökettérfogat 1078 cm³. Teljesítmény 20 LE, 4000/min. Solex karburátor. Mágnesgyújtás, 6 voltos elektromos rendszer.
Erőátvitel. Motor mögött elhelyezett négyfokozatú, szinkronizálatlan váltó, kenése olaj és zsír keverékével. Egytárcsás, száraz kuplung. Kardántengelyes hátsókerék-hajtás kúpkerekes kiegyenlítőművel.
Felépítés. Acél létraalváz, fa karosszériaváz acéllemez borítással. Merev hidas kerékfelfüggesztés elöl, felül hosszirányú félelliptikus laprugóval. Hátul merev hidas felfüggesztés, felül hosszirányú félelliptikus laprugóval. Lengéscsillapító nincs. Mechanikus fékrendszer, elöl-hátul dobfék. Összes kerékre ható mechanikus rögzítőfék. Szállítható személyek száma 2 fő.
Méretek, tömeg. Hosszúság 3700 mm, szélesség 1200 mm, magasság 1050 mm. Tengelytáv 2500 mm. Saját tömeg 470 kg.
Menetteljesítmények. Maximális sebesség 110 km/óra. Üzemanyagtartály hátul a csomagtérben, tartalék üzemanyag tartálya a motortérben, térfogatuk egyenként 4 gallon. Átlagos tüzelőanyag-fogyasztás 15 l/100 km. Motorolaj-fogyasztás 1 kg/100 km.

A cikk a Veterán Autó és Motor 2009. novemberi számában jelent meg.