Nem feledteti a koros motort a J Astra népszerű, mutatós formája
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)
Soha nem voltam astrás, nem emlékszem olyanra, hogy valaha is jó érzéssel néztem volna valamelyik alsó-közepes Opelre. F, G vagy H, teljesen mindegy, nem jött be egyik sem, hanem a J - ez már valami. Még a saját Év Autója-választásunkon is megdicsértem a formáját, mi több, éppen külseje miatt tettem listámon a harmadik helyre, azzal a felkiáltással, hogy végre egy Astra, amelyért lehet rajongani.
Gonosz dolognak tűnhet a múlt felhánytorgatása egy új autóról szóló tesztben, az Astra iránti visszafogott rajongásomhoz azonban hozzátartozik, hogy a családban fut egy G sorozatú modell. Mit szépítsük, utálom vezetni. Egy ilyen kombinációhoz persze kell a megrendelő is, de az 1,2-es benzinmotorral vánszorgó, állíthatatlan kormányú, gyári rádió nélküli fapados autó számomra megtestesít mindent, amit a német autóiparban nem lehet szeretni.
Nyilván nem kellett volna megvenni, csakhogy szerintem nem is kellett volna ilyen változattal piacra lépni, árérzékeny piac, vevői preferenciák ide vagy oda. Szerencsére az új Astrával kapcsolatban próbáltak mindenre odafigyelni a mérnökök, tényleg csak apróságokba lehet belekötni, azokba viszont annál inkább.
Az eddigi legigényesebb Astra-belső. Még ilyen szürkében is kellemes a környezet, megfelelő minőségűek a felhasznált anyagok
Itt van ez a mutatós kompakt, gyönyörűen ívelt vonalakkal, szerethető formával, a Sport változat fehérben, hatalmas felnikkel maga alatt különösen jól mutat. Nem is gondoltam volna, hogy 19-es kerekek egyáltalán beférnek a karosszéria alá, de nemhogy nem mutatnak rosszul, én egyenesen ekkorákat kérnék. Nem is számolnak értük sokat, a Sport felszereltség esetében 120 ezres felárat jelentenek, tessék csak kiszámolni, hogy a gumikat és felniket egyenként megvásárolva mekkora összeg jönne ki. Annyit segítek, hogy messze, nagyon messze nem ennyi.
Körbejárkálom az autót, tetszik minden, erre kinyitom az ajtót és máris elmegy tőle kicsit a kedvem. Jó, tudom, hogy az ajtók rögzítését is meg kell oldani valahogy, de ez a zsanérozás, hát, nem lett jó. Egyszerűen csúnya az egész, olyan tolakodóan nagyok a csavarok, hogy nem lehet nem észrevenni őket és folyton rájuk nézni, nem méltó az Astrához a koncepció, bőven kellett volna még ötletelni rajta. Még ennél is sokkal jobban fáj, hogy egy teljesen értelmetlen motor került az autó orrába.
Volt idő, amikor az Isuzu-féle, 1,7 literes dízel nagyon is jó választásnak számított. Régen. Évekkel ezelőtt. Fejlesztgették ugyan a németek, kicseréltek benne ezt-azt, de a lelke öreg maradt, nem tud megfelelni a modern kor igényeinek. Kétszer is meg kellett néznem az árlistát, hogy elhiggyem, tényleg rajta van, bele merték tenni az Astrába, ezek után nem tudom, mi kell ahhoz, hogy végleg eltűnjön a kínálatból.
Sokak szerint az autó farának ívei még időtállóbra sikerültek az orrésznél. A kilátás nem az igazi
Remekül sikerült az Astra zajszigetelése, mindent nagyon finomra hangoltak a mérnökök, de így sem tudták megakadályozni, hogy a régi 1,7-es kellemetlen kerregése és vibrációja eljusson az utastérig. Hiába piszkálják, ennek a motornak soha nem lesz olyan járáskultúrája, mint egy modern dízelnek, a hangjáról nem is beszélve. Vannak olyan autók, amelyekbe ez az 1,7-es tökéletes lenne, de az új Astra, melytől olyan sokat vár az Opel, nem ilyen.
Se nem túl erős, se nem túl dinamikus a későn éledő blokk, a Sport gomb műszereket pirosba borító benyomása segít ugyan valamit, de nem eleget. Lehet próbálkozni a szlalomozós, odalépős autózással, de annyival nem nő az élmény, amennyivel a fogyasztás, úgyhogy célszerűbb a kényelmes, nyugodt csordogálást választani, amellyel legalább a fogyasztás 7 és 8 liter között marad.
Nem nyűgözött le a hatfokozatú kézi váltó sem, pont olyan, mint a motor: jobb kellene belőle, de lehet, hogy csak azért érzem így, mert a motor túlságosan kritikussá tett. Kellemes meglepetést okozott viszont a futómű, a 19-es felnikkel is jól bír, nem okoz kínszenvedést velük a városi szaladgálás sem. Egyébként klasszikusan semleges a hangolás, hogy a széles vásárlóközönségben mindenki elégedett legyen vele, lehet sportosan kanyarodni, de a Ford Focust még mindig jobb vezetni, még akkor is, ha a Watt-lengőkaros hátsó elrendezés jót tett a vezethetőségnek.
A leggyengébb láncszem. Öreg, hangos és egyenetlen az 1,7-es dízel
Nagyon jók az Astra sportülései, a magasságomból számított ideális testsúlyomra ugyan már egy húszassal rátettem, de így sem éreztem, hogy túl szűkek lennének. Tökéletesen tartanak, az ülőlap kellően hosszú, az ideális pozíció megtalálása nem lehet gond. Kicsit vaskosnak tűnik az összes oszlop, emiatt a kilátás minden irányba nehézkes, de ez újabban általános probléma a biztonságra gyúró autóiparban, ezért nem lehet hibáztatni az Astrát. Nagy ötlet volt a piros hangulatvilágítás, filléres költségű megoldás, mégis a prémiumkategória felé löki az Astrát.
Rengeteg a gomb a középkonzolon, mégsem annyira nehéz az eligazodás, mint a korábbi Opelekben, a menürendszer ráadásul széles körű testreszabásra ad lehetőséget. Egy ergonómiai mínusz pont jár a számomra nem túl kényelmes könyöktámaszért, a hátsó helykínálatért nincs levonás, de forradalmat sem lehet kiáltani, jó átlagos. 180 centiméter felett már lehetnek bajok.
Nem vitás, hogy az 1,4-es turbós motorral megy igazán jól
Fogalmam sincs, mekkora lesz a kereslet ezért a motorért, ha lesz egyáltalán, a magam részéről inkább az 1,4-es turbósra beszélnék rá mindenkit. Sokkal jobb választás, nem is lehet kérdés.
Műszaki adatok |