Újonc is nyert a francia ralikrossz-Eb-futamon

Vágólapra másolva!
Rekordszámú nevezői létszám mellett, összesen 91 versenyző részvételével kezdődött meg a 2010-es ralikrossz Európa-bajnoki sorozat második, franciaországi futama, így két kategóriában D döntőre is sor került, a divízió 2-ben pedig először futottak C döntőt. A svéd Michael Jernberg és a norvég Knut Ove Borseth győzelme a papírformát igazolta, a divízió 1/A-ban diadalmaskodó francia Steven Bossard viszont hatalmas szenzációt keltett azzal, hogy élete első Eb-futamát rögtön megnyerte.
Vágólapra másolva!

Fotó: Johnny Loix

A div. 1. A döntőjében megint nagy volt a tülekedés az első kanyarban


Az Eb második futama a francia bajnokság értékelésébe is beleszámított, és részben épp ennek volt köszönhető a hatalmas nevezői létszám, hiszen így az összes francia versenyző komoly motivációt kapott az indulásra. Közülük többen is kiválóan szerepeltek, és megszorongatták az Eb közvetlen élmezőnyéhez tartozó versenyzőket.

A legnépesebb mezőny a divízió 1/A mezőnyében gyűlt össze, ahol 41 versenyző vívott egymással a minél jobb helyezésekért és a döntőkbe való bejutásért. Köztük a rendszeres Eb-szerepléstől tavaly év közben visszavonult, mindaddig az élmenők táborát erősítő francia csillag, Olivier Bossard és fia, a francia bajnokságban rendszerint induló, ám az Eb mezőnyében most debütáló Steven Bossard is feltűnt.

A divízió 1. mezőnyét is színesítette egy híres francia apa-fia versenyzőpáros, a korábbi Európa-bajnok Jean-Luc Pailler mellett ugyanis ezúttal a francia bajnokságban vitézkedő fia, Fabien is pályára hajtott a Circuit de Kerlabo névre keresztelt pályán, az Eb idei második futamának helyszínén. Rajtuk kívül is számos kiváló technikai háttérrel rendelkező, tehetséges hazai menő tarkította a hétvégi verseny mezőnyét, ami már önmagában rendkívül érdekessé és izgalmassá tette a futamok és az eredmények alakulását.

A francia Eb-futamokon évek óta tendencia, hogy a helyi menők alaposan kitesznek magukért. Erre kiváló példa az első, 2008-as Circuit de Kerlabón rendezett Eb-futam, amelyet a divízió 1. és a divízió 1/A kategóriájában is egy hazai kedvenc, Jean-Luc Pailler illetve Olivier Bossard nyert meg. Tavaly pedig bombameglepetésre - az Eb-mezőny számára addig csaknem teljesen ismeretlen - Samuel Peu divízió 1/A-s diadalát hozta az akkor Essay-ben megrendezett francia Eb-futam.

Az idei versenyen tovább növelte a hazai versenyzők esélyeit, hogy az Eb mezőnye 2008 után csupán másodjára látogatott a kerlabói pályára, amelyet velük szemben a francia versenyzők többsége már betéve ismer a francia bajnoki futamokról. Ilyen előzményekkel kezdődött meg tehát a 2010-es francia ralikrossz Eb-futam. Időrendi sorrendben, kategóriánkénti lebontásban vesszük sorra legfontosabb történéseket.

Divízió 1.:

A csúcskategória mezőnyében 36 versenyző autója ment át a hivatalos gépátvételen, azaz szokatlanul magas versenyzői létszámmal vehette kezdetét a verseny. Szombaton előbb két szabadedzéssel, majd a hivatalos időmérő edzéssel és a már igazi tétre menő első előfutam-sorozattal kezdődött meg a hétvége programja.

Fotó: Johnny Loix

A három nagy öreg, Jernberg, Hunsbedt és Hansen ismét egymásra találtak az előfutamokban


Az első szabadedzésen a norvég Kjell Arne Smerud, míg a másodikon honfitársa, a szezon előtt Nyirádon tesztelő Ludvig Hunsbedt futotta a leggyorsabb köridőt. A hivatalos időmérő edzésen viszont a 23 éves angol Liam Doran remekelt, és pályafutása során először nyerte meg egy Eb-futam időmérő edzését. Mögötte a portugáliai nyitófutam első két helyezettje, a svéd Michael Jernberg és a norvég Sverre Isachsen neve következett az eredménylistán, ám ennél sokkal szembetűnőbb volt az időeredmények szoros alakulása: az időmérőn még a 22. legjobb időt elérő belga Michael de Keersmaecker is egy másodpercen belül végzett az egy gyorskörön a leggyorsabbnak bizonyuló Doranhoz képest.

Doran lendülete az első előfutam-sorozatra is kitartott, és magabiztosan haladt az abszolút leggyorsabb idő elérése felé, amikor az utolsó körben a Joker-kör teljesítése közben besokallt, és a gumifalnak csapódott. Egy apró hiba folytán így zárta a nyitónapot az első helyett a 25. helyen az elképesztően szoros mezőnyben, és így érvényesült végül a papírforma is. A második napi folytatást ugyanis az egy hete, Portugáliában az első két helyen végző Jernberg-Isachsen tandem várhatta az élről.

Vasárnap, a második előfutam-sorozatban ismét Jernberg volt a leggyorsabb, így ő a futamot követően nyugodtan dőlhetett hátra karosszékében, mivel két előfutam után (két első helyével) máris biztosította maga számára az A döntő pole pozícióját.

A bakit leszámítva Doran is ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta. A Kenneth Hansen csapatában versenyző tehetség vasárnap is egész nap szélvészgyors tempót diktált, melynek köszönhetően a második előfutam-sorozatban a második, a már pihenő Jernberg nélkül rendezett utolsó előfutam-sorozatban pedig az első helyen végzett, ezzel nem kis meglepetésre az A döntő első sorába kvalifikálta magát, a rutinos Jernberg mellé.

Fotó: Johnny Loix

Jernberg az élen a Fabiával


Az A döntő startját a harmadik helyről a címvédő Isachsen, a negyedikről a divízió 1. legnagyobb hazai meglepetését szolgáltató francia Davy Jeanney, míg az ötödikről a tizennégyszeres Európa-bajnok, Kenneth Hansen várhatta. Melléjük csatlakozott később a B döntőt csapattársa (és csapatfőnöke), Andreas Eriksson előtt megnyerő norvég Kjell Arne Smerud.

A magas részvételi számnak köszönhetően D döntőt is rendeztek a kategóriában, és jól mutatja a mezőny erősségét, hogy olyan nagy nevek kényszerültek a D jelű fináléban megküzdeni a két feljutó hely valamelyikéért, mint a két Pailler, Jean-Luc és fia, Fabien, valamint a divízió 1/A tavalyi Európa-bajnoka, Mats Lysen és az egy hete, Portugáliában még A döntőt futó Stig-Olov Walfridsson.

Közülük a két legfiatalabb, Lysen és Fabien Pailler vették sikerrel az akadályt, így ők jutottak fel a már biztos pontszerzést jelentő C döntőbe. Onnan viszont már az ő útjuk sem vezetett tovább, Lysen a 15., az ifjú Pailler pedig a 13. helyen zárta a versenyt. Utóbbi pilóta Európa-bajnok édesapját, a kerlabói verseny 2008-as győztesét azért így is legyőzte, ami önmagában is hatalmas fegyvertény - és talán egy generációváltás egyik első jele is.

Ahogy az is, hogy a fiatal Liam Doran a döntőben is remekelt, és a dobogós, harmadik helyen zárta a versenyt, de ami ennél is fontosabb, egész hétvégén egyértelműen gyorsabb volt, mint legendás csapattársa, az ötvenéves Hansen, aki ezúttal csupán a hatodik helyen végzett. A versenyt a pole pozícióból induló Jernberg nyerte meg, akit a portugál nyitófutamhoz hasonlóan most is Isachsen kísért be a második helyen a célba. A hazai menő, Jeanney, bár sokáig a harmadik helyen haladt, miután a rajtnál megelőzte Dorant, látványos csatában (Doran egy ízben például valósággal ráugratott ellenfele Xsarájára) végül alulmaradt a brittel szemben, és negyedikként zárta a versenyt. Az ötödik a B döntőből feljutó Smerud lett.

Fotó: Johnny Loix

Az egész hétvégén remeklő Doran épp Jeanney-t előzi az A döntőben


Az összetettben az eddig százszázalékos Jernberg vezet az eddig mindkétszer második Isachsen előtt, aki számára akár jó előjel is lehet ez a szezonkezdet, mivel tavaly zsinórban négy második hellyel kezdte az évet, és a végén akkor bajnoki címet ünnepelhetett. Mögöttük következik az összetettben az év eddigi meglepetésembere, Doran, aki két futam után két ponttal előzi rutinos csapattársát, Hansent.

Az Európa-bajnokság következő fordulójára ráadásul éppen Doran abszolút hazai pályáján (apja, Pat Doran tulajdonában van a pálya), az angliai Lydden Hillen kerül sor három hét múlva, amikor a fiatal tehetséggel már mindenképp az egyik legnagyobb esélyesként kell majd számolni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!