A 135 lóerő bőven megvan az autóban, én az érezhető gyorsulás alapján még többnek is tippelném, és ami a legjobb benne, hogy a feltöltés miatt nyomatéka is tisztességes, így még arra sem túl érzékeny, hogy épp mennyien ülnek a kocsiban, vagy hogy hol áll a fordulatszámmérő mutatója.
Nagyon széles a használható tartománya, már 1500-tól szépen húz, és felül sem fogy ki a szusz belőle, középen pedig turbódízel módjára, visszaváltás nélkül lehet vele lendületesen autózni. Akusztikailag egy világ választja el a Volkswagen-konszern sótlan TSI motorjaitól, mérges, morgós hangja a fordulatszám emelkedésével egyre sportosabbra vált, turbója ellenére szinte követeli a pörgetést, azonban ha nem kínozzák halk, és kulturált is tud lenni.
A régi motorhoz képest az elektrohidraulikus Multiair szelepvezérlés a gyár szerint tíz százalékot dobott a teljesítményen, az átlagfogyasztást pedig ugyanennyivel csökkentette, de ezt nagyon nehéz ellenőrizni.
Egy turbós benzinmotor étvágya ugyanis jobban függ a használat módjától, mint egy Loveparade-re látogató fiatal a partidrogoktól, és ez a Puntóra is igaz. Ha veszett módjára kergetjük az Evót, könnyen leguríthatunk 10-12 litert is a torkán, ha viszont hímes tojás módjára bánunk a gázpedállal, akkor 6-7 literre is leeshet a fogyasztás, emlékeim szerint nem volt ez másként a T-Jet motornál sem.
A Ford Fiesta agilitásával nem vetekszik, de a motorja jobb
Mindenesetre sokat elárul a motor fejlettségéről, hogy papíron egy decivel kevesebbet fogyaszt a turbó nélküli, 105 lóerős változatánál, és kerek egy literrel kevesebbet a régebbi, 120 lóerős 1,4-es T-Jetnél. Ebben nagy szerep hárul a ráncfelvarráskor bevezetett, szériában adott start-stop rendszerre is, amely legalább olyan szeszélyes természetű, mint a Blue & Me rendszer: volt hogy leállította a motort, volt hogy nem, nagyjából fele-fele arányban.
A 8,5 másodperces gyorsulás és az 5,6 literes fogyasztás nem megy egyszerre
Annyira jó ez a Multiair motor, hogy még arról is hajlamos voltam elfeledkezni, hogy a többi részegység a satuként fogó fékeket leszámítva messze nem ilyen remek. A kormányzás nem elég gyors a 135 lóerőhöz, az elektromos rásegítés miatt meglehetősen könnyű és érzéketlen is - az egyujjas City funkciója pedig teljesen felesleges -, a futómű se nem sportos, se nem kényelmes, de a széles és alacsony oldalfalú gumikkal így is elég jól fordul az autó.
Az innovatív MultiAir szelepvezérlés működése. Ha többet szeretne tudni, kattintson ide
A nagy felnikkel a közepes úthibákat már képtelen semlegesíteni a Punto, az ütések eljutnak az utastérbe, lassú tempónál pedig folyamatosan remeg a súlyfelesleg az emberen, ha nem tükörsima az út. Még az sem érdekelt különösebben, hogy a váltó egyszerűen pocsék, egyértelműen az autó legrosszabb részlete. Érthetetlen, hogy a 105 lóerős verzió új, sokkal precízebb hatfokozatúját miért nem építik be a turbós Punto Evókba, az ötfokozatú olyan érzést kelt, mintha minden alkatrésze gumiból lenne, nyúlós és kelletlen minden pillanatban.
Ebből a szögből nagyon hasonlít az új Unóra a Punto Evo. A jelvénnyel nyílik a csomagtartó
Közel sem tökéletes autó tehát a Punto, de remek motorja, ízléses utastere és jó helykínálata mégis elgondolkodtató vétellé teszik, és ebben még érezni, hogy hús-vér emberek készítették vezetni szerető sofőröknek. Külön pozitívum, hogy az extrák meglehetősen olcsók hozzá, és egyenként is be lehet pipálni őket, nem kell csomagokban gondolkodni. Az viszont kár, hogy a régi 1,4-es T-Jet motorral 3,3 millió forintért is el lehetett hozni a Grande Puntót, a Punto Evo a turbós Multiair motorral viszont csak a leggazdagabb felszereltséggel választható, kedvezményekkel együtt is több mint egymillióval drágábban.
Műszaki adatok |