Bólogató kutya és csao-matrica - korabeli autóextrák

Amikor az első kishibás autót elhozhatta a család a Merkur-telepről, nem számított, van-e pótkerék, csak legyen hátul is lehúzható az ablak. Nem álmodoztunk üvegtetős kocsikról ülésszellőzéssel, mégsem maradtunk extrák nélkül: volt műbizonylatos sportkormányunk, kiforgatott felnink és borostyán váltógombunk. Összegyűjtöttük az elmúlt évtizedek elfeledett, mai szemmel már meglepő extráit.

Szocialista álomsportkocsi volt a Skoda 110R. Különös figyelmet a felnik és az antenna érdemelnek
(Dömsödi Gábor Skoda kupéjáról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el)

Az ötvenes években akkor sem hátrált meg a gépkocsivásárló, ha csak egy ablaktörlő volt gyárilag az első szélvédőn. A Trabant elődjének, a P70-esnek ugyan volt kettő, de nem lehetett lehúzni egyetlen ablakát sem, sőt még a csomagtartóba is csak a hátsó ülés támlájának eltávolítása után lehetett pakolni, nem volt ugyanis kívülről nyitható ajtaja. Később a gyár átalakító-készletet hozott forgalomba, de aki sorozatgyártott P70-est akart, kombit kellett vegyen.

Sokkal jobban felszerelt volt a 403-as Moszkvics, amelynek első ablaktörlői a vezérműtengelyről kapták a meghajtást, így magasabb fordulatnál gyorsabban mozogtak. Még a hetvenes években is egyhavi átlagfizetésnek megfelelő összegbe került az S betű a 601-es Trabant hátulján, ami egy kesztyűtartó polcot és a vészvillogót jelentett pluszban, a kocka-Wartburg Deluxe változata a hatvanas évek végén többek között napikilométer-számlálóval és dönthető első üléstámlákkal kényeztette vezetőjét. Négyajtós Skodát viszont még a nyolcvanas években is árultak olyan kivitelben, amelynek nem lehetett kinyitni a hátsó ablakait.

Kicsit olcsó hatású, csúszós sportkormány, mégis vágyott darab volt. Műbizonylat is járt hozzá

Ilyen lehetőségek mellett nem meglepő, hogy a szülők nem csak gyermekeik pedálos Moszkvicsait látták el különböző extra felszerelésekkel, hanem saját autóikba is vásároltak/barkácsoltak valamilyen kiegészítőt. Az utastér kényelmesebbé tételéhez lehetett kapni öntapadós ventillátort az első szélvédőre, hozzá mágneses hőmérőt a műszerfalra. Gyakorlatilag minden típusú, gyárilag fejtámla nélküli személygépkocsi első üléstámlájára egyetlen mozdulattal felszerelhető volt az univerzális fejtámla, amely a fejünket tartotta, a hátunkat pedig nyomta. Remekül harmonizált a fagolyós ülésborítással, amelyet elvileg az ülésszellőzés ősének is tekinthetünk.

Kezdetben csak egyszerű rádiót lehetett beszerezni, az ostorantenna biztosította a vételt; akit zavart, hogy hozzáverődik a karosszériához, befonhatta a tetőcsomagtartó alá (amely akkoriban még nem két kereszttartó rúdból állt, hanem gyakran fémből és fából házilag készült, néha egészen impozáns méretűre). Később, a rövidebb antennákat kindertojás-kapszulákkal lehetett díszíteni.

Hatcsövű kipufogón keresztül jutnak a levegőbe az 1,5 literes motor mérgesgázai egy orosz tuning-Samarán. Azért egy egyszerű Koppány is menő volt annak idején

A magnós FM-rádió már csúcstechnológiának számított. Hangszóróból kezdetben elég volt egy is, de a sztereó berendezések már kettővel szóltak jól. Ha pedig magnó van, a kazettáknak is kell a hely. Volt, aki fából készített kardánbokszot a Zsigulijába, más a forgó kazettatartót szedte szét és csavarozta a Trabant kesztyűtartójába. Később a legtöbb típushoz kapható volt vékony, zörgős műanyagból előállított tömegcikk, amelyet egy idő után vagy kinyitni, vagy becsukni nem lehetett.

Biztonságosabb vezetést tett lehetővé, ha a jobb oldalra is szerelt visszapillantó tükröt a tulajdonos (bár évtizedekkel ezelőtt a bal oldalon sem volt általános a megléte), a belsőre rögzített szélesebb panorámatükör is jobb volt a gyárinál - ki is nézték a taxisdrosztról a kollégát, akinek nem volt -, amíg a rögzítő gumik el nem öregedtek, és lógni, rázkódni nem kezdett az egész. Kis csúsztatással biztonsággal kapcsolatos extrának nevezhetjük a casco-matricát, amelyet a jobbak kizárólag átszabva ragasztottak a kocsi hátsó részére, így született a csao.

Eredeti AudioTon 3 Way Bass Reflex hangfal. Tipikus elhelyezése: a kalaptartón, a bólogató kutya két oldalán

Ha nagyon kellett, gumiszőnyeg helyett a linóleumból méretre vágott szőnyegvédő is megfelelt a célnak, és kormányvédőket sem árultak mindig. A nyáron felforrósodó, vékony, csúszós kormányra bőrből, szőrméből házilag lehetett az autóhoz és a tulajdonos ízléséhez passzolót varrni. A szőrös kormány - szőrfarkas kulcstartó kombináció is generációk tudatába égett be.

Azok is számos módon különlegesebbé és praktikusabbá tehették autójukat, akik nem kívánták komolyabban átalakítani a kocsit. Csak néhány üveg pezsgőt kellett elfogyasztani ahhoz, hogy az emelési pontokat be lehessen dugózni, és a vonóhorogra is jó volt egy dezodoros kupak, esetleg egy megsliccelt teniszlabda. Tetőcsomagtartót szerelhettünk a csomagtérfedélre is, hogy a balatoni útra a sárga lavórt is elvihessük a gyerekeknek.

Jól megy a veterán Polski Fiat 125p piros belsejéhez a piros, házilag felkötözött kormányvédő
(A szocialista prémiumautónak számító nagypolszkiról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el)

Praktikus volt az ajtókra szerelhető fényvisszaverős ütközésvédő, a kiegészítő tolatólámpa, a ködlámpa, igazán menőknek előre is, műanyag ráccsal vagy védőborítással. Az akkor még kevésbé perzselő napsugártól az első szélvédő tetejére ragasztott színes csík, a hátsó ablakra belülről felszerelt felhúzható redőny vagy igazán elszántaknak a kívülre rögzített rácsos napvédő óvott - bár így kevésbé látott ki hátrafelé a kalaptartón rendületlenül bólogató kutya.

Sokan tartották fontosnak a feszültséglevezető csíkot, néhányan pedig az autójuk oldalára ragasztottak különböző díszítő és a parkolási sérülésektől védő csíkokat. A műanyagkor beköszöntével megjelentek a különböző légterelők az oldalablakokra, utólagos levegőbeömlők a motorháztetőre - kispolszki-tulajdonosok biztosan emlékeznek az egy tévhit szerint az évszaktól függően felfelé vagy lefelé fordítandó, találóan Tájfunnak nevezett darabra. Igazi kuriózum volt a tolótető, a nyolcvanas években például Wartburgokat is szereltek vele, de aki nem sajnálta kivágni a tetőlemezt, utólag is beszereltethette. Amíg ellátta funkcióját a tömítés, igazi élményforrás volt.

A Trabant elődjének nem lehetett kívülről kinyitni a csomagtartóját. Aki ki akarta használni a favázra szerelt duroplasztlapok által határolt hátsó részt, belülről, az üléstámlák lehajtása után férhetett hozzá
(A munkások tiltakozását is kiváltó P70-esről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el)

A téli autózás - akárcsak ma - külön felkészülést igényelt. Téli gumi ugyan még nem volt, de a hátsókerék-hajtású autókba, például a Lada csomagtartójába bekerült a zsák cement, hogy a hátsó tengelyre nehezedő nagyobb nyomás miatt nőjön a tapadás. Előbb felmelegedett a motor és az utastér (főleg, ha volt fűtőventilátor), ha a hűtőrácsot műbőr hűtőtakaróval borították. A ma oly sokat segítő elektronika hiányát különböző kemikáliákkal, például páramentesítő spray-vel lehetett pótolni.

Akkor fiatal generációk álmodoztak Koppány kipufogóról. Amíg nem jött össze rá a pénz, házilag barkácsolhattak kartervédőt, nem kellett hozzá más, csak egy konténertető, némi kézügyesség és szerszám. Ezerkettes, ezerhármas Zsigulikba előszeretettel szereltek ezerötös, később ezerhatos műszerfalat, amelyekben a kilométeróra mellett időmérő óra fordulatszámmérő is helyt kapott. Utóbbi műszerfalcsere nélkül is beszerezhető volt, ha nem találtak neki jobb helyet, a szellőzőnyílásba szerelték. A menetteljesítményeket és a fogyasztást is jótékonyan befolyásolta az ötfokozatú váltó, amelynek botjára borostyánsárga műanyag dukált, beleöntve különböző díszítő motívumokkal.

Könnyűfém felni és nyomtávszélesítő pogácsák egy átlátszó indexburával is felszerelt kocka-Ladán

Bár aki hosszú évek várakozása után végre átvehette a Merkur-telepen az autóját, szinte bármilyen színű autóval kiegyezett volna (úgyis aszerint lehetett választani, éppen milyet szállítottak), utólagos megoldásokkal akár metálfényben is csilloghatott a kocsi. Bár metálfényt nem lehetett rendelni, metálfestéket pedig kapni, némi alumíniumpor festékbe keverésével hasonló hatást tudtak elérni, amit ügyesebb fényezők lakkal tettek még szebbé.

Műszaki vizsga előtt hosszabb felkészítésre számíthattak azok a tulajdonosok, akik a kerekekre nem csak krómkarikát szereltek, vagy fekete-hőálló ezüst kombinációra festették a keréktárcsát, de szétvágták, majd kifordítva hegesztették össze a felnit, esetleg még nyomtávszélesítő pogácsát is tettek alá. Hasonló támadási felületet biztosítottak maguknak a vizsgán azok is, akik ültetés, vagyis az autó hasmagasságának csökkentése gyanánt néhány menetet kivágtak a tekercsrugóból, vagy kiszereltek egy tagot a laprugóból.

Tesla monorádiót látni a feláras tetőablakon bepillantva
(A mesebeli módon megvásárolt Wartburg 353-asokról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el)

A fekete festékkel vagy gyertyakorommal sötétített lámpaburákkal pedig még egy közúti ellenőrzés során sem az izzókészlet hiánya miatt kellett a büntetéstől tartani. Izzókészlet már nem kötelező a személygépjárművekben, ahogyan felnik hegesztgetésébe és lámpabura sötétítésbe sem kezdünk bele otthon, s ha mégis meglátunk egy ilyen külsejű autót, inkább csak mosolygunk és nosztalgiázunk, pedig nem is volt az olyan régen.

Cikkajánló

Merkur-történelem		Nosztalgikus szocialista- autó-reklámfilmek		Munkás transzport - Barkas B1000